Első-másodikos lehettem, amikor elvittek a szüleim a makfalvi vásárba. Nagy esemény volt az életemben, mert addig még nem jártam a szomszéd falu határán túl. Sokan voltak a vásárban, sok volt az árú, nagy volt a hangzavar, mindenki hangoskodott, hogy őreá figyeljenek.
Csodálkoztam, nézelődtem. Kaptam egy kis pénzt, hogy vásárolhassak magamnak valamit. Egy mézeskalácsos bódé mellett döntöttem, odaálltam az első sorba, vártam, hogy kiszolgáljanak.
Tolongás volt. Egyszercsak egy soha nem ismert érzés kerített hatalmába: elveszek egy pogácsát, a tolongásban nem tűnik fel senkinek és megmarad a pénzem. Tett lett belőle. Máig is elevenen él bennem annak emléke, szégyene, feszültsége, ami azután történt, pedig már 47 éves vagyok.
Lassan az újjaimmal kifejtettem az asztalra felrakott sor közepéből egy pogácsát. Nem vették észre. Megmaradt a pénzem, megvolt a pogácsa, de égette a tenyeremet. És égette napokon és heteken át a pénz is, ami megmaradt és úgy kellett elkölteni, hogy a szüleim meg ne tudják, hogy honnan van. Egyedül maradtam a titkommal. Annyira szégyelltem, hogy inkább meghaltam volna, minthogy beszéljek róla valakinek.
Teltek az évek, felnőttem, de ennek a szégyenletes eseménynek az emléke sohasem halványult el az idő múlásával. Égetett. Többet soha nem loptam, de ettől a bűnömtől nem tudtam megszabadulni. Hazugnak éreztem magam, mert tudtam, hogy van egy titkolt bűnöm, amiről senki nem tud.
Nagyon magányos lettem. Még 20 évig hordoztam bűn terhemet, amelyhez mások gyűltek. Aztán Isten gondoskodott arról, hogy halljak Jézus Krisztusról, aki azért jött, hogy “megkeresse és megmentse, aki elveszett”. Rácsodálkoztam a lehetőségre, hogy az Ő véréért, ami a golgotai kereszten kifolyt, megtisztulhatok ettől a bűn titkomtól is. Megértettem, hogy nélküle elveszett vagyok. Egy átvirrasztott éjszakán kitárulkoztam Jézus előtt, és egy barátnőm előtt, aki már ismerte a bűnbocsánat örömét. Akkor én is megízleltem azt a megkönnyebbülést, amit mindenki átél, aki megbánva a bűneit elmondja annak a Jézusnak, akinek egyedül van hatalma arra, hogy megbocsásson. Kimondhatatlanul jó volt felszabadulni, átélni azt, hogy többet nem kell titkolózni, hazudni. Ezután sok lelki barátom lett, akik szeretnek és elfogadnak.
Attól kezdve egyetlen üzenetet adok tovább, amikor csak tehetem: nem kell roskadozni a bűntől, mert meg lehet vallani. A Szentírásban ez áll: “ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9). Ti, akiknek van lehetőségetek ilyen újságot olvasni, bizonyára találtok olyan felnőttet, aki előtt megnyílhattok, megvallhatjátok és megbánhatjátok bűneiteket, hogy ne kelljen éveken át hordozni, tőlük szenvedni.
Isten áldását kívánom életetekre, gyermek- és felnőttkorotokra
Antalfi Gizella
(Székelyudvarhely)