Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2014 - A Kehely

 

Az I. Lelkipásztori Emléktábla

A 2014 július 26.-án felavatott l. Lelkipásztori Emléktábla

A Falunapi Ökumenikus Istentisztelet utáni kis ünnepség megnyitó beszéde:

TISZTELT ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG!

Szeretettel köszöntöm meghívott vendégeinket, tisztelt országgyűlési képviselőinket, Szászfalvi László Urat, Aki a fidesz- KDNP színeiben- , valamint Ander Balázs Urat, Aki a Jobbik képviselőjeként hivatott választókerületünk ügyeit képviselni Magyarország parlamentjében. Köszöntöm Gelencsér Attila Urat, a Megyegyűlés elnökét. Köszöntöm a meghívott települési-, egyházi- és egyéb hivatali eöljárókat! Köszönöm kedves mindnyájuknak, hogy jelenlétükkel megtisztelik a most sorra kerülő kis ünnepségünket is!

Tisztelt vendégeink! A múltban kutakodni kihívás, és bár gyakran nehéz, ám mégis nagyon szép feladat. Feltárni történelmünk ismeretlen, vagy kevéssé ismert részeit, összefüggéseket keresni és találni; akár egyfajta kirakós játék. Könnyen megeshet, ha nem járunk körbe többször és több irányból egy-egy történést, vagy nem helyesen értelmezünk egy-egy útmutatót, akkor bizony könnyen tévútra vihet bennünket még a szándékai szerint jóakaratú feljegyzés is.

Egyházközségünk presbitériuma egy régóta dédelgetett álmot valósíthatott meg az elmúlt esztendőben, nevezetesen azt, hogy szándéka és reménye szerint egy méltó emlékhelyet alakíthatott ki Isten kegyelméből ezen a helyen az általunk tisztelt nagy elődünk, Templomépítő Erőss Sándor lelkipásztorunk emlékezetére és tiszteletére. Az emlékhely talapzata a Református temető mára már szinte teljesen elhagyott részéről, a magas dombtetőről vagy a domboldalról gurult le sok évvel ezelőtt, elhagyva maga is az elhagyott, mára jeltelen sírt, és az út melletti bozótosban várta csendesen sorsának jobbra fordulását. Az emlékhely ékessége maga a templomépítő egykori sírköve, amelyet a ’70-es évek elején- közepén szállítottak be a templomkertbe, az emlékezet és az egykori elbeszélések szerint az akkorra már teljesen eltűnt ó-temető területén „dobta ki a föld”, ott találtak rá az atyafiak, majd hozták be szekérrel, hogy azután majd’ fél évszázados csipkerózsika álmába bódulhasson Isten Házának vigyázó közelségében. Az emlékhely harmadik része az emléktábla a bele vésett méltató szöveggel, ennek elkészültéért egyházközségünk tagjai adakoztak bizonyára jó szívvel, ám egészen biztosan Istentől kapott lehetőséggel!

És bár az emlékhely mögötti téglafal nem tartozik szervesen az építményhez, de egy beszélgetésen elhangzott ötletnek köszönhetően mégis csak azzá fog kinemesedni az évek folyamán! Az történt ugyanis, hogy egyik önkormányzati képviselőtársam – Fodor László, akivel maholnap már 20 éve vagyunk tagjai a képviselőtestületnek! – eljött, hogy megnézze az akkor elkészült emlékhelyet. Neki panaszoltam, hogy nem így képzeltem el, hanem bevakolatlan foltokat szerettem volna a falon, csak lebeszéltek róla, erre képviselőtársam megjegyezte; szerinte semmi gond ezzel, például valamilyen díszítést is el lehetne oda helyezni… És abban a pillanatban pattant az ötlet; nem is díszítést, hanem valami mást - ami persze díszes is lehet! –, valami tartalmasabbat teszünk oda: megemlékezünk az összes, valamilyen formában feljegyzett prédikátorról illetve lelkészről, lelkipásztorról! És az ötlethez azonnal jött a kiegészítés is, nevezetesen hogy ha évente egy-egy foltot, egy-egy vakablakot töltünk meg értékkel és tartalommal, akkor 2017-ben érünk végig a falon, azaz addigra telik meg minden bemélyedés azzal az értékkel, amelyet neki szántunk! Röviden; ha a Mindenható Isten is úgy akarja, a Reformáció 500 éves évfordulójára ebben a kicsiny de megmaradni akaró református végvárban egy szép fejezetet zárhatnak le az itt élő reformátusok! Adja Isten, hogy így történhessen!

Még egy gondolat, visszakanyarodva a bevezetőmhöz: Az első folt, mivel ez a nagyon távoli múltba kell, hogy visszatekintsen, természetesen tartalmazhat hibákat, bizonytalanságokat is! Ezt bátran fel kell vállalnia annak, aki neves kutatók munkáit is felhasználja, olyan irodalomból, mint DR. ANTAL GÉZA DUNÁNTÚLI REF. PÜSPÖKnek a BELSŐ-SOMOGYI EGYHÁZMEGYÉBEN VÉGZETT LÁTOGATÁSÁt tartalmazó és alapműnek számító Emlékkönyv Nemesdédi Szabó Bálint szerkesztésében, vagy a DUNÁNTÚLI EGYHÁZLEÍRÁSOK A XVIII. SZÁZADBÓL című mű, amely az 1774-es állapotok tükrében mutatja be a Dunántúli Egyházkerületet és amely jeles mű szintén gyakran – nagyon gyakran! – hivatkozik az előbb említett műre! De megemlíthető még A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET PRÉDIKÁTORAI ÉS REKTORAI című – nálam elektronikus formában meglévő – könyv, ami a Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai sorozat 10. Forrásközlő kötete, ahol is éppen 57-szer van Darány vonatkozású forrásadat.

Tehát ezen erősségekkel a háta mögött az amatőr kutató- gyűjtő felvállalja az esetleges hibákat, ám óvatosságból az első folt idő-intervallumát az 1686 – 1727 közötti évekre helyezi, eléggé kicsi, ám feltétlen lehetséges hiba-százalékkal.

Tisztelt Ünneplők! Nem csigázva tovább a nagyérdemű kíváncsiságát, megköszönve a figyelmüket és türelmüket, azon okból, hogy sejtelmes-titokzatos utalásaimról és más egyébről is lehulljon a lepel, nagy szeretettel adom át a szót kedves vendégünknek, Nagytiszteletű Szászfalvi László Lelkipásztor Úrnak, Országgyűlési képviselőnek.
Tiszteletes Úr! ...

DARÁNY, 2014. 07. 26. SZOMBAT, 11.45, FALUNAP

[Visszalépés]

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 11, összesen: 139330

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...