2017. június 20., kedd - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A mezítlábas Notre Dame és a mosolygós szentek

Május 13-án reggel 7.00 órakor indultunk – kellemes napsütésben – autóbuszunkkal az M3-on Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felé. A Budapest-Csillaghegyi Református gyülekezet "2017. évi rendes tavaszi" kirándulásán indult így a napunk.

Egy megállás után Őrbe érkeztünk, ahol a Sarepta Református Idősek Otthonában Pótor Lajosné, Anikó néni várt minket izgatottan keresztfiával, aki az ottani református lelkész is egyben. A köszöntők tán még közösen énekeltünk is, majd búcsút véve, nagy integetések közepette, indultunk tovább.

Túristvándiba, ahol a régi, Túr folyóra épült két malomkerékkel ellátott, fából épített, zsindellyel fedett malomépületbe látogattunk, amelyben malomtörténeti kiállítás működik. Rövid ismertetőt hallgattunk meg a malom múltjáról, amely a XVIII. században épült, többször felújították és jelenleg múzeumként szolgál. Az ismertetés után, el is indították úgy, hogy a zsilipeket leengedve a vizet rávezették a lapátkerekekre, amelyek forgásba jőve megindították a malom gépezetét.

 

Itt található még nem messze, bár mi nem láttuk, egy régi Kölcsey kúria, mely ma Idősek otthona és itt járt iskolába Móricz Zsigmond is 1885 és 1887 között. Istvándiról több művében is megemlékezik. Életem regénye című művében, mint „jellemformáló kohó"-ról emlékszik vissza erre az időre. Nagybátyja házán, az egykori kovácsműhelyen, emléktáblát helyeztek el az itt töltött évek emlékére.

A folyó közelében található a védett „Rókás" nevű hely, amely egy ősgyepes terület, rajta úgynevezett hagyásfákkal. Az ősgyepes réten ritkásan álló famatuzsálemek, öreg tölgyek, vadkörtefák megkapó látványt nyújtanak. A Rókás és környéke ma természetvédelmi terület.

Rövid busz-utazás után érkeztünk Szatmárcsekére, melynek címerében a nevezetességei is láthatóak:

 

 

Szatmárcseke (Cseke) a Tiszahát-on fekvő Tisza-parti település neve az oklevelekben 1181-ben tűnik fel először, ekkor már virágzó község, saját egyházzal. 1344-ben Nagy Lajos király új adományt adott rá a Kölcsey családnak. A Kölcseyek, melyek Szatmár vármegye egyik ősrégi családja, - IV. Béla király névtelen jegyzője szerint - a Kende családdal egy törzsből OND vezértől, az ETE atyjától veszik eredetüket. A település nevét 1496-ban Cheke alakban írják. 1642-ben Kölcsey Péter és Zsigmond kapnak egyes részeire új adományt.

A 17-18. században a Kölcsey és Kende rokon családokon kívül a gróf Rhédey, Pongrácz, Kisdobronyi Isaák, Gulácsy és más nemes családoknak is van itt birtoka. A 20. század elején legnagyobb birtokosai: Kende Béla, Kende Elemér örökösei, Kölcsey Gábor és Zoltán.

A település az évszázadok során sokat szenvedett. Török, tatár, német portyázó csapatok dúlták, kolera sújtotta, sokszor szenvedett az árvizektől, 1865-ben pedig majdnem teljesen leégett.

Nevezetességei

 

A református műemlékké nyilvánított temető egyik nevezetessége a népi csónakos fejfás temető-rész, amelyet Szatmár vármegye első katonai felmérői 1782-85 között is már feljegyezték. Egyelőre megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke, ez azonban romantikus tévhit. Mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak és a bárkás-, félbárkás- és deszkás temetés volt a hagyományos. A szakemberek dolga a vita eldöntése, nekünk maradt az a különleges élmény, amit a fejfák százai nyújtottak, megtekintésükkel.

1815-től 1838. augusztus 24-én bekövetkezett haláláig itt élt Kölcsey Ferenc költő; itt írta a Himnuszt 1823. január 22.-én. A Kölcsey-kúria helyén álló Művelődési Házban emlékszobát rendeztek be a tiszteletére.

Csónak alakú, faragott fejfák sokasága mellett haladva értük el Kölcsey Ferenc fehérmárvány klasszicista stílusú síremlékét, melyet a temető legmagasabb helyére építettek. A Gerendai Antal tervezte hat köroszlopos, felül párkánnyal egybefogott síremlék közepén - hasábtalapzaton áll - egy Kölcsey feliratos, címeres urna. A költő testét a visszaemlékezések szerint 1838. augusztus 25-én abba a kriptába temették. ahol öccse, Kölcsey Ádám aludta örök álmát. Azt beszélték, hogy Bécs mérgeztette meg, mert Kossuth útját egyengette. Halála után két évvel a faluba érkezett 24 vasas német a sírt kihantolta, de a koporsóban nem találtak felségsértést, hazaárulást bizonyító iratokat. Petőfi az 1847. július 17-én a Kerényi Frigyeshez írott Úti levelekben ezt jegyezte fel: "..Badalóval csaknem szemközt fekszik innen a Tiszán Cseke, és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt, s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnevesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva; de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve. Csendes a táj; a városok, a nagyvilág zaja nem hangzik idáig. A nagy férfi sírja körül csak a szellő rezegteti a tövisbokrokat, a tövisbokrok virágain vadméhek donganak, s távol a temetőtől andalgó Tisza halkan mormolja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja. " 1856-ban valószínűleg közadakozásból, a nagyari Luby család kezdeményezésére egyszerű, derékba tört oszlopot emeltek a sír fölé, ami a költő életének tragikus végét jelképezte. Állítólag 1936-ban a hantot ismét felbontatta a végrendeletet kereső Kölcsey rokonság.

1938-ban végre nyugalomra talált az életében és holtában is hányatott sorsú költő: a mátészalkai Kölcsey Társaság halálának 100. évfordulóján exhumáltatta a földi maradványait, és a fehér márványból készült klasszicista síremlék kriptájában helyezte örök nyugalomra. Három kis diófa koporsó van a boltozatos betonkriptában: Kölcsey Ádámé, Kölcsey Ádámnéé és a költőé. Kölcsey Ferenc koporsójában légmentesen lezárt üvegben helyezték el az exhumálás körülményeit tartalmazó kutyabőr iratot. A költő egykori, hatalmas, gondozott parkjában álló kúriáját örököse, Kende Lajos 1889-ben lebontatta, helyére a kordivatnak megfelelő úrilakot emeltetett, de úgy megrongálódott; hogy 1962-ben azt is le kellett bontani.

A község kultúrházat építtetett ide. Előtte, a téren áll az 1856-1938 között síremlékként szolgált csonka emlékoszlop, valamint Kölcsey Ferenc egész alakos szobra, amelyet 1973-ban, a Himnusz megírásának 150. évfordulóján avattak fel (Marton László munkája). Az általános iskola előkertjében 1958-han avatták fel a költő mellszobrát, Berki Nándor alkotását.

 

A Kölcsey síremléknél Szántó- Balla Gábor szavalta el a Himnuszt, majd elénekeltük annak első szakaszát és végül meg is koszorúztuk a sírt a magukkal vitt babérkoszorúval, melyet legifjabb tagunk, Oláh András helyezett el.

 

Szatmárcseke, Csónakos fejfás református temető

Református templomát a 15. században építették. Római katolikus temploma 1840 táján klasszicista stílusban épült.

Híres még cinkefőző versenyéről, ami cinkepuliszka készítést takar, de ugyan ezen a napon még libafogás versenyt és szabadon választott teljes menü-sorról versenyt is rendeznek és díjazzák a csapatok jókedvét, valamint sátrát is. Szilvalekvár fesztiválról is híres, melyet vályogból rakott katlanokban készítenek két napon keresztül, folyamatos kavarás mellett cukor és más adalékanyag hozzáadása nélkül. Megkóstolható a cibere és a szilvalekvár is, ami meg is vásárolható a verseny végén.

Szatmárcsekéről Nagyar és Kisaron át értük el a Tisza hidat, amin áthaladva Tivadarba értünk, majd Gergelyiugornya felé mentünk és értünk be Vásárosnaményba, ahol ebédeltünk. Két gyülekezeti- és kirándulótársunk jóvoltából szatmári szilvapálinkával is koccinthattunk előtte.

