Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Nagykanizsán jártunk

2011-ben a Somogyi Református Egyházmegye Belső-Somogyi egyházközségeinek presbiterei négy alkalommal négy helyszinen gyültek össze Isten nevében Presbiteri Konferencia címmel, hogy a presbiteri szolgálat aktualitásáról, a presbiteri lét lényegéről osszák meg egymással gondolataikat, kapjanak útmutatást és bíztatást a tartalmas, szép előadások kapcsán.

Nagyatád, Görgeteg, Darány után szeptember 24.-én Nagykanizsa volt a házigazdája a konferenciának, ahol is Nt. Hella Ferenc házigazda lelkipásztor áhitatát követően dr. Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyar Református Egyház Zsinatának világi elnöke tartott egy jól felépített, a presbiterség lényegéről szóló előadást, ami után kérdéseket lehetett feltenni, illetve egyéni gondolatokat megfogalmazni.

A kanizsai konferencia alapgondolata a reményég volt, a Tiszteletes úr alapígéje is Pál apostolnak "a reménység nem szégyenít meg" gondolatára épült, és a reménységről hallhattunk a főgondnok úr előadásában is. Mert ha az erősen bennünk él, akkor ne csüggedjünk az egyre fogyó egyházközösségek vagy az egyre fogyó magyarság miatt, hisz' az Atyának gondja van reánk, egy pillanatra sem feledkezik meg rólunk, mert Ő szeret bennünket, mert mi az Övéi vagyunk, mert Jézus Krisztus által mi is mindannyian az Ő gyermekei vagyunk! A 393. énekünk is ezt fejezi ki;

"Ne csüggedj el, kicsiny sereg,
Ha rád zúdul vad ellened,
Hogy végképp öszszetörjön;
Bár elpusztításodra tör,
Gond, kételkedés mit gyötör?
Nem lesz ez így örökkön!
Bízzál: ügyed az Istené,
Népét ő el nem ejtené:
Ő áll majd boszszút érted;
Ő állít Gedeont melléd,
Általa harcodban megvéd,
Szent igéjét és téged...
"

A konferenciát követően - jó reformátusokhoz méltón - szeretetvendégséggel kedveskedtek a megjelent egyháztagoknak, ahol a terülj-asztalkám mellett kötetlen, felszabadult beszélgetésekre is sor kerülhetett.

Hivatalos kirándulásunkról emlékeztetőül néhány felvételt is készítettünk, amit szeretettel megosztunk a kedves érdeklődőkkel.

 

A kis csapat - megérkezés

A kicsiny sereg - megérkezés Nagykanizsára

Nt. Hella Ferenc köszönti a testvéreket

Nt. Hella Ferenc lelkipásztor köszönti a testvéreket

Imádság és áhitat

Imádság és áhitat

dr. Huszár Pál főgondnok úr előadása

dr. Huszár Pál főgondnok úr előadása

A hallgatóság - volt mire figyelni!

A hallgatóság - volt mire figyelni!

Felkészült előadó - sikeres előadás

Felkészült előadó - sikeres előadás

A hallgatóság - lelkészek és presbiterek

A hallgatóság - lelkészek és presbiterek

A hallgatóság - valahol hátul mi...

A hallgatóság - valahol hátul mi...

Tempom a Kálvin téren - Kálvin szellemében

Tempom a Kálvin téren - Kálvin szellemében

(A fotókat az egyházközség gondnoka készítette)

Isten Szent Lelke tegye áldottá az alkalmakat, befogadóvá az elméket és megnyílóvá az emberi lelkeket, hogy az elvetett mag az Ő segítségével beérhessen és teremhessen bő termést. Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 26, összesen: 139241

  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására