belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat

Czapp Enikő

Közelmúltam jelentéktelen(?) történetei

Miért nem azonos a gondolat és a cselekedet? A hit és az élet...

Emlékezem.
Előttem egy síró nő arca. 2008. december 30-án láttam a kék metrón. Szép volt. Nagyjából velem egykorú. Tekintetem újra és újra megpihent rajta. Csak később vettem észre, hogy potyognak a könnyei. Szelíd, egy kissé zavart mosollyal jelezte vissza felém, tudja, nem csak szépségét, de titkolni igyekezett szomorúságát is látom.
A metró közben száguldott.
A Kálvin téren szálltam fel. A Nyugatinál lakom. Már a Deákon jártunk.
Néztem őt (szemben ültünk) és egyre közelebb éreztem. Határozottan éreztem, hogy jól esne neki a „segítés", s azt is, hogy én ezt meg tudom tenni. Semmit nem akartam, csak odalépni hozzá és megölelni.
Hogyan?
Soha nem tettem ilyet! Megtehetném? Megtehetem?
Egyre hangosabban zakatolt bennem az IGEN. A fejemből jövő NEMek miatt mégis mozdulatlan maradtam.
Saját célállomásomhoz érkezve tekintetünkkel némán elköszöntünk egymástól. Én leszálltam, ő tovább ment.
Egy darabig álltam az üres metróvágány mellett. Csodálkoztam. Magamon. A feltörő késztetésemen és a cselekvésképtelenségemen. Erős és egyértelmű volt lelkem üzenete. Mégsem tettem semmit.
Csak a szívem zakatolt. Még mindig.
Mi volt ez? Mi volt ez a hang bennem?
Most született? Vagy mindig is bennem volt?
Miért hallgatott eddig?
Vagy nem hallgatott? Én vagyok/lettem süket?
És miről szól a „nemcselekvésem"? Ez az egész furcsa kettőség! Csak rám jellemző? Vagy mindannyian tapasztaljuk ezt?
Miért mulasztottam el ezt az ölelést?
Mi kell ahhoz, hogy megtegyem?

Tovább emlékezem...
Egy buddhista fiú és egy hajléktalan férfi képe van előttem.
A két találkozás között eltelt néhány nap.
S aztán még több, míg a kettő közötti összefüggést felismertem.
A buddhista fiúról már messziről láttam, hogy a budapesti hömpölygő embertömegben épp engem „pécézett" ki magának. Ahogy ezt észleltem, azonnal megszületett bennem a döntés: nem állok meg. Nem strapálom magam még értelmes indokkereséssel sem. Elég a sablonszöveg neki (mert valamit azért mondani kell): bocs, de nem érek rá!
Így tettem.
Különös, de nem éreztem lelkiismeret-furdalást.
Jelentéktelennek tűnt ez a találkozás.
Egészen odáig, amíg ugyanez meg nem ismétlődött rövid időn belül „pepitában." A hajléktalannal.
Azonos forgatókönyv szerint játszódott a két találkozás: kinézés, észlelés, döntés (mögöttes előítélet), nevetséges indok. Mind e mögött a másik semmibevétele, a magam elaltatása (hogy nem történt semmi).
Túl közel volt a két történet. Ordított az azonosság. Megszaporázott lépteim, döntésem elfogadhatóságának önmagam előtti bizonygatása még a második történés után is útját állta  tisztán látásomnak.
Az csak később jött. Egy este, hazafelé battyogva ugyanazon az úton.
Tényleg nem történt semmi? - kérdeztem magamtól. Váll rándítva továbbmehetek?
Hisz nem voltam egyenes, nem voltam tiszta velük! Az egyiket elutasítottam  azért, mert mi dolgom nekem egy buddhistával, a másikat meg visszataszító arca és külseje miatt.
Hol van az én fene nagy elfogadásom, a nyitottságom, előítélet-mentességem? Mi van az én feltétel nélkülinek hitt szeretetemmel?
Van, vagy csak gondolom, hiszem és beszélek erről?
Ha van, miért nincs? Miért válogat? Miért van határa?
Miért nem azonos a gondolat és a cselekedet? A hit és az élet...

Nincs válaszom.
Csak észlelek. Csak kérdezek.

Ezek csak közelmúltam történetei.
Ha tovább emlékeznék, ha még inkább visszamennék az időben, valószínűleg számtalan ilyen történetem lenne.
(Talán neked is.)
Ha nem tulajdonítok jelentőséget nekik, ilyen történetekkel lesz tele az életem!

Más milyen történeteket szeretnék!
Új tollat veszek!

Cikkek ebben a számban:
2019. november 19., kedd,
Erzsébet , Zsóka napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Emlékkapszula
Vajon a reformátorok, vajon az 56-osok tudták-e anno, mit vesznek be?

Magasság

Turcsik Ferenc
Bölcsészmatek
Így lesz a 2x2 néha 5

Mélység

Pete Violetta
Ismeretlen férfi ismerős illattal
Még az orrunk is emlékezik…

Kovács Szilvia
Tükör az ajtó mögött
Elég egy aprócska dolog, amellyel megindul az emlékek áradata.

Teljesség

Turcsikné Révész Judit
Emlékezés és felejtés
Az emlékezés mégiscsak kivételes dolog…

Dr. Michna Ottóné Ablonczy Ágnes
Ki visz virágot?
Mert mifélék Isten útjai?

Üzenet

Nagy László
Emlékezés a focistára
„a labda választott engem, s nem én a labdát"

Áthallások

Gueth Péter
Amíg élünk, emlékezünk
Eljövök egy idegen helyre, hogy olyan valakire emlékezzek, aki sohasem járt itt, amíg élt?

Fekete Zsuzsa
Balázs álma
Eltelt csaknem harminc év…

Turcsik Ferenc
Emlékezem, tehát vagyok
Nem bánom, hogy nemcsak a jóra emlékezem.

Hajdúné Tóth Lívia
Így van jól
Előbb a lábát add neki!

Riport

Szerkesztő
150 éves a Budapest-Németajkú Egyházközség
"Lesz ebből egyszer újra templom?"

Kitekintés

Fodorné Ablonczy Margit
Emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkodásotokat…
Emlékezés: áldás vagy átok?

Pete Violetta
Jubileum, visszaemlékezés
Valami elkezdődött egy negyed évszázada…

Látogatóink száma a mai napon: 4113
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45780901

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat