belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Ablonczy Ágnes

16. Hogyan mondhatod?

KÖNYVTÁRI BIBLIAOLVASÓ-KÖR

 

Máté evangéliuma 7:1-5.

   

NE ÍTÉLJETEK, HOGY NE ÍTÉLJENEK MEG. MERT AMILYEN ÍTÉLETTEL ÍTÉLTEK, OLYANNAL ÍTÉLNEK MEG TITEKET IS. ÉS AMILYEN MÉRTÉKKEL MÉRTEK, OLYANNAL MÉRNEK NEKTEK IS. MIÉRT NÉZED A SZÁLKÁT A TE ATYÁDFIA SZEMÉBEN ÉS NEM LÁTOD A GERENDÁT A MAGADÉBAN? VAGY HOGYAN MONDHATOD A TE ATYÁDFIÁNAK, HADD VESSEM KI A SZÁLKÁT A SZEMEDBŐL, MIKOR A TIEDBEN LÁM GERENDA VAN! KÉPMUTATÓ, VESD KI ELŐBB A GERENDÁT A MAGAD SZEMÉBŐL, ÉS CSAK AZUTÁN LÁSS HOZZÁ FELEBARÁTOD SZEMÉBEN A SZÁLKÁHOZ.

_________________________________________________________________________

 

Három hete indultunk vasúttal, Hamburgba. Elővételi jeggyel mentünk, épp csak meg kellett keresni a helyünket, és fenn maradni, míg megérkezünk. A lányunk azt ígérte, elénk jön, vár minket. Mikor majd 14 óra múlva odaértünk a főpályaudvarra, leszálltunk, és körbenéztünk, kint is, bent is, ott van-e már? Nem láttuk, a kijáratnál sem. Megszólalt a telefonom. Ő hívott, megérkeztünk? Ő meg a két kicsi ott vannak az üres vagon mellett! Mondtuk, hogy kint, a kijáratnál vagyunk. Újabb hívás. Nem lát minket, menjünk vissza a sínekhez. Visszamentünk, nem volt egyszerű a bőröndökkel és a csomagokkal. Sehol senki. Újabb telefon. Hol álltok? Lehet, hogy a pályaudvar másik végében? Átcipekedtünk az állomás túlsó felébe. Nem láttuk őket. Milyen táblák vannak fölöttetek? – kérdezte lányunk a következő hívásnál. Elmondtuk, de nem talált ránk. Ez így ment több mint egy órán keresztül, míg ki nem derült: nem ott vagyunk, ahol ő vár minket… A Főpályaudvarnál mindenki kiszállt a vagonunkból, mi is. Pedig Hamburg-Altonáig, a végállomásig szólt a jegyünk. Tudtuk, de azt hittük, oda érkeztünk…

 

Hiába akartunk találkozni, míg rá nem jöttünk, hogy nem ott vár minket, ahol vagyunk. Nem az volt a kérdés, akarunk-e találkozni, és nem is az, hogy ő akarja-e a találkozást, hiszen folyamatosan egyeztettünk. Aki nem ott van, ahol találkozni akarnak vele, hiába várakozik. Mit látunk mi? A Főpályaudvart, s mindazt, ami ott körülvett minket. Ő az altonai pályaudvaron várva rájött, hogy nem ott vagyunk, ahol ő keres minket. Miből jött rá? Nem azt látta, amit mi.

 

Mit látunk a minket körülvevő világ felől, mit önmagunkról, és mit azokról, akikhez tartozunk?

Lehetünk akadályai az Istennel való találkozásnak? Krisztus halálos ítélet által nyert kegyelemből élünk, vagy csak ott akarjuk látni-tudni magunkat, s csupán másokra nézve tudjuk, érezzük, látjuk a fejük fölött tornyosuló ítéletet.

 

Kisebbik unokám, épp abban a korban van, mikor mindennel, s mindenkivel szembeszegül. Nem bír fejet hajtani, senkinek nem akar szót fogadni. Szegény édesanyját sokszor keseríti görcsös, értelmetlen ellenkezésével. Ha nincs más eszköze, hát rúgkapál, lökdösődik, vagy ordít torkaszakadtából, míg ki nem rakják szűrét, vagy meg nem könyörülnek rajta… Pedig amúgy nagy szíve van, és az édesanyjához tíz körömmel ragaszkodik, mindenkinél jobban szereti, és igényli ölelő-feloldozó jelenlétét… Mégis, amit áhít, azt ő maga akadályozza…

 

Az idei nyáron több ízben elém kerültek Fodor Ákos versei. Szeretnék egyet itt idézni. Mely afféle feje tetejére állító gondolatsor. Miféle látást, és érzéseket közvetít? Sokfélék vagyunk, ki ezzel, ki azzal, egy életen át küszködünk. Hordozzuk, amit kaptunk. És vajon miért tettem mellé a játszótérről kifelé, hálós hídon futó gyermek fotóját? Életre-ítéltek vagyunk? Lehet szabaddá lenni minket attól, ami kötöz, vagy amivel mi kötözzük magunkat?

