belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Ablonczy Ágnes

Márk evangéliuma - 42. Szabad-e?

Kinek a képe ez?

ÉS ÍGY SZÓLT NEKIK: KINEK A KÉPE EZ, ÉS KIÉ EZ A FELIRAT? ŐK ÍGY FELELTEK: A CSÁSZÁRÉ. ÉS JÉZUS ÍGY VÁLASZOLT NEKIK: ADJÁTOK MEG A CSÁSZÁRNAK, AMI A CSÁSZÁRÉ, ÉS AZ ISTENNEK, AMI AZ ISTENÉ.

Velük mondatja ki. KINEK A KÉPE EZ, ÉS KIÉ EZ A FELIRAT? És ráfelelnek, még mielőtt észbe kapnának. Így lesz nyilvánvaló az, amit titkolnának, ami rávilágít tetteik indítóokára, arra, ami mások szemében ellenük szólhat… Mennyire megszégyenülhettek a szembenálló áskálódók! Rá kellett volna ébredniük arra, amit nem akartak látni, nem akartak tudni. De erre képtelenné tette őket tisztázatlan ellenérzésük, utálatuk, Jézus előtt bezárt szívük. Félelmetes, gyilkos erővel bír az emberi indulat, mely egyszerre fordít a másik ellen és magam ellen. Akit betölthet, az nem ismer fel, nem lát se Istent, se embert…

Az elmúlt héten az unokáimmal voltam. A kisebbik, fél esztendős, a nagyobbik lassan kettő és fél. A nagyobbik térül, fordul köröttünk, s közben váratlanul, gyakran a földön játszadozó kicsire ül, lép, tenyerel…vagy hirtelen, hátulról kikapja kezéből azt, amivel csendesen játszik. Megelégeltem, rászóltam, ne tegye ezt kicsi öccsével. Mintha nem is hallotta volna. Mikor legközelebb a hátán próbált lovagolni, leemeltem róla, és beparancsoltam szobájába. Nem mert ellentmondani, elsomfordált… Kis idő múlva kijött: - Mama, jó leszek! Bólintottam, de pár perc múlva újra az diktált, amit érzett, és megint elvette kistestvérétől azt, amivel épp játszott. Mondtam neki, így nem játszom vele. Ő vitte magával a megszerzett játékot… Aztán kis idő múlva jött, öccse kezébe nyomta, amit elvett tőle, és azt ígérte jó lesz, és ez így ment egész délután, ki tudja hányszor… Azt vágyta szeressem, tudta mit kéne csinálni, de amit érzett, az mindig elvenni kényszerítette a másiktól, amit az megfogott…

 

ADY ENDRE ÉLNI, MÍG ÉLÜNK!


Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?

Igen: nagyot akarjunk,
Igen: forrjon agyad,
Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
A Nagy… 

 

ADJÁTOK MEG A CSÁSZÁRNAK, AMI A CSÁSZÁRÉ, ÉS AZ ISTENNEK, AMI AZ ISTENÉ

 

Jézus ismert szavának nagyobb, s újféle hangsúlyt adott számomra, amit erről a felszólításról nemrég olvastam. Talán jobban fogjuk érteni a farizeusok fogcsikorgató tehetetlenségéből eredő feneketlen gyűlöletet, mellyel végleg Jézus ellenségei lesznek.

 

„...A görög szövegben nem az áll, hogy „adjátok meg", hanem - jó héberséggel - az, hogy adjátok vissza! Ez azt akarja jelenteni: „Adjátok vissza a pénzt verető császári úrnak az átkozott ezüstjét, amely a római jog értelmében az ő tulajdona! Ne csak a császári adó megfizetésétől vonakodjatok, hanem tagadjátok meg azt is, hogy egyáltalán elfogadjátok a császár bibliaellenes pénzérméit! A visszaadással tisztítsátok meg magatokat az ő bűnös pénzétől, hogy ismét megadhassátok Istennek, ami Istené: az ő egyedüli világkirályságának elismerését!: A pénzérmével, amely a császár képét hordozza, a császárnak tartoztok; önmagatokkal azonban, az emberrel, aki Isten képét hordozza, Istennek tartoztok - egyedül neki."

Günther Bornkamm

ÉS ELCSODÁLKOZTAK RAJTA.

Akinek szíve szabad volt, ELCSODÁLKOZOTT RAJTA... azon, hogy Jézus nem csupán kikerülte az ellenségei által állított csapdát, hanem kérdésükre felelve, Isten szava az ő sötét lelküket hogyan világította meg. Vajon a mi szívünk szabad arra, hogy Ő töltse be? Mi érezzük, hogy Istennek tartozunk, tőle nyert életünkkel, önmagunkkal? Ha engedi látni, ha rávilágít, mi tölt be minket, akkor kérjük szabadító erejét? Bár szabaddá lennénk arra, hogy csodálkozhassunk mi is, miféle isteni erővel bíró MESTER Ő.

2. oldal ( összesen 2 ) Előző oldal
További cikkek:
2024. augusztus 24., szombat,
Bertalan napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 8423
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59461939

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat