1 Bevezetés
A 16. századi reformátorok a házasságot sem akarták érintetlenül hagyni, hanem e kérdést is a Biblia fényében gondolták újra. Amíg egyfelől a középkori (s később a Római Katolikus) egyház ragaszkodott a papi nőtlenség és a házasság sákramentumának hagyományához, másfelől a bimbózó szekularizmus azt pusztán társadalmi intézménynek tekintette, a reformátorok a keskeny középúton igyekeztek megmaradni. Luther a Traubüchlein-ban (BSLK 529,24kk) a dilemmát azzal oldotta fel, hogy a házasságot isteni rendelésű (eszerint a házasság Isten ajándéka) világi intézménynek (tehát nem sákramentumnak) tekintette, szerinte a házasság egyszerre világi (politicum vitae genus; "politikai életkörülmény") és isteni (divinus status, "isteni állapot"). 2. Kálvin hasonlóan vélekedett. 3.
Ha a római katolikus szemlélet biztos kézzel átvágja a gordiuszi csomót, a szekuláris pedig ugyanilyen bizonyossággal kerül minden transzcendensre, Istenre való hivatkozást, a protestáns egyházi gyakorlatra nem ritkán tanácstalanság és ingadozás jellemző, mely a válás, újraházasodás, a lelkészeket illetően pedig ilyen nemkívánatos események bekövetkezte után a lelkészi státusz fennmaradása kérdésének kezelése terén érhető leginkább tetten. Jelenlegi gyakorlatunk minden bizonnyal következménye, hogy a dilemmával nem tudunk a reformátorokra jellemző érett határozottsággal bánni. Mivel mi az "Ige egyháza" vagyunk, a következőkben a házasság kérdésére nem dogmatikai összefüggések, hanem néhány bibliai szakasz tanulmányozásával igyekszem fényt vetni. A teljesség igénye nélkül először a férfi és nő megalkotásának eszményi történetét, ezután annak negatív ellenpontjaként a Dávid-elbeszélésben Dávid és a nők kapcsolatát, legvégül pedig Pál egyik levelének útmutatását fogom vizsgálni, s ezekből következtetéseket levonni. Bár hallgatóságomban lelkésznők is vannak, előadásomat egyházunk többségi férfitársadalmának címzem. Mutatis mutandis nők is alkalmazhatják a hallottakat.
85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.
Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.
Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András
pünkösdi homíliá
járól.
A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.
A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.
Látogatóink száma a mai napon: 1635
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 61972917
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.