Vajdahunyadon születtem 1982. március 6-án. Édesapám neve Boda József, édesanyámat Kalányos Erzsébetnek hívták. Ő meghalt négy éves koromban. Hárman vagyunk testvérek: József István, ő 18 éves és András Róbert, ő most 15 éves, VII. osztályos a S.Barnutiu általános iskolában. 1994-ben kerültünk ide Julikáékhoz mindhárman, de akkor még nem maradtunk itt véglegesen, haza mentünk Diósadba édesapánkhoz. Később Béla kivitt bennünket a Lesi-tóhoz nyaralni és ott hagyott a Mahanaim-i gyermektáborban. Nagyon szerettük a helyet, de egyedül éreztük magunkat. Azóta végleg ide költöztünk, nagyon szeretjük Béláéknál: új családban új életet kezdtünk. Én azóta nem járok discoba. (Diósadban minden este elmentem, ha csak valamiért le nem tiltott édesapám.) Azóta nem káromkodom, nem cigarettázom, (mert azt is kipróbáltam). Annakelőtte szerettem tekeregni, volt egy rendetlen osztálytársam, aki csak rossz társaságba meg a discoba vitt, mert “könnyű Katit táncba vinni, ha ő is akarja...”
Iskolába járni szeretek, de tanulni nem annyira, nics türelmem hozzá. Szakiskolába járok, harmadéves vagyok, varrónőnek készülök.
Gitározni tanulok néhány éve, idén jobban haladtam, mint eddig, mert többet gyakorolok. Szeretnék annyira megtanulni, hogy másokat is megtaníthassak, sőt, gitároznék az ifiben. Nagyon szeretnék angolul tanulni és járnék a vasárnapi nyelvtanulási alkalmakra is.
Imádkozni tudok, de nem imádkozom gyakran. Este fáradt vagyok, mire hozzá fognék már el is alszom, aztán meg bánom a mulasztásomat, főleg, amikor látom, hogy Isten meghallgatja fohászkodásaimat és jót tesz velem.
Nem mindig érzem testvéreimnek a többi fogadott gyermeket, mert legtöbben nem hálásak új helyzetükért, nem köszönik meg Isten szeretetét, gondviselését egymás iránti szeretettel.
Felnőtt koromban ügyvéd vagy angol tanárnő szeretnék lenni. Nem készülök még igazán az életre, hivatásomra. Kényelmes vagyok, nem mondok le a pillanatnyi örömökről a tanulás kedvéért. Minden eszembe jut a szabadidőmben, de az nem, hogy elővegyem az angol nyelvkönyvet...
A Dalbimbóban be szeretnék számolni örömömről: jó dolgom van. Van aki szeressen és hazavárjon az iskolából terített asztallal, befűtött lakással. Úgy érzem itt magam, mint egy igazi családban, nem befogadottnak, hanem mintha édes szüleim nevelnének.
Szeretnék olvasni a lapban arról, hogy más gyerekek, más vidékeken hogyan élik meg a hívő életet, miben, hogyan látszik meg rajtuk Isten közelsége, és gyermekek bizonyságtételét, hogy feltöltődhessek. Szeretném, ha jutna hely a lapban egy-egy új gitárkiséretes éneknek is.
Boda Marianna,
19 éves (Zilah)