belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat

Bella Péter

Megelégszem?

Ez van, ezt kell szeretni!

Amikor egy jegyespárral a házasságra készülve beszélgetünk a református eskü szövegéről, ahogy szép lassan vesszük sorra a mondandót, mindig mosolyogva állok meg annál a résznél, hogy „vele megelégszem".

„Tudjátok, itt ez nem azért van leírva, hogy na jól van, hát nincs más most, te jutottál nekem, ez van, elég..." Nem, ebből a két szóból nem a fegyverletételt, a keresésben lefékező ember kényszerből jövő kompromisszumát, az ideák padlásáról leesett ember tompa puffanását kell kihallani. Pont fordítva, ez az „elég" arról beszél, hogy bőven elegendő egy életre az, amit a másik emberben kapok. Na de ne szaladjunk ennyit előre!

Természetes, hogy az a fogalom, hogy „elég", maga a megelégedés, szép lassan negatív jelentésbe fordult át. Egy folyamatosan mozgatni akaró, gyorsító korban , akkor, amikor már kényszeresen is új kihívások után kell kutatni, na akkor kimondani, hogy elég, az maga a bűnbeesés. „Hogyan?! Mit mondtál?! Elég? Megőrültél? De hát abban teljesedsz ki, ahogy gyarapodsz, abban látszódol meg igazán, ahogy gyorsulsz!" – kiáltja, sőt üvölti szinte minden, mint egy agresszív, rosszarcú filmbeli kiképzőtiszt. Azt mondani, hogy elég, az a megtorpanással egyenértékű. Azt mondjuk, elég – és kikerülünk a körből. Megelégedett egyenlő vesztes, gyenge, bukott.
Nem kellene ennek így lennie. A megelégedettség messze nem csak ezt jelenti, bármennyire dübörög is körülöttünk minden és csattogtatja a haladás (?) ostorát a korszellem, vegyük csak észre, hogy nem csak a bukott ember mondhatja ki, hogy elég, nem csak lemondást jelenthet az, ha valamivel megelégszünk. Van egy mondat a második korintusi levélben, így szól: „Elég neked az én kegyelmem..." Pál apostolnak mondja az Úr, annak a Pálnak, aki kéri, hogy az őt gyengítő, akadályozó betegséget vegye el tőle. Ez az isteni elég nem arról szól, hogy „bocs, Pál, ez van, jobb lesz, ha megszokod". Nem, itt Isten a kegyelem gazdagságát mutatja fel. „Elég neked a kegyelem, sok az, mindenre jut, sőt!" – üzeni a mondat, és tanítja az apostolt a titokra, hogy Isten a gyengeségén keresztül akarja a dicsőségét megmutatni a világnak. Ez az „elég" a gazdagságról szól. Megelégszem, azaz valójában gazdag vagyok, már van valamim, ami elég, amivel élhetek.
Ma mi a gazdagodást hajtjuk, nem lehet leállni, sosem elég semmi, nem elégedhetünk meg, mert az gyengeség, az bukás. Ez az egyik oldal. A másik oldalon a megtalált gazdagság van, a megnyugvás. Visszatérve két ember szerelméhez – megtaláltam valakit, aki elég nekem, mert több, mint amire számítottam. Van benne tartalék, nem merül ki pár találkozás alatt, elég felfedeznivalót jelent egy egész életre.
Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet rosszul hangolni azt a szót, hogy „elég". Lehet, sokszor a sikertelenségbe, a kudarcokba belefáradó ember hazudja megelégedésnek a lemondást, a menekülést. Az, hogy „elég", azt jelenti, hogy megvan benne az, amire szükségem van. Nem a jogos igények leszállítása, hanem a valós szükségletek kielégítése az, amiről beszélünk.

Hol vagyunk akkor most? Egyfelől egy olyan korban élünk, ahol minden arról beszél, hogy ne elégedjünk meg semmivel, fussunk, haladjunk, küzdjünk folyton és újra, úgyhogy nehogy azt merjük mondani, hogy elég. Másfelől saját kudarcainkból, bukásainkból, rossz önképünkből nyithat hamis egérutat a rosszul értelmezett megelégedés. Nem egyszerű megélni, egyáltalán megtalálni a valós elégedettséget.
De nem adhatjuk alább, Istennek elégedett emberekre van szüksége, mert azok sokkal inkább megállják a helyüket a valóságban, azaz az életben elénk rakott játéktéren. „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel..." – írja ismét Pál Timóteusnak, a fiatal vezetőnek. Elégedettnek lenni nem bukás, nem is saját magunk árleszállítása, hanem bölcsen élni a nekünk adott lehetőségekkel, értékekkel, ajándékokkal. És személyekkel.
Szóval, kedves leendő férjek és feleségek, amikor odaértek az eskü szövegében, hogy „vele megelégszem", akkor nem sóhajtva, nem szemlesütve kell azt mondani, hanem azzal a magabiztossággal, amelyikben benne van az elégedettség győztes nyugalma, a lehetőséggel való élés szabad döntése.

(Bibliai idézetek: 2Kor 12,9; 1Tim 6,6)

 

Cikkek ebben a számban:
2019. június 19., szerda,
Gyárfás napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Péter
Megelégszem?
Ez van, ezt kell szeretni!

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Mezsgye
Két világ határán

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Elég a pillangókból!
Nincs aranyszárny

Gangel Noémi
Két számmal kisebb hazugságok
Az igazság megszabadít titeket

Magasság

Székely Tamás
Almák a kosárban
A tér, és amivel kitöltjük

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Mi elég az élethez?
Életet tanulni

Körösvölgyi Zoltán
Most jó
Az a bizonyos pillanat

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
Az elégséges áldozat tana
Mint rejtett dicsőség-teológia

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
Csak egy szót szólj
Megrekesztő és újraindító varázsszavaink

Miklya Luzsányi Mónika
Legyen elég!
A ránk bízott föld és a fogyasztás

Áthallások

B. Tóth Klára
Fényjelek
A világosság a sötétségben fénylik

Kitekintés

Hancsók Barnabás
Elég messze önmagunktól
Menjek/maradjak

Gueth Péter
Kőbefaragott filozófia
Indonézia – Jézus lótuszülésben

Pete Violetta
Nekem elég
Friss történetek a hitoktatásból

Látogatóink száma a mai napon: 7344
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44640391

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat