2013. november
65. szám

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Bölcsföldi András

Mezsgye

Két világ határán

A mezsgye mindig két világ határán van: egyikhez sem tartozik igazán, vagy mindegyikhez lazán, mindkettőből át lehet és vissza is lehet lépni. A mezsgye az a terület, ahol még szabad vagyok, amikor még van opció, amikor még választhatok. Vissza is térhetek a pályára és el is hagyhatom. Gondolhatunk valami konkrét területre is: egy telek határára, árokpartra, focipálya szélére.

Az egyház, a Magyar Református Egyház mezsgyéjén is sokan vannak. Főképp fiatalok, akik beleszülettek vagy bekerültek az egyház kötelékeibe – ha így fogalmazzuk – és még benne vannak, valami laza szál még kapcsolja őket az „öreg” egyházhoz, ami valamiképpen a megbízhatóságot is jelenti, az állandóságot, a hitvallást. De egyszersmind elegük van a tartalmatlan tradíciókból, a számukra ósdi liturgiából, a véget nem érő prédikációkból, az egyház szövevényes viszonyrendszeréből, a fekete énekeskönyvből, a fekete (egyébként gyász-halál) szimbolikus színéből, a képmutatásból és általában az egyházi közegből. És menekülnének, lelépnének, mennének tovább, de maradnának is, nem mozdulnak, de folyamatosan mozognak föl s alá, ezért vannak a mezsgyén. Formailag talán még tartoznak gyülekezethez, de lelkileg már régen nem. Sokkal inkább vonzó számukra egy kisegyház vagy egy külföldi típusú gyülekezet csillogó-villogó élet-világa. Nem hitvallási alapon döntetek, hanem inkább az érzésekre hagyatkoznak (hol érzem jól magam, mi jó nekem), s ragaszkodnak a saját nézeteikhez, hitükhöz.

Mit kezdtünk, mit kezdünk velük? Felismerjük-e őket egyáltalán? Lehetetlen statisztálni ahhoz a jelenséghez, hogy ha egy ificsoportnak megromlik a kapcsolata a lelkésszel, akkor elmennek egy kisegyházba, gyülekezetbe, akár csoportosan, akár egyénileg (volt rá példa). A legtöbb lelkész, egyházi funkcionárius szemet huny efölött. Maga az egyház is. Maradjanak az egyházban! Maradjanak az ifiben! Járjanak templomba! Ragaszkodjanak a konfirmációi fogadalmukhoz! Maradjanak hűségesek! Ennyi telik tőlünk?

A mezsgye mindig a jelenlegi problémákra hívja fel a figyelmet. Miért vágyódnak el a fiatalok tőlünk? Vannak, akik ennél radikálisabban is fogalmaznak: miért űzi el a református egyház a fiataljait a szekták karmaiba? Súlyos mondat, a súlyát különösen meghatározza a keserűség, a tehetetlenség és a megoldás hiánya. És itt nem arra kell gondolni, hogy az egyházunk kollektíve ilyen, de ez a jelenség is megtalálható benne. Vannak olyan helyek, ahonnan nem vágynak el a fiatalok. Ahol a fészek elég meleg. Ahol érezni az otthon ízét. Ahol megélhető a keresztyénség eredeti formája. És még talán többen azt is mondhatják, hogy mindez városi, esetleg csak fővárosi jelenség.

De létezik mezsgye, és léteznek fiatalok a lét és nemlét, a jelenlét és a jelen nem lét, az odatartozás és elhúzódás területén. Ahol az idegenség, a más kultúra, a más kegyesség erős vonzása mindenképpen azt jelzi, hogy valami nincs rendben. Ki fogja fel végre a jeleket? Amikor eltűnik egy-egy ifis a padból, egy-egy ifjú pár az istentiszteletről, egy-egy jól megszokott arc a gyülekezetből. Lehet, hogy hónapok múlva vesszük észre, vagy akkor sem, hacsak valaki fel nem hívja rá a figyelmet, valakinek feltűnik, hogy kimaradt egy névsorból. Esetleg nem fizette be az egyházfenntartói járulékot. Eltűnt a gyereke a hittanról, ifiből, bibliakörből, református egyházunkból. Az adminisztrációból derül ki.

Mi az, ami itt tart, ami erősít és mi az, ami taszít és elválaszt?

A mezsgye-kérdés első lépése, hogy beismerjük, hogy van ilyen. Én sok ilyen fiatalt ismerek. Személyesen. Beszélgetek velük. Csodálkozom és rácsodálkozom arra, ami velük, velünk történik.
A második, hogy akarjuk-e őket bevonzani, visszaszeretgetni az egyházba? Hogy tényleg akarjuk-e? Hogy semmiképpen nem akarjuk őket elengedni. Hogy utánamegyünk az elveszetteknek. Van valami ilyesmi a Bibliában is.
A harmadik, hogy magunk is hozzájárulunk, hozzátesszük a magunkét, hogy javítsuk az egyház pályáját. Szedjük össze a szemetet, szórjunk fűmagot, nyírjuk a füvet, és öntözzünk, öntözzünk! Műveljük a kertet! Hogy vonzó legyen a pálya. Hogy bejöjjenek a fiatalok, hogy itt maradjanak, fussanak körbe, eddzenek és játsszanak. Hogy egészségesek legyenek.
A negyedik, hogy…

Hozzászólások

1. Sütő Péter - 2013-11-07 11:16:09

Ez egy soktényezős probléma...