A bőséges ebéd után visszaszállva a buszba Beregsurány felé indultunk és hamarosan Tákosra értünk. Itt megnéztük a mezítlábas Notre-Damot:

 

Református temploma 1766-ban épült, paticsfallal, zsindelytetővel. Mellette álló faépítésű tornyát eredeti stílusban újraépítették. A templom belsejében egyedi, festett berendezés található. 1766-1799-ből való mennyezete 58 festett virágos kazettából áll: a kazettás famennyezetet Asztalos Ládor Ferenc készítette. Fő motívuma a tulipán. Padlója döngölt sár. A templomot "mezítlábas Notre-Dame" néven is nevezik. A templomban ismertetőt is hallgattunk az épületről, történetéről, a mai viszonyokról. Elhangzott, hogy híresek az itt készült "beregi keresztszemes" kézimunkák is, melyeket még ma is készíti a lakosság.

Újabb, rövid utazás után már Csarodára érkeztünk.

Csaroda és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Nevét írásos formában 1299-ben említik először az oklevelek. A település nevét az itt folyó Feketevíz patak szláv elnevezéséről (Csernavoda) kapta. A 13. száazdban a Káta nemzetség birtoka. E nemzetségből származott a Csernavodai család. A 14. században jelentős hely volt birtokosa a Carodai család révén, amely Bereg vármegye vezető tisztségviselőit adta, és a kor szokása szerint Bereg vármegye egy évszázadon át elöljárójának lakóhelyén tartotta a megyegyűléseit. 1696-ban kihal a Csarodai család utolsó férfi tagja is. A 19. század elején a Lónyai, Rédey és Bay család is birtokol a településen és szomszédságában. 1851-ben Gróf Teleky család is birtokosai közé tartozik.

 

Református temploma késő romantikus stílusban, a 13. század épült a Csaronda-patak árterületéből kiemelkedő szigeten (szárazulaton). Az alul teljesen zárt nyugati homlokzat fölött emelkedik a hajóba beugró karcsú torony. A körerkélyes tornyot zsindellyel borított hegyes sisak koronázza. A templom belsejében színes falfestés maradványai láthatók. A festménymaradványok a kor divatja szerinti magyaros motívumokat, „mosolygó szenteket" ábrázolnak). A templom mellett fa harangláb áll, amely szintén a 13. századból származik.

A templomban élvezetes és részletes ismertetést kaptunk, hallottunk és így jobban megértettük mindazt, amit láttunk a freskókon és azok maradványain. A keresztszemes hímzésről is hallottunk és láttuk azok „eredetét" a templom falán.

Csaroda másik nevezetessége a tájház, amit egy favázas, paticsfalas parasztházból alakítottak ki. Csaroda szomszédságában található a Bábtava, egy tőzegmohaláp-sziget, de ezt nem láttuk.

Hazafelé a buszban hosszasan daloltunk, míg csak fáradtan, elcsigázottan megérkeztünk egy élvezetes kirándulás végén, fél tizenegykor újra haza.

Szeleczky Aurél

További képek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 166, összesen: 396510

  • 2017. október 16., hétfő

    A hivatali lelkipásztorkodás ideje egészen biztosan lejárt, különben azokat is elveszítjük, akik jelenleg gyülekezetbe járnak - adott hangot véleményé...
  • 2017. október 15., vasárnap

    Két egyházvezető párbeszéde, ahogyan még sohasem hallhatta őket. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István reformá...
  • 2017. október 13., péntek

    Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójá...
  • 2017. október 13., péntek

    Válaszúthoz érkeztünk. Vagy hátat fordítunk Istennek, jogosnak gondolva csalódásunkat. Vagy meg kell tanulnunk hinni egy új Istenben.
  • 2017. október 12., csütörtök

    Az a helyzet, hogy a missziónak mi csupán munkatársai vagyunk, nem a gazdája. A gazdája maga Jézus Krisztus. Ő a Szabadító.
  • 2017. október 10., kedd

    Fa, papír, vászon, textil és agyag.
  • 2017. október 09., hétfő

    Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport ne...
  • 2017. október 08., vasárnap

    „Annyi titkom maradt” – ízlelgetem a kerek 100 esztendeje született Szabó Magda írógépe előtt állva az írónő szavait. Forgatom magamban a titkosság té...
  • 2017. október 05., csütörtök

    – Hogy bízzak meg benne ezután? – kérdezte tőlem valaki nemrég. – Sehogy, megértelek – hangzott a válaszom.
  • 2017. október 04., szerda

    A gyógyuláshoz nemcsak gyógyszerre van szükség, hanem arra az erőre is, amit csak a szeretet képes közvetíteni. Idegen környezetben műtétre váró gyere...