Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Presbiteri Konferencia 2011.

Isten végtelen kegyelméből, aránylag szép időben, nagy érdeklődés közepette és Az alkalomranagyszámú részvétellel zajlott le egyházközségünkben április 16.-án annak a rendezvénysorozatnak a harmadik alkalma, amelyet a Belsősomogyi - Dél-somogyi - Református Egyházközségek presbitereinek továbbképzésére indítottak a Somogyi Református Egyházmegyében, PRESBITERI KONFERENCIA névvel.

2011-ben az első helyszín Nagyatád volt, majd Görgetegen találkoztak a reformátusok, ezt követte a darányi alkalom, és a tervek szerint - ha a Gondviselő Isten megtart bennünket! - a negyedik, az ezévi záró alkalom Nagykanizsán lesz, valamikor szeptemberben.

Az egyházmegyei útmutatásoknak megfelelően a konferencia "szakmai" programját Nt. Heidfogel Pál tiszteletes Úr állította össze, ennek helyszínéül a községi Művelődési Ház lett megigényelve, majd ezt követően templomunkban Úrvacsorával egybekötött hálaadással köszöntük meg Isten szerető jelenlétét és szüntelen munkálkodásának itt is megtapasztalt gyümölcseit.

A művelődési házban Nt. Heidfogel Pál tiszteletes Úr köszöntötte házigazdaként a megjelenteket, majd Villányi László, Darány község polgármestere, tiszteletbeli presbiterünk e kettős szerepben köszöntötte a vendégeket, kifejezve abbéli örömét, hogy egyházközségünk lehet a házigazdája a konferenciának, ezáltal azok is megismerhetik a településünket, akik eddig talán még sohasem jártak Darányban. Az ünnepi köszöntők elhangzása után, Nt. Fodor Judit barcsi lelkipásztornő szolgálatával, áhitattal kezdtük a konferenciát, amelynek előadói voltak - az elhangzások sorrendjében -;

  • Nt. Heidfogel Pál - E. Stauffer: Jézus története és személye című műve alapján tartott két részes előadást, I. Virágvasárnaptól Nagypéntekig, ill. II. Nagypéntektől Húsvét reggelig címmel;
  • Nt. Jakab László, nagyatádi lelkipásztor az Acta 20,28 alapján Viseljetek gondot... címmel tartott előadást, amely erős önvizsgálódásra serkentette a jelenlévőket, és a presbiteri lét lényegét, annak megélését vette kritikus górcső alá.

Az előadások szakmai komolyságát presbiteri bizonyságtételek, versek és önvallomások tették színesebbé, és egy alkalommal szünetet is tartottunk, ahol kávéval, ásványvízzel és pogácsával igyekeztünk kedveskedni a testvéreinknek. Az előadások végén a helyi gondnok zárószavában köszönte meg az aktív részvételt, és az ő tiszte volt bejelenteni azt is, hogy a templomban, Istentisztelettel és Úrvacsorával szándékozunk lezárni az összejövetelt.

Felemelő érzés volt Nt. Hella Ferenc nagykanizsai lelkipásztor igehírdetését hallgatni, és a - sajnos, mára már az erősen ásítozó, üres padsorok látványához szokott - helyi egyháztagoknak felejthetetlen élmény és látvány volt a nagyszámú közösség, mind az Istentisztelet, mind pedig az Úrvacsoravétel tekintetében. Az Úrvacsorai jegyek kiosztásában Nt. Fodorné Ráskó Éva lábodi lelkipásztornő volt Hella tiszteletes Úr segítségére, és - Istennek hála! - igénybe kellett vennünk a kálmáncsai testvéreinktől kölcsönkapott úrvacsorai kelyheket is.

ProgramfüzetEzt a csodálatos napot egy szerény szeretetvendégséggel igyekeztünk még teljesebbé tenni, ahol a Belsősomogy különböző településeiről érkezett testvéreink fesztelenül tudtak elbeszélgetni egymással. Mind a Művelődési Ház-beli előadás szünetében, mind pedig a parókián rendezett szeretetvendégségen asszonytestvéreink nagy segítségére voltak az óvoda pedagógusnői, akik már hagyományosnak tekinthetően, önkéntesen felajánkozó segítői évről- évre a különböző egyházi rendezvényeinknek. Köszönet érte, mint ahogy asszonytestvéreinknek a sok finom süteményért, és a többféle ízesítésű szendvicsért, vagy presbitereink kávé-. ásványvíz-. üdítő- és egyéb ital adományaikért. Örömmel jegyezhetem meg, hogy egyházközségünk pénztárát egyetlen fillérrel sem kellett megterhelnünk, mivel minden kiadást az alkalomra tett pénzbeli felajánlásokból sikerült rendeznünk. Isten áldja meg a jókedvű adakozókat!

Összegzésül; egy szakmailag jól előkészített és megvalósított, a keresztyéni szeretet szellemiségében lezajlott, remélhetőleg iránymutató és emlékezetes testvéri együttlétnek lehettek boldog résztvevői azok, akik elfogadták hívásunkat, és lehetőségük volt leutazni ide, egy dél-somogyi kis településen ma még erősen álló református végvár szeretettel hívogató keresztyén gyülekezetébe.

Soli Deo Gloria - Egyedül Istené a dicsőség!

Szeretettel emlékezett;

Somogyi Gábor
gondnok

[Nézzen fotókat itt!]  [...vagy ugorjon ide!]

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 28, összesen: 138457

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...