A fiatal nem szívesen marad ott, ahol nem foglalkoznak vele. Ha nincs számára közösség, ha nincs fogadókészség, ha egyedül van, mert nincs más fiatal. Ha lenézik azért, mert ő fiatal, nem bíznak rá szolgálatot, ha nem találja a helyét a gyülekezetben. Ha az "Örvendj egész föld az Istennek" kezdetű ének siratóvá válik. Ha nem lát örömöt azokon, akik azt mondják, Isten boldogságot, örömöt ad. Ha hiteltelen neki ez az egész. Ahol nem várják, ahol nem örülnek neki, ha ott van. És főként, ha nem értette még meg azt, hogy miért járunk templomba, ha ő maga sem tud örülni Krisztus szabadításának, mert még nem fogadta azt el.

Nem akar "robot" lenni, aki elmegy, végigüli a 15-45 perces prédikációt, aminek a felét nem érti, mert a lelkész csűri-csavarja a szavakat, de azonkívül semmilyen lehetőség nincs a gyülekezeti találkozásokra.

Nem akar az unalmasnál unalmasabb konfirmáció előkészítő óráktól "felszabadulva" egy ugyanolyan unalmasnak tűnő második osztályba lépni.

És persze nem akar haszontalan lenni sem.

A fiatal oda megy, ahol élet van. Ahol közösség van. Ahol más fiatal is van, és együtt jó és erős közösséget alkotnak. Ahol élő az igehirdetés, ahol nem csak a lelkipásztor dolgozik a "gyülekezetért", hanem más szolgálók is vannak, mert ők már meglátták annak a jelentőségét, hogy Krisztus testében egyek és együtt vagyunk. Ahol megélik azt, amiről beszélnek. Ahol örülnek Isten jelenlétének, ahol hálát adnak érte, ahol elhangzik az evangélium, ahol örömhír az örömhír, az ünnep pedig valóságosan ünnep. Ahol kiöntheti a lelkét, mert van kinek, ahol imádkoznak érte, ahol nem beszélik ki. Ahol szeretettel fogadják, és örömmel látják, és ha nincs ott, felhívják, hogy mi a gond. Ahol ő is megtalálhatja a szolgálatát. Ahol ha megérinti az Ige, el tudja mondani valakinek. Ahol ha nem ért valamit, akkor örömmel elmondják neki a vonatkozó bibliai részt.

Eszembe jutnak azok, amiket gyakorló ifivezetőktől hallottam...

Konfirmáció előkészítő előtti (vagy első év során) közösségépítő alkalmakat tartani. Ha van közössége, van hová visszamenni
Tudja az a fiatal, hogy ide bármikor jöhet, és inkább ide jöjjön bármikor, mint kocsmába
MAgvetés. Ha el is kallódik, de tudja az aranymondásokat, tudja, hogy van hová visszamennie.

2. Sütő Péter - 2013-11-11 19:10:39

Mint említettem az első hozzászólás elején, ez egy soktényezős probléma.

Nem én fogalmaztam így, másoktól hallottam ezt a kifejezést: hátrányos helyzetű fiatal. Nem, nem arra kell gondolni, hogy szegény, vagy roma, vagy egyedülálló szülő neveli, vagy sokgyermekes családban nőtt fel. Egyszerűen olyan értelmezésben hallottam, hogy református oktatási intézménybe járó. Sőt, továbbmegyek, egyházi oktatási intézménybe járó. (Esetleg lelkészgyerek...)

Szerencsére vagy szerencsétlengségre, én nem jártam egyházi iskolába. De mostanában sok ilyen fiatallal találkozom. Valahogy nem Nyilas Misi köszön vissza bennük.

Hiteltelen, demotiváló tanárokról hallok. Unalmas reggeli áhítatokról. Rossz továbbtanulási arányokról. (Most illene megszámolni, hogy hány református középiskola volt az elmúlt év 100 legjobbja között, de sajnos nincs a kezemben ilyen kiadvány...) A kikerülő diákoknak pedig többnyire nincs problémájuk az alkohollal. Legalábbis ők nem érzik annak. Egyszerűen alig van lehetőségük ezeknek a diákoknak megismerni Jézust. Közelről. Vagy nincs, ki megmutassa, vagy úgyse hisznek neki. Vagy már totálisan immunissá lettek. Herótjuk van a témától. És, na persze, még otthon is menjenek el IT-re? Neeem, örülnek, hogy végre otthon vannak.

Csak reménykedni tudunk, hogy egyszer majd az elvetett mag kinő, és gyökeret ereszt.

Még egy hátrányos terület van, a "vidéki" fiatalok. Akik koleszosok, és egy messzi nagyvárosban tanulnak. Ifire nem érnek haza pénteken, szombaton mégiscsak otthon vannak, meg végre a régi haverokkal el tudnak menni valahova bulizni, vasárnap meg már utazni kell vissza, így is a vasárnapi ebéd második fogását már a vonaton fogyasztják, vagy már a kollégiumban. Hát ki ér rá elmenni templomba, ha nem muszáj?

Ha van kötődése, ha ott vannak a barátai, ha ott élet van, akkor elmegy. Ha nem, nem. Túl rövid az otthon töltött idő ahhoz, hogy ilyesmire fecsérelje, ha nem látja értelmét, ha nem szólítja meg az üzenet.

Bocsánatot kérek minden éles kritikáért, mert tudom, hogy vannak kivételek. Tudom, hogy vannak értelmiséget jól felkészítő református gimnáziumok. Tudom, hogy vannak nem unalmas áhítatok, és vannak hiteles tanárok.
Tudom, hogy vannak gimnáziumban megtért diákok, és olyanok is, akik még sosem néztek a pohár fenekére.

De biztos vagyok benne, hogy a fiatal visszatér abba a gyülekezetbe, ahol Krisztusról szóló beszédet hallotta és látta megélni.

Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS REGISZTRÁCIÓ

További cikkek: