belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Ablonczy Ágnes

4. Megjelent Józsefnek

KÖNYVTÁRI BIBLIAOLVASÓ-KÖR

 

Máté evangéliuma 2:13-23.

 

___________________________________________________________________________

 

ALIGHOGY ELMENTEK, ÍME AZ ÚR ANGYALA ÁLOMBAN JELENT MEG JÓZSEFNEK ÉS EZT MONDOTTA: KELJ FEL, VEDD A GYERMEKET ÉS ANYJÁT; FUSS VELE EGYITOMBA ÉS MARADJ OTT, AMEDDIG MONDOM, MERT HERÓDES MÁRIS HALÁLRA KERESI A GYERMEKET. Ő ERRE FELKELT, VETTE A GYERMEKET ÉS ANYJÁT ÉS MÉG AZON AZ ÉJJEL EGYIPTOMBA MENEKÜLT. OTT IS MARADT HERÓDES HALÁLÁIG, HOGY BETELJESEDJÉK, AMIT AZ ÚR MONDOTT A PRÓFÉTA ÁLTAL: EGYIPTOMBÓL HÍVTAM KI AZ ÉN FIAMAT. AMIKOR HERÓDES LÁTTA, HOGY A BÖLCSEK TÚLJÁRTAK AZ ESZÉN, NAGYON FELHÁBORODOTT ÉS POROSZLÓIVAL MEGÖLETTE BETLEHEMBEN ÉS ANNAK EGÉSZ KÖRNYÉKÉN A KÉT ESZTENDŐS ÉS ENNÉL FIATALABB FIÚGYERMEKEKET MIND, A BÖLCSEKTŐL MEGTUDAKOLT IDŐ SZERINT. EKKOR TELJESEDETT BE A JEREMIÁS PRÓFÉTA MONDÁSA: KIÁLTÁS HALLATSZOTT RÁMÁBAN, HANGOS SÍRÁS ÉS SOK JAJGATÁS, RÁHEL SIRATTA GYERMEKEIT ÉS NEM AKART MEGVÍGASZTALÓDNI, MERT NINCSENEK. HERÓDES HALÁLÁVAL AZONBAN ÍME AZ ÚR ANGYALA ÁLMÁBAN MEGJELENT JÓZSEFNEK EGYIPTOMBAN, ÉS AZT MONDTA : KELJ FEL, VEDD A GYERMEKET ÉS ANYJÁT ÉS EREDJ HAZA IZRÁEL FÖLDJÉRE, MERT MEGHALTAK, AKIK A GYERMEK ÉLETÉRE TÖRTEK. Ő FEL IS KELT, VETTE A GYERMEKET ÉS ANYJÁT, ÉS HAZAMENT IZRÁEL FÖLDJÉRE. DE MIKOR MEGHALLOTTA, HOGY JÚDEÁBAN ÁRKELAUS URALKODIK ATYJA HERÓDES ÖRÖKÉBEN, NEM MERT ODAMENNI, HANEM ÁLOMBAN VETT ISTENI INTELEMRE TOVÁBB MENT, GALILEA FÖLDJÉRE ÉS OTT TELEPEDETT LE EGY NÁZÁRET NEVŰ VÁROSBAN, HOGY BETELJESEDJÉK A PRÓFÉTA MONDÁSA: NÁZÁRETINEK FOGJÁK ŐT NEVEZNI.

__________________________________________________________________________

 

Közel egy esztendeje, hogy a vérképzés speciális betegségében szenvedő bátyám, súlyos állapotba került, és épp a betegségére alkalmazott drasztikus gyógykezelés következtében. Havonta vérátömlesztést kapott, mely szervezetét megterhelte, epileptikus rohamokat idézett elő, és agygörcsöt, ami az orvosok szerint már biztos agykárosodást jelentett, és már le is mondtak róla, egyértelműnek látszott a vég. Lányaik, társaik, öt tizenéves unokájuk, felváltva álltak őrt ágyánál, imádkozva a csodáért. Mi pedig, akik tudtuk, a távolból reméltük ugyanezt. És az imádságok meghallgattattak, csoda történt, itt maradt még egy esztendőre. Az agya sem sérült, csupán annyi történt, hogy nem tudott visszaemlékezni ezekre a keserves nehéz napokra. Senkire és semmire. Ez kitörlődött valamiképpen, de ő erőt nyert. Ám családjának tagjai, a krízisben mellette őrködők, leírták neki, mit éltek át vele együtt, mit kért, mit mondott, miről beszélgettek, azt is, hogy ki mindenki látogatta meg közben, kiknek örült akkor. Ez volt az ő különleges karácsonyi ajándéka… Megtudhatta, mi történt tudta nélkül, miféle hihetetlen csoda, és mindezt azoktól tudta meg, akik egyek tudtak lenni az életéért való küzdelemben…

Időt kapott értük, értünk, akik őt nagyon szerettük.

 

Az ő hat lánya közül az egyiknek idén, január elején volt az esküvője. Ott voltunk mi is. Nemcsak szülei könnyeztek, mikor a menyasszony sírva, el-elcsukló hangon mondta az esküt. Az első házassága nem sikerült, vesztessé lett. Ez mássá tette ezt az ünnepet, más súlya volt a fogadalmának… Amikor a szülei álltak ki középre, szinte megállt a levegő... Beteg bátyám elmondta, küszködve a sírással, hogy szíve tele van hálával, hogy itt lehet, ahol született, ahol növekedett, ahol párt talált, ahol elkötelezte magát Krisztusnak, ahonnan útjára indulhatott… És azért is végtelenül hálás Istennek, mert a lánya új lehetőséget kapott, és ezen a helyen nyerhetnek áldást. Hála, hála, hála… Mintha érezte volna a zárás idejét. Hogyan? Miképp?

Aznap találkoztunk vele utoljára. Így köszönt el tőlünk, hálát adva, tudva, kinek a kezében volt és van élete és a halála… Múlt héten rosszul lett, kórházba került. Az övéi kísérték be, ott voltak körülötte, de aznap este mindenkit hazaküldött, és éjjel örökre eltávozott…

 

Látta, tudta az utat, és elfogadta, és hiszem, megérkezett oda, ahol nincs többé szenvedés. Mit merünk tudni, mit merünk érezni, mit merünk észrevenni, mit merünk látni, mit merünk lépni? Mit bízhat ránk, mit üzenhet, mire indíthat minket Isten, vagy az, akit követül küld?

 

Évek óta imádkoztam valakiért, aki egykor nem szépen bánt velem. Nem akartam ellene lenni, ezért érte indult maradtam. Hogy könyörüljön rajta, hogy ne maradjon abban, amibe magát zárta, hanem kapjon utat, lehetőséget és áldást. És történt vele valami, ami érintette, ami rosszul esett neki, aminek hatására immár láthatjuk ébredezni lelkében azt, amit csak Isten kegyelme osztogathat… Én csupán az érintés lehetőségéért könyörögtem, eszembe se jutott kitalálni mi módon történjen. Csak látom megtörténni…

 

ALIGHOGY ELMENTEK, ÍME AZ ÚR ANGYALA ÁLOMBAN JELENT MEG JÓZSEFNEK ÉS EZT MONDOTTA: KELJ FEL,VEDD A GYERMEKET ÉS ANYJÁT; FUSS VELE EGYIPTOMBA ÉS MARADJ OTT, AMEDDIG MONDOM, MERT HERÓDES MÁRIS HALÁLRA KERESI A GYERMEKET. Ő ERRE FELKELT, VETTE A GYERMEKET ÉS ANYJÁT ÉS MÉG AZON AZ ÉJJEL EGYIPTOMBA MENEKÜLT. OTT IS MARADT HERÓDES HALÁLÁIG, HOGY BETELJESEDJÉK, AMIT AZ ÚR MONDOTT A PRÓFÉTA ÁLTAL: EGYIPTOMBÓL HÍVTAM KI AZ ÉN FIAMAT.

 

Vajon hogyan fogadta József és Mária a bölcseket? Elképesztő lehetett, mikor beléptek ezek az előkelő emberek szerény hajlékukba. Miféle váratlan látogatás volt ez? Mi derült ki? Hogy aki rájuk bízta e gyermeket, és úgy adta, ahogyan adta, megláttathatta velük, épp a bölcsek által, hogy Mindenható Úr. Hisz a világ másik feléből jöttek, és akkor, amikor választott nép tagjainak eszébe se jutott Messiást várni és megkeresni. A nagy tudománnyal bíró bölcsek hitték, amit hallottak, várták, amit hittek, és elindultak, hogy találkozzanak azzal, akit vártak. József és Mária, kik megízlelték a Szentlélek által ajándékozott gyermek miatti nem értést, megtapasztalhatták a kiválasztó kegyelem feltündöklő fényeit, Isten határtalan szeretetét is.

 

Ám alig élik meg a különös látogatás elképesztő ízeit, a térdre roskasztó csodát, már jön a következő, nem várt pillanat. Bizonyára hálával tele szívvel, épp az igazak álmát alusszák, a bölcsek távozása után, hisz az angyal ÁLOMBAN JELENT MEG… És amit nekik mond, az kizavarja szemükből az álmot. KELJ FEL,VEDD A GYERMEKET ÉS ANYJÁT; FUSS VELE EGYIPTOMBA…Amikor futni kell, nincs idő miértekre. Amikor Isten ránk bíz valamit, akkor ő ad utat, lépéslehetőséget. Csak annyit kell tudniuk, amennyit velük közöl tervéből. MARADJ OTT, AMEDDIG MONDOM, MERT HERÓDES MÁRIS HALÁLRA KERESI A GYERMEKET.

Egyik nap fejedelmet megillető hódolat a gyermek előtt, másnap a halálos fenyegetés réme!

 

József engedelmeskedik, rögtön indul a gyermekkel és feleségével Egyiptomba. Fogalma sincs róla, hogy jövendölést teljesít. Nem az a dolga, hogy elmélkedjen, hogy kitalálja Isten akaratát, hanem hogy lépje azt, amire Isten szava indítja. A gyermeknek ő a gondviselője, rá van bízva, de aki rábízta, azt üzeni, hogy fusson el innen, ahol eddig élt, hagyjon itt mindent, menjen egy távoli országba, hogy a gyereket ne bánthassák. Ám, ha tudja József, ha nem, jövendölés, prófécia teljesül. Ebben nem neki, hanem az evangélium írójának, Máténak telik gyönyörűsége. Hogy ő visszatekintve láthatja, értheti, elmondhatja bizonyosságát, hogy itt is Isten terve valósul, teljesül: „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat…” Hóseás könyve 11:1.

 

Amikor Isten lép, embert érint s léptet akarata szerint, akkor ott nem csupán az ő ereje lesz jelen, hanem az ellene munkálkodó erőé is. A kísértés sosem a rosszal, hanem a jobbnak látszóval térítene el. Mi kísérthette Józsefet? Könnyű kitalálni. Az ami minket is fogva tart.

Az amiben éltünk, amit elértünk, amit birtoklunk, amire vágynánk, a hovatartozás, az emberi kapcsolatok, a biztonság elvesztése. Ha helyet adna az ezek elvesztése miatti kétségeknek, aggodalomnak, ellene lenne annak, amibe Isten kegyelme ölelné. Szabad tudnunk, szabad számolni azzal, hogy a minket mozdító isteni akarat valósulása körül, mi is célponttá leszünk.

 

Nem véletlenül figyelmeztet minket Isten igéje: „Ne adjatok helyet az ördögnek!” Efézus 4:27.

Vigyázzatok, mert a ti ellenségetek az ördög, mint ordító oroszlán, szertejár és keresi, hogy kit nyeljen el…” I.Péter 5:8. „Engedelmeskedjetek az Istennek, de álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok…” Jakab 4:7-8.

Szabad megérteni a titkot. Aki engedelmeskedik Istennek, azt elhagyja a Kísértő. És csak addig tart hatalma, míg lépéssel nem bólintunk Isten szavára, nekünk szóló üzenetére.

 

Túrmezei Erzsébet

         CSAK JÉZUSRA NÉZZ!

 

Ha kísértés fenyeget,

csak Jézusra nézz!

Ha szomorú a szíved,

csak Jézusra nézz!

 

Ha vész, vihar szorongat,

csak Jézusra nézz!

Ha árván járod utad,

csak Jézusra nézz!

 

Világ virágai közt

csak Jézusra nézz!

Ha tőrt vetnek örömök,

csak Jézusra nézz!

 

Ha a küzdelem nehéz,

csak Jézusra nézz!

Vár az örök égi rész,

csak Jézusra nézz!

 

Ha közel végső órád,

csak Jézusra nézz!

Halál sötét völgyén át

csak Jézusra nézz!

 

És ha már itt szüntelen

ránézett szemed

túl a harcon, éjjelen

Őt szemlélheted

 

színről-színre, Őt,

a szent tündöklő Napot,

s örök égi örömben

Őt csodálhatod.

 

Csak Jézusra nézz!

 

 

AMIKOR HERÓDES LÁTTA, HOGY A BÖLCSEK TÚLJÁRTAK AZ ESZÉN, NAGYON FELHÁBORODOTT ÉS POROSZLÓIVAL MEGÖLETTE BETLEHEMBEN ÉS ANNAK EGÉSZ KÖRNYÉKÉN A KÉT ESZTENDŐS ÉS ENNÉL FIATALABB FIÚGYERMEKEKET MIND, A BÖLCSEKTŐL MEGTUDAKOLT IDŐ SZERINT. EKKOR TELJESEDETT BE A JEREMIÁS PRÓFÉTA MONDÁSA: KIÁLTÁS HALLATSZOTT RÁMÁBAN, HANGOS SÍRÁS ÉS SOK JAJGATÁS, RÁHEL SIRATTA GYERMEKEIT ÉS NEM AKART MEGVÍGASZTALÓDNI, MERT NINCSENEK.

 

Ki volt ez a történetben szereplő Heródes? Miért nevezték Nagy Heródesnek, és miért volt állandó viszály körülötte? "Úgy került hatalomra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya" – írja róla találóan a történetíró Josephus Flavius.

 

Nagy Heródes nem királyi, s nem is izraelita származású júdeai király. Azért jutott királysághoz, mert a választott nép fejedelmi sarjai egymással csatároztak. Róma császára az ő megfékezésükre, és persze saját korlátozó hatalma érdekében, őt, az ő edomita származású, császárhű, nagyra törő tanácsadójukat juttatja hatalomhoz, trónushoz. (mint róka)

 

Tíz felesége volt, tizenötnél is több gyermeke tőlük. Második felesége Mirjám, annak volt a lánya, akitől elorozta a hatalmat, ezért félt tőle, mint trónkövetelőtől, ezért megölette, pedig a lánya volt második felesége…És mikor saját húga álnokul befeketítette éppen e feleségét, Mirjámot, tőle született fiaival együtt, őt is megölette. Azt olvastam, abban az esztendőben, mikor Krisztus született, megöletett 6000 farizeust, kik ellene, az Izráel törvényei szerint méltatlanul uralkodó ellen szövetkeztek. Véreskezű uralkodó volt. (mint tigris)

 

Rabja volt hatalomvágyának, s e hatalomvágyból született bűnre, bűn… Josephus Flavius jegyzi fel róla, hogy szörnyű, undorító betegség támadta meg pár esztendő múlva, teste élve rohadt meg, iszonyú szenvedésben volt része haláláig. (mint kutya)

 

Amikor a bölcsektől megtudta az előre megjövendölt fejedelem születését, egy újabb jogos trónkövetelővel nézett szembe. Neki a saját, nehezen megszerzett trónja volt szent. Nem akarta elveszíteni. Nem bírt lemondani róla. Nem engedhette, hogy elvegyék tőle. Amikor a bölcsek nem jöttek vissza hozzá, szíve megtelt haraggal, és megtorló intézkedésképpen kiadta a kegyetlen parancsot. Élt hatalmával. A pokol erői arattak egy emberi parancs által. Nem tudom hány gyermek esett áldozatul trónját féltő őrült igyekezetének…Mi lett volna, ha József nem engedelmeskedik? Mi történik velünk, mikor nem Isten akarata szerint lépünk?

 

Jövendölés, prófécia teljesül ebben a szörnyűséges történésben is. A választott nép Istentől való elfordulása okozta. Nem büntetés, hanem az engedetlenség következménye. Az emberek szíve megrontható, ellenségévé lehet saját magának és környezetének: „Ezt mondja az Úr: Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratta az ő fiait, nem akart megvigasztalódni az ő fiai felől, mert nincsenek.” Jeremiás 31:15.

 

HERÓDES HALÁLÁVAL AZONBAN ÍME AZ ÚR ANGYALA ÁLMÁBAN MEGJELENT JÓZSEFNEK EGYIPTOMBAN ÉS AZT MONDTA: KELJ FEL, VEDD A GYERMEKET ÉS ANYJÁT ÉS EREDJ HAZA IZRÁEL FÖLDJÉRE, MERT MEGHALTAK, AKIK A GYERMEK ÉLETÉRE TÖRTEK. Ő FEL IS KELT, VETTE A GYERMEKET ÉS ANYJÁT, ÉS HAZAMENT IZRÁEL FÖLDJÉRE. DE MIKOR MEGHALLOTTA, HOGY JÚDEÁBAN ÁRKELAUS URALKODIK ATYJA HERÓDES ÖRÖKÉBEN, NEM MERT ODAMENNI HANEM ÁLOMBAN VETT ISTENI INTELEMRE TOVÁBB MENT, GALILEA FÖLDJÉRE ÉS OTT TELEPEDETT LE EGY NÁZÁRET NEVŰ VÁROSBAN, HOGY BETELJESEDJÉK A PRÓFÉTA MONDÁSA: NÁZÁRETINEK FOGJÁK ŐT NEVEZNI.

 

Háromszor állt József elé az angyal, hogy tanácsolja, figyelmeztesse, hogy utat mutasson, és segítse abban, amit akaratlan, Isten követének szavára elvállalt. Ő nem tudta, miért így, nem tudta hova, nem tudta meddig, összeilleszteni sem tudta azt, ami Isten tervei szerint épp teljesül... Ő csupán belekerült, és újra meg újra bólintott, történjen az, amit Isten akar.

 

Túrmezei Erzsébet

          MOST

 

„Most minden út

Tebenned összefut

Most minden cél

Tebenned összeér.

Az egész világ körötted forog,

s Te a nagy mindenséget

vezérlő erővel igazgatod.

Igazgass engem is.

Hadd legyek egy parányi csillagod,

melynek fényét észre se venni,

de melynek fénye Te feléd ragyog.

Igazgass engem is.

Arra megyek, amerre akarod.

Hadd legyek egy parányi csillagod.

 

És hogyha jő az est,

ha feketére fest

mindent az éjszaka,

hadd legyek én is

az éjnek világító csillaga.

És sok ezredmagammal

teremtsek ragyogást…

Terólad ragyogást.

 

Uram, ki a világot

vezérlő erővel igazgatod,

igazgass engem is!

Hadd legyek egy parányi csillagod!”

További cikkek:
2024. március 28., csütörtök,
Gedeon , Johanna napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 19318
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57517854

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat