Célom nem az volt, hogy elvegyem vagy elvitassam mások élményeit. Pusztán szerettem volna néhány elhanyagolt szempontra felhívni a figyelmet. A fenti észrevételek gyülekezeti éneklésünk számos területét érintik. Ugyanakkor észrevételeim énekszerzőinkre és -fordítóinkra különösen is súlyos felelősséget rónak. Kedves Énekszerzők és Fordítók! Kérlek benneteket, figyeljetek a magyarosságra. Ne gyilkoljátok anyanyelvünket, hanem ápoljátok és gondozzátok. Jézust ne „emeljétek fel”, ha magasztalni akarjátok. Az angol megteheti ezt, a magyar nem. Tanulmányozzátok a régebbi énekkincset, ahol sok jó példát találhattok. És tegyetek meg mindent az individualizmus ellen! Ha néhány évig nem születne egyes számban írt dicsőítés, az talán helyrebillentené a félrebillent mérleget és a kifordult keresztény világot. Hadd javasoljam továbbá: miután irodalmi tevékenységet űztök, forgassátok a versesköteteket. És a jó teológiai irodalmat is, mely megihlet: képezzétek magatokat teológiailag. S még néhány jó tanács.

Ha bibliai idézetektől és utalásoktól hemzseg az ének, attól még nem feltétlenül biblikus. De ha már idézitek a Szentírást, ne az összefüggésből kiragadva és kicsavarva. A másik tévhit: egy-egy ének csak áldozati teológiával teljes vagy helyes. Azaz csak akkor jó, ha Krisztus keresztjét és vérét említi. A Biblia nemcsak az áldozati teológia nyelvén beszél a megváltásról – fedezzétek fel a Biblia gazdag teológiáját. A harmadik hiba, amikor az énekíró beletuszakolja egész teológiáját az énekbe. Nem ellenőriztem, de mintha ez inkább az újabb énekekre lenne jellemző. Kérlek Benneteket, kerüljétek ezeket a hibákat! (Van még rengeteg más hiba, amik közül válogathattok...)

Ami a gyülekezeti énekeskönyvet illeti, nem vagyok naiv. A gyülekezeti énekek kiválasztásában és éneklésében nemcsak teológiai és himnológiai, hanem kulturális és nemzedéki kérdések is szerepet kapnak, talán még erősebben, mint a teológiaiak és himnológiaiak. Magam megfordultam olyan gyülekezetben, amely kétféle énekeskönyvet használt egyazon istentiszteleten: az egyik hagyományos énekeket, a másik újabbakat tartalmazott (mindkettő az egyház hivatalos énekeskönyve volt). És az egész gyülekezet használta mindkettőt, örömmel dicsőítve Istent. Hogy ez-e a jövő útja vagy más, nem tudom. De az egyház egészének és a gyülekezetnek is minden erejével az egység megőrzésén kell lennie, hogy Krisztus teste ne szakadjon fiatalokra és idősekre, „dicsőítőkre” és „zsoltározókra”.

Istentiszteletre azért járok, hogy a gyülekezet közösségében dicsőítsem a Szentháromság-Istent. Szeretek töprengeni is, környezetem gondolkozó emberként ismer. De a homlokbarázdálást szeretném meghagyni a dolgos hétköznapokra. Szeretem énekelni az újabb dicsőítő énekeket. Jobb szeretném kevesebb fenntartással. Énekíró Barátaim, számíthatok-e ebben a segítségetekre?