„…Köröttem minden elvadul,

mint kuglibábok dőltek el

kedves, régi fiaim,

kikért ma is frissen hasít a kín…”

(Lénárd Ödön – Várom Elizeust)

Jézust nem érthetik népe vezetői, a hatalommal bírók, a valakiségükhöz, megbecsüléshez ragaszkodók, mert épp ezek elvesztése tehetné őket értővé. Tehát egyáltalán nem akarják érteni. Azért merik vizsgáztatni, mert nem akarják se tudni, se hinni, hogy ő a várt Messiás... Jézus nem felelt nekik, hisz nem vállalják, amit tudnak. De mégis, mond még értük-ellenük valamit. Felidéz egy régi, írástudók által jól ismert, valószínű sokszor megvitatott, s maguk számára pontosan értelmezett példabeszédet, melyben Ézsaiás próféta nevén nevezi kikért szól, mi ellen szól... Ezért is fontos Jézus példázata mellett idézni hogy jobban értsük, azok tettét, akiknek Jézus mondja, akik az Ő jogait, isteni küldetését firtatják, kérdőjelezik meg...

„Kedvesemnek szőlője van, nagyon kövér hegyen; Felásta és megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott, és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosai és Júda férfiai: ítéljetek köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl és parancsolok a fellegeknek, hogy esőt rá ne adjanak! A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás, és irgalomra ím lőn siralom!” Ézsaiás 5:1-7.

JOGŐRZÉS helyett JOGORZÁS. A régi példabeszéd a szőlő elvadulásáról, az ehetetlen termésről szól, miképp lett választott népe olyanná, kikben már nem telik öröme. Már nem az ültető által kapott termés-lehetőségről van szó, hanem arról, mivé lett béresei kezén a szőlőtő? Ézsaiás ítéletet hirdet: veszni hagyja őket a gazda, szőlőjét pedig másokra bízza…

Lehet sírni nekünk is, kétségbeesni azon, hogy kiürülnek a sok évszázados hagyománnyal bíró egyházak templomai, hogy rohamosan csökken a templomba járók száma, és egyre kevesebb az is, aki a rábízott lelkek pásztora szeretne lenni… Ahogy egykor a választott nép vezetőit elhagyta az isteni áldás, megtörténhet az egyházzal ma is, ha a felelősöknek fontosabb a szerep által nyerhető hatalom, mint a rájuk bízottakért Istentől nyert sáfárság …

ÉS KEZDETT NEKIK MEGINT PÉLDÁZATOKBAN BESZÉLNI: EGY EMBER SZŐLŐT ÜLTETETT. KÖRÜLVETTE GYEPÜVEL, BORSAJTÓT ÁSOTT BENNE, ÉS TORNYOT ÉPÍTETT. AZUTÁN BÉRBE ADTA A SZŐLŐMUNKÁSOKNAK, ÉS ELUTAZOTT.

Egyértelmű, hogy mind a két példázat a Teremtő Istenről szól, arról, hogy öröme telt a lehetőség megteremtésében, térben, időben, rendben… amit az ember számára ajándékozott.

Jézus is a Teremtőről beszél, gondoskodó szeretetéről, arról a bizalomról, mivel munkásaira bízza szőlőjének gondozását. Távozásával önállóságot, szabadságot ad nekik, tegyék érte, amit tehetnek, érezzék az általa elültetett szőlőtő, és a termés miatti felelősséget…De csak BÉRBE adja. Felelős munkálkodásra ad lehetőséget, megfeszíthetik erejüket, rááldozhatják idejüket, élhetnek a termésért. Nem ők a tulajdonosok, nem az ő birtokuk, csak részesek…

ÉS A MAGA IDEJÉBEN SZOLGÁT KÜLDÖTT A MUNKÁSOKHOZ, HOGY MEGKAPJA A RÉSZÉT A SZŐLŐ TERMÉSÉBŐL, DE AZOK MEGRAGADTÁK, MEGVERTÉK ŐT, ÉS ÜRES KÉZZEL KÜLDTÉK VISSZA. ÉS ISMÉT KÜLDÖTT HOZZÁJUK EGY MÁSIK SZOLGÁT; ENNEK PEDIG BETÖRTÉK A FEJÉT, ÉS GYALÁZATOSAN BÁNTAK VELE. ISMÉT MÁSIKAT KÜLDÖTT, EZT PEDIG MEGÖLTÉK. ÉS SOK MÁST, AKIK KÖZÜL NÉMELYEKET MEGVERTEK, NÉMELYEKET PEDIG MEGÖLTEK…

Mi történik azokkal a szolgákkal, akik figyelmeztetik a felelősöket, akik magukénak tekintik azt, ami rájuk van bízva? Mi történik azokkal, akik merik számon kérni őket, kik az Isten nevében, tőle nyert térben, másokon hatalmaskodnak, magunknak harácsolnak? Ők teszik hiteltelenné Isten szavát, de azok pirulnak miatta, azokon verik le, azok szenvednek miatta, akik számára mindvégig fontos maradt... Ne szóljanak róla? Se Jézus, se az ő hű szolgái?   

LÉNÁRD ÖDÖN

                ÉRTETEK

Tőlem kérik számon, amit eladtatok,

áruló szótokért, de sokat hallgatok,

de sokat hallgatok.

Az én bőröm süti az a rőt ezüstfény,

mi rátok permetez minden hó elsején,

minden hó elsején.

Énrám idézik a bibliát százszor,

amit ti olvastok fele-harmadából,

fele-harmadából.

Nekem vágják szembe: ez hát az a vallás,

mert a ti hitetek talpig egy felhajtás,

talpig egy felhajtás.

Vergődhetünk itt mi: ötvene, vagy száza,

ha ti ott fűtőztök sunyin parolázva,

sunyin parolázva.

Tirajtatok forr föl, mi bennünket éget,

mikor arcul csapnak: öklük a tiétek,

öklük a tiétek.

S hiába faggatom a Hosszan Türelmest:

legalább rajtatok tisztul így a szennyes?

Tisztul így a szennyes?