Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyháztörténeti kutatások

Református logoRészben a már említett Vecsey Ferenc jegyző pályamunkája alapján, részben más fellelhető iratok nyomán Isten segedelmével elkezdtem felkutatni egyházközségünk írásos emlékeit, hogy az összeálló adatokból majdan egy emlékkönyvet jelentethessünk meg. Kutatásaim során azonban óhatatlanul számos más egyházközség különféle adataira "bukkantam", így egyre terjedelmesebb és szerteágazóbb lett a kutatási anyag. A "Darányi Reformata Emlékkönyv" szándékaim szerint néhány éven belül összeáll, ám mellette párhuzamosan szeretnék elkészíteni egy olyan átfogó művet, amely egy tágabb közösség, a Belső-somogyi Református Egyházközségek életét, történelmét dolgozná fel. Ennek megjelentetését, ha az Úristen ad hozzá erőt és időt, a Reformáció 500 éves évfordulójára tervezem, azaz a 2017-es esztendőre. Ehhez kérném Tisztelettel és szeretettel mindazok segítségét, akik az "A.D. MDCCCXCVIII" menüpontban felsorolt egyházközségek (az 1898. ill. az 1926-os állapotok szerinti Belső-somogyi Egyházmegye egyházközségei) tagjai, presbiterei vagy lelkipásztorai, illetve mindazokét, akik ezen települések egyházi történelmével kapcsolatosan irott vagy más egyéb dokumentummal rendelkeznek. És természetesen minden Daránnyal kapcsolatos feljegyzés, hivatkozás, korabeli adat felettébb nagy jelentőséggel bír!
Az elérhetőségem a honlapon megtalálható. Minden átvett adatot megőrzök, annak felhasználásakor hivatkozom a forrásra, ha csak másként nem kéri. Küldött adathordozót (könyv, jegyzet, lemez, CD,...stb) hibátlanul és hiánytalanul visszaküldök, ha kell, a helyszínre is szívesen elutazom. Minden segítséget köszönettel vesz;

Somogyi Gábor,
Darányi Református Egyházközség gondnoka.
e-mail: oldsoma@freemail.hu

2006. január

(-)

Bölcs és időtálló mondás: Ember tervez - Isten végez! Így jártam ezzel én magam is. Mert sem a "Darányi Reformata Emlékkönyv" nem készült el, sem pedig az a mű, amely az egykori Belső- Somogyi Református Egyházmegye alá tartozó egyházközségek életét, történetét dolgozta volna fel. Bár rengeteg kronológiai adat, és sok-sok érdekesség halmozódott fel az elmúlt évek (12 év) folyamán, de ahhoz kevés, hogy nyomdaérettnek legyen mondható. Talán egyszerűbb lenne kimondani, hogy a Belső- Somogyi Református Egyházmegyéval foglalkozó irományról lemondok, de olyan nehéz az ilyet kimondani, még így, kicsit megkorosodva, 63 évesen is... Inkább azt mondom; csak és egyedül Isten ismeri a nekünk kiszabott útat, ezért hát, ha ezek a dolgaim benne vannak, akkor az Ő segedelmével megvalósulnak, ha meg nem, akkor talán nem is kaptam erre a Mennyei Atyától tálentumot. Földi életem végeztével majd erre is meg lesz a válasz, addig is élek, dolgozom és igyekszem a keskeny úton járni.

SOLI DEO GLORIA!

Somogyi Gábor,
Isten akaratából immáron 20 éve a
Darányi Református Egyházközség gondnoka.
e-mail: oldsoma@freemail.hu

2018. november

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 11, összesen: 139330

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...