"Jön majd olyan idő - így szól az én Uram, az Úr, - amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják."

Imádkozzunk! Urunk, megköszönjük ajándékaidat, a testieket éppúgy, mint a lelkieket. Újkenyér ünnepén áhítattal vesszük kezünkbe a kenyeret, földi életünk megtartó táplálékát. Elcsodálkozunk a zsoltárossal együtt alkotásaidon, minden remekműveden. A napon és a holdon, a hegyeken és a folyókon, az élőlények ezerféle változatán. Megköszönjük neked, hogy bennünket embereket is megalkottál, akiknek kenyeret adsz, hogy megerősítsd szívünket, és bort, hogy arcunk felragyogjon. Ünneplésünkben téged dicsőítünk, de tőled kérjük a megtartó vigasztalást is fájó lelkű, gyászoló testvéreinknek. Szólj hozzánk, örök Lélek, éltető ige, aki testté lettél Krisztusban, és add meg nekünk, hogy áldott idő legyen most ez az ünnepi óra házad csendjében. Hallgass meg minket, a mi Urunk Jézus Krisztusért! Ámen.
Új kenyér ünnepén első dolgunk a hálaadás. Meg kell köszönni az ajándékozó Istennek, hogy van kenyér az asztalunkon, sőt vasárnapról vasárnapra ünnepi asztalt tudunk teríteni családunknak. Megköszönjük a kenyeret Istennek, aki adta, és imádkozunk az aratókért, de azokért is, akik más munkával hozzájárulnak közös életünkhöz. Ezekben a percekben is dolgoznak emberek erőművekben, hogy legyen elektromosságunk, dolgoznak emberek a közlekedésben, a mentőknél, a kórházakban, a tűzoltóknál, rendőröknél és más helyeken. Mindnyájan összetartozunk, és mindenkinek a munkáját megbecsüljük, ma mégis a kenyér van a középpontban, ami jelképezi a mindennapi megélhetést, a testi erőt és egészséget. Ha valóban hálásak vagyunk a kenyérért, amely újkenyér formájában asztalunkra kerül ezekben a napokban, akkor tanítsuk a gyermekeinket a kenyér megbecsülésére. Ne dobják ki maradék uzsonnájukat a szemétkosárba vagy éppenséggel a földre. Ha megmaradt valami a kenyérből, legyen inkább eleség belőle más élőlényeknek, de ne legyen belőle szemét. Mindig fáj a szívem, és szégyenlem magamat, amikor az utcán vagy iskolákban a földön kenyeret látok, amibe belerúgnak.
A kenyér szent dolog, Isten ajándéka.
És szent dolog a táplálkozás is. Tartozunk azzal, hogy újragondoljuk viszonyunkat a mindennapi kenyérhez. Úgy kell étkeznünk, mintha az is istentisztelet lenne, mert valójában az is. Ne legyünk sietősek, mintha autót tankolnánk, és rohanunk valahova. Úgy tápláljuk testünket, mint amiről tudjuk, hogy az a Szentlélek temploma. Ne feledkezzünk el étkezés előtt fohászkodni, áldásért könyörögni, hogy a kenyéren, amit eszünk megnyugodhasson Isten áldása. Amikor együtt étkezik a család, ne szégyelljük közösen mondani az imádságot. Tanulják meg gyermekeink és unokáink is, hogy az étkezés Istenre tartozó dolog.
Ha valóban hálásak vagyunk a kenyérért, akkor egész testi életünkért is köszönettel tartozunk Istennek. Fizikai mivoltunkra mindenestől fogva úgy kell gondot viselnünk, mint a Szentlélek templomára. Nem szabad gondozatlanul hagynunk egészségünket, életmódunkat tudatosan formálnunk kell. Észre kell vennünk, ha valamilyen túlzásba estünk, vagy valamit elhanyagoltunk. Ha változtatásra van szükség életmódunkban, ami egyáltalán nem könnyű dolog, akkor azt meg kell tennünk. Talán túl sokat loholok, és így előidézem a túlfeszítettséget, az infarktust, az agyvérzést, a magas vérnyomást vagy a gyomorfekélyt. Talán éppen ellenkezőleg, túl keveset mozgok, és ezért nem tudok éjszakánként elaludni, rossz az emésztésem, vagy gyengeség vesz rajtam erőt, mert már el is szoktam attól, hogy fizikai kondíciómat karban kell tartanom.
Ma már annyi jó tanács hozzáférhető az életmód helyes megválasztásához, hogy igazán mindenki találhat sokféle segítséget, ha valóban gondos akar lenni testi mivolta helyes működtetésében. Ez a mi felelősségünk, hogy vigyázzunk testünk egészségére. Ne feledjük, hogy testünk a Szentlélek temploma. Így olvassuk: "Aki megrontja ezt a templomot, megrontja azt az Isten". Vagyis senki nem véthet közülünk a saját teste ellen anélkül, hogy annak meg ne lennének a következményei. Új kenyér ünnepe arra is emlékeztet minket, hogy amint van régi kenyér és van újkenyér, úgy van régi élet és új élet is. A mai nap, amikortól új a kenyerünk, alkalmas idő arra, hogy új legyen az életünk is. Hogy letegyük elpiszkolódott ruhánkat, vagyis bűneinket, és az úrvacsora asztalánál tett fogadásunk, hogy egész további életünket az Úrnak szenteljük, valóban új szakaszt nyisson életünkben. Ne vigyük magunkkal tovább nyilvánvaló bűneinket. Valljuk meg őket Istennek, és tegyük le őket oda, ahová azokat le kell tenni, a kereszt lábához. Aki kicsinyhitű volt, az tovább ne kételkedjék. Gondolja meg, hogy arra, amit Jézus tett értünk a kereszten, egyetlen méltó válaszunk lehet: egy nagy és szívből jövő "igen Uram!". Megyek, és válaszolok ajándékodra, követlek téged. Akinek rossz a lelkiismerete -és melyikünké makulátlan -az tegyen őszinte, becsületes vallást Isten színe előtt. Ne magyarázkodjon, hagyjon föl az önáltatással, s legyen igazi a bűnvallása az úrasztalánál. Akinek nincs közöttünk elég szeretete, szelídsége, türelme, az kérje buzgó imádságban attól, akinél mindezek gazdagon megvannak. Ő megadhatja, és szemrehányás nélkül meg is adja mindenkinek.
Legyen az újkenyér ünnepe erkölcsi énünk megújulásának kezdete is. Erre kaptuk, ezt is elkészítette az újkenyér ünnepében az ajándékozó Isten. Nemcsak testünket akarja táplálni, hanem belső emberünket is tőle való, mennyei kenyérrel, örök, éltető igével.
Új kenyér ünnepén a testi kenyér mellett az igére is gondolnunk kell, a lelki kenyérre. Nemcsak kenyér utáni éhség van, hanem Isten igéje utáni éhség is. Jézus ezt mondja erről megkísértésekor, amikor munkára akarja bíztatni a kísértő, éspedig úgy, hogy az mindennél fontosabb legyen számára: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, amik Isten szájából származnak."
Úgy vagyunk megteremtve, hogy szívünkben ott a sóvárgás, az éhség az Istentől való tápláltatásra. Ezért hívjuk a gyermekeinket hittan órára és gyermek-istentiszteletre, ahol minden alkalommal megtanulnak egy-egy igét. Megtanulják kívülről, hogy megjegyezzék, be is ragasztják a füzetükbe emlékeztetőül, egy testvérünk hűséges szolgálata nyomán, egy rajzos címkén, hogy felnőtt korukban is elnézegethessék, olvashassák, felidézhessék azokat. Nekem életfontosságú döntések idején sokszor eszembe jutott egy-egy gyermekkoromban tanult ige. És megvallom, hogy azokat a döntéseket, amiket így, az Isten Szentlelke által szívemben megelevenített ige vezetésével hoztam meg, soha később megbánnom nem kellett. És azokat a döntéseimet se kellett megbánni, amiket már felnőtt koromban a napi igeolvasás által hozott hozzám közel Isten Szentlelke. Ezt is jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy aki nem akar lelki "éhen halt" lenni, az táplálkozzon naponta Isten igéjével, mert életnek beszéde az. Igaz az, amit Péter mond a Cesarea-Filippi úton: "Uram, hová mehetnék? Az örök életnek -az igazi, a minden világkorszakra érvényes életmódnak - beszéde tenálad van."
Erről a lelki éhségről szól Ámos próféta igéje, amikor mondja, hogy van olyan, hogy nem kenyérre fognak éhezni és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. Meghökkentő módon azonban így folytatja: "Támolyognak majd északtól keletig, tengertől tengerig. Bolyonganak, keresik az Úr igéjét, de nem találják."
Miért nem találják? Azért, mert előzőleg szólt már nekik az Úr, de azt, amit mondott, nem akarták meghallani, nem vették komolyan. Elindultak Samária bálványai és "Dán istene" után