Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2013 - A kő marad

 

Az első lépés - Emlékhely avatás 2013-ban

A 2013-ban felavatott Kegyeleti és Emlékező Hely lelkét jelentő Emlékmű

Itt pedig a felavatása előtti ünnepi beszéd olvasható:

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Nagy szeretettel köszöntöm megjelent kedves vendégeinket, az egyházak képviselőit, és az ünnepségünk tartalmát adó néhai Nt. Erőss Sándor lelkipásztor leszármazottait, Nt. dr. Bóna Zoltán és Bóna László urakat, akik szép- illetve ükunokái a templomépítő lelkipásztornak.
Istennek legyen hála, hogy ezt az alkalmat megérhettük, és több éves tervezgetés, egyeztetés után a már régóta megfogalmazott módon és formában, a sok hányattatáson átesett sírkövet egy remélhetőleg végleges és köztetszést kiváltó helyre helyezhettük.
Az 1970-es évek elején szállíttatták be az akkori egyházi előjárók a síremléket, amit az elmondások és emlékezések szerint úgy dobott ki a föld az egykori temető területén, amit akkorra már erdő borított. A templom udvarára került, már akkor azzal a szándékkal, hogy méltó helyet találjanak neki, és megóvják az enyészettől és a feledéstől. Négy évtizednek kellett eltelnie, hogy az egykori szándék megvalósulhasson, miközben azok, akik ezt a szándékot megfogalmazták, sorra meghaltak, de a szándék tovább élt az utódokban, és Isten segítségével, az Ő akarata szerint ezen mai ünnepi alkalommal a szándék valósággá válik!
180 esztendeje, 1833. augusztus 18.-án nagy ünnepség keretében szentelték fel eleink ezt a szép templomot, amelynek a falánál állunk, és a templom lelkes építtetője az az Erőss Sándor lelkipásztor, akinek a tiszteletére ezt az emlékező és kegyeleti helyet most felavatjuk.
Tesszük ezt annak reményében, hogy sorról- sorra rendel majd a Mindenható Isten utódokat, akik ezt az emlékhelyet megőrzik, hasonlatosan templomunkhoz, amit az Ő segedelmével, egy LEADER pályázat elnyerésével, majdnem 10 millió forinttal az idén tatarozni fogunk.
A kerítésfalon a négy kis ablakocska arra hivatott, hogy rajtuk keresztül a múltba tekinthessünk, hisz’ a kilátszó téglák az 1840-es, 50-es évbe repíthetik a gondolatot. De ezek a kis ablakocskák majdan új tartalommal telnek meg, a nem is olyan távoli jövőben a szándékaink szerint, de feltétlenül Isten megtartó segítségével!
Következzék az emlékhely megáldása és a koszorúzás…

[Végezetül szeretettel kérem vendégeinket, hogy a Millenneumi zászlót kísérve vonuljunk át a Falunap helyszínére, a Millenneumi Parkba…]


Elhangzott Darányban, 2013. július 27.-én, szombaton a 10:00 órakor kezdődött Falunapi Ökumenikus Istentiszteletet követően, az avatás helyszínén, Somogyi Gábor gondnok által.

... most ugorjunk át hat esztendőt, és tekintsük meg az emlékmű 2019-es környezetét:

Az emlékhely - 2019-ben

Ugye, szemmel látható a változás a környetezén? :-)

[Visszalépés]

Katt ha többet szeretne tudni a szerzői jogvédelemről!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 11, összesen: 139330

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...