 

 

Születésem előtt mintegy 9 hónappal
összegyűlt apám-anyám
(pusztán a Testület működtetése végett)
hogy engem oda-idézve:
életfogytiglanra + halálra
ítéljenek; holott
semmit se tudtak rólam.
- Az ítélet jogtalan, de erős. Végrehajtása
folyamatban. Fellebbezésnek helye nincs.

                                               Fodor Ákos

 

Beszélgettem az unokaöcsémmel, ki meglátogatott minket odakinn a lányoméknál. Egyedül élő, magányos, istenkereső ember, aki tele van kérdésekkel, ám nem jut előbbre. Miért nem? Pedig mondom neki, őszintén, amit mondhatok, ő pedig érteni akar, mégse érthetünk egyet. Érteni akarásunk nem találkozik egyetértésben. Kin múlik? Úgy érzem, „rossz” a kiindulási pontja? Mit értek azon, hogy rossz? Honnan kéne indulni? Vágyja a találkozást, de saját látása, véleménye köti. Kardoskodik a világ összes vallása védelmében. Azok is ugyanazt az Istent keresik. Azt mondta, nincs jogom a más vallásúak felől „ítélni”. Ez nem ítélet! – tiltakoztam – de egyre bizonykodik. Hisz ha azt mondom, csak Jézus Krisztus válthat meg, akkor az ő elveszettségük felől vagyok meggyőződve. De hát ez nem igaz! Vagy olykor mégis?

 

NE ÍTÉLJETEK, HOGY NE ÍTÉLJENEK MEG. MERT AMILYEN ÍTÉLETTEL ÍTÉLTEK, OLYANNAL ÍTÉLNEK MEG TITEKET IS. ÉS AMILYEN MÉRTÉKKEL MÉRTEK, OLYANNAL MÉRNEK NEKTEK IS.

 

Mi keresztyének, hogyan értelmezzük ezt az igét? Tilos ítélkezni! Az ítélet joga Istené. És ha valaki mondani mer keresztyén berkekben valamit, azt az elkötelezettek kegyes igyekezettel intik csendre, és persze elvárják, hogy róluk se mondjanak rosszat. Persze, ettől semmi se lesz jobb, vagy igazabb. Mérgez, ami mérgezhet, közösségünk romlik, bomlik a kimondott, vagy épp a nevén nem nevezett dolgok miatt. Hogyan kéne egymáshoz viszonyulnunk?

 

Már emlegettem Fodor Ákost, nagyon szeretem rövidke verseit, haiku-it. Hadd idézzem az egyiket, mely megfogott, újra meg újra elém került. Rólam szól? Merem belátni, ha igen? És megpróbálom átfordítani. Tán szabad mellé tenni saját szavaimmal. Hogyan is élhetnénk?

 

„Amikor szívem

gyáva és agyam lusta:

véleményem van.”

 

Amikor szívem

remél, eszem se rest,

igazságot - követ.

 

MIÉRT NÉZED A SZÁLKÁT A TE ATYÁDFIA SZEMÉBEN ÉS NEM LÁTOD A GERENDÁT A MAGADÉBAN? VAGY HOGYAN MONDHATOD A TE ATYÁDFIÁNAK, HADD VESSEM KI A SZÁLKÁT A SZEMEDBŐL, MIKOR A TIEDBEN LÁM GERENDA VAN! KÉPMUTATÓ, VESD KI ELŐBB A GERENDÁT A MAGAD SZEMÉBŐL, ÉS CSAK AZUTÁN LÁSS HOZZÁ FELEBARÁTOD SZEMÉBEN A SZÁLKÁHOZ.

 

Mit nem látunk? És mitől nem látunk? Lehet minden szemembe került szálka gerendává? Tudunk-e, megéltük-e már, hogyan lehet a látásunkat rontó szálkáktól megszabadulni? Volt már úgy, hogy eltévedünk a magunk igaza, és mások felől alkotott képzeteink közt, hogy nem volt esélyünk jól látni a másikat? Válhatunk képmutatókká mi, akik Krisztushoz tartozónak gondoljuk magunkat? Hogyan lehet, szabad-e, és kinek lehet a bűnt nevén nevezni?

 

Ha nem ítélhetsz, ha nem mondhatod, és mégis mondanod kell, HOGYAN MONDHATOD?! Ez ellentmondás. Választhatunk? Az hal bele, akinek mondják, vagy az, aki kimondja? És ha annak, akinek ki kell mondani, annak lelke belehal, az jó vagy rossz? Mitől jó, és mitől rossz, ami velünk történik? Lehet minden rossz jóvá? Lehet minden jó rosszá? Hogyan igazodunk el? Jézus Krisztus elénk élte. Magához vonzotta a nincsteleneket, elnyomottakat, a vakokat, a sántákat, az idegen lélek által megszállottakat, és szabaddá tette megterhelt lelküket. De nem igazolta a bűnt. Mit mondott, hogyan mondta? „Eredj el, és többé ne vétkezzél…”

 

A vonaton, odafelé úton, és visszafelé is Dietrich Bonhoeffer kötetét olvastam. Egy-egy oldalt csupán, mert ha vele próbálok haladni, látni és érezni, akkor újra meg újra le kell tenni. Mindig gondolkodni kényszerít, az, amit ő leírt. Hadd idézzem most tőle, azt, amit megértettem

 

„ Éppen abban áll az evangélium kegyelme (amit a kegyeseknek oly nehéz felfogni), hogy arcunkba vágja az igazságot: bűnös vagy, menthetetlen, nyomorult bűnös – s most gyere azonmód bűnösen Istenedhez, aki szeret. Úgy kellesz neki, amit vagy, nem kell semmit sem hoznod, semmilyen áldozatot, semmilyen cselekedetet, egyes-egyedül te kellesz neki. „Adjad fiam a te szívedet nékem” (Péld.23:26.)… Ez az üzenet: szabadulás, az igazság által. Isten elől nem rejtőzhetsz el. Őelőtte mit sem ér az álarc, amit az emberek előtt viselsz. Isten olyannak akar látni, amilyen vagy, és irgalmazni akar neked…

 

A bűnvallással Jézus Krisztus közösségéhez jutok….Minél jobban magamba zárkózom, annál pusztítóbban vesz rajtam hatalmat a bűn… A hallgatás sötétségében egész bensőmet megmérgezi…Nehéz harcot kell megvívnom, míg eljutok a nyílt bűnvallási. Azzal, hogy bűnöm megvallása egy keresztyén testvérem jelenlétében történik, az önigazolás utolsó mentsvára is összeomlik…

 

A bűnvallással Jézus Krisztus keresztjéhez jutok. Minden bűnnek gyökere a gőg: A magam ura vagyok, jogom van önmagamra, jogom van gyűlölködni és vágyakozni, jogom van élni és meghalni. Testem-lelkem a gőg tüzében ég – hisz éppen a gonoszságában akar az ember olyan lenni, mint Isten. Bűnvallást tenni testvérem előtt: a legeslegmélyebb megaláztatás. Fájdalmat okoz, lealacsonyít, csapást mér a gőgre. Néven nevezhető bűneim megvallásában az óember szégyenletes halált hal testvére szeme láttára. A testvér előtti bűnvallás megaláztatása olyan szörnyű, hogy mindenképpen el akarjuk kerülni. Elvakított szemeink nem látják: micsoda ígéret, micsoda dicsőség rejlik az ilyen megaláztatásban. Hiszen maga Jézus Krisztus halt meg helyettünk a bűnözők szégyenletes, nyilvános halálával; nem átallta, hogy úgy szögezzék keresztre miattunk, mint egy gonosztévőt. Minket is csak a Jézus Krisztussal való közösségünk bír belevinni a bűnvallásban lelt szégyenletes halálba, hogy keresztjének valósággal részesei legyünk. Jézus Krisztus keresztjét pedig nem találhatjuk meg, ha nem vállaljuk azt, amiben megtalálható: a bűnös ember nyilvános halálában. A keresztet utasítjuk el, ha a bűnös embernek a bűnvallásban lelt gyalázatos halálától irtózunk.

 

A bűnvallással bizonyosságra jutok. Vajon hogy lehet az, hogy Istennek sokszor könnyebb megvallani bűneinket, mint a testvérünknek? Vajon nem azért-e, mert gyakran csak áltatom magam, hogy Isten színe előtt teszek bűnvallást – holott valójában magamnak vallottam be bűneimet, s rájuk bocsánatot is önmagamtól kaptam? S vajon nem okozza-e az örökös visszaesést a bűnbe, az erőtlenséget a krisztusi engedelmességre, hogy nem Isten bűnbocsánatából élek, hanem az önmagamnak adott fölmentésből tengődöm? Az önmagamnak adott megbocsátás sohasem vezethet a bűnnel való szakításra… Ámde ki biztosíthat arról, hogy a bűnvallásban és a bűnbocsánatban csakugyan az élő Istennel van találkozásom, s nem önmagammal? Nos, Isten a testvérem által ad erre bizonyosságot. Testvérem szakít ki az önáltatás köréből…

Gyóntatóm (a bűnvallomásomat meghallgató), csakis a kereszt alatt álló testvérem lehet. Nem az élettapasztalat, hanem a keresztről való tapasztalat tesz alkalmassá a bűnvallás meghallgatására… Aki Jézus keresztjében ráeszmélt minden embernek és önnön szívének mélységes istentelenségére, aki egyszer már eliszonyodott saját rettenetes bűnétől, amely Jézust keresztre juttatta, az nem fog eliszonyodni egyetlen testvérének legszörnyűbb bűnétől sem. Tudja már, milyen az emberi szív. Ha bűneimet előtte vallom meg, tudom, hogy nem vagyok egyedül, s az ô jelenlétének valóságában Isten jelenlétét tapasztalom meg. Amíg csak magányomban vallom meg bűneimet, minden homályban marad; de ha testvérem is jelen van, a bűnt napvilágra kell hoznom. Ám így is, úgy is napvilágra kell kerülnie valamikor, s jobb, ha ez már most megtörténik közöttem és testvérem között, mintsem hogy az utolsó ítéletkor kelljen megtörténnie... Testvéremet azért kaptam ajándékba, hogy általa már itt meggyőződhessem Isten ítélete s és irgalmazó valóságáról. Ha bűneimről testvérem előtt teszek vallomást, nem magamat ámítom; a megbocsátás felől is úgy lehetek egészen bizonyos, ha Isten fölhatalmazásából és az ô nevében testvérem ad rájuk bocsánatot. A testvéri gyónás (meghallgatás) ajándékát Isten azért adta hogy bocsánata felől bizonyosságunk legyen. (Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok… Jakab 5:16.),

 

A bűnvallást gyakorló keresztyén közösségnek két veszélytől kell óvakodnia. Az első a gyóntatót fenyegeti. Nem jó, ha mindenkit egyvalaki gyóntat, mert könnyen belefáradhat, és a gyóntatás merő rutinná, sőt a lelkek fölötti hatalmaskodás eszközévé silányulhat. Aki maga nem gyakorolja a bűnvallást, az óvakodjék ettől a szörnyű veszedelemtől… A második veszély a gyónót fenyegeti: Az embernek a lelke üdvössége miatt óvakodnia kell attól, hogy a bűnvallást valaha is jó cselekedetnek szánja… A gyónás, mint jócselekedet, az ördög találmánya… A jó cselekedetnek szánt bűnvallás a lélek halála; az Isten ígéretére hagyatkozó bűnvallás: élet. Bűnvallásunk egyedüli oka és célja a bűnbocsánat… Jézus parancsa, hogy senki se járuljon az oltár elé addig, amíg szívében meg nem békült testvérével. Jézus parancsa minden istentiszteletre, sőt minden imádságra érvényes, annál inkább érvényes hát az úrvacsora vételére…Senki sem járulhat méltóképpen az Úr asztalához, ha előbb a testvéréhez vezető utat röstelli megtenni…A testvér előtti gyónásra Jézus nevében annak szól a meghívás, akit bűne mélységesen aggaszt és bánt, s a bűnbocsánat bizonyosságára vágyik. Amivel Jézus az istenkáromlás vádját vonta magára – hogy bűnöket bocsátott meg -, íme most az történik a keresztyén közösségben Jézus Krisztus jelenlétének hatalmával…”

                                                                                         Bonhoeffer – Szentek közössége

 

Merjük mindezt látni, érezni, lépni, megélni? Hisszük, reméljük a Krisztus általi lehetőséget?

Ahogy a tagadóvá lett, mindent megkérdőjelező, hitetlenségében oly magabiztosnak látszó költő eljuthatott lélekben oda, ahol találkozni lehet Istennel…

 

SZABÓ LŐRINC  

                 PÁRBESZÉD

 

Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!

fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…

Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,

te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is. 

 

Félek, Atyám, – megtörtem a harcban, a hitben,

és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…

Ne félj, fiam, – megtartalak a harcban, a hitben,

s karommal égig emeled azt a kardot. 

 

Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,

mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…

Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád

téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

További cikkek:
2019. március 23., szombat,
Emőke napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 3519
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43937306

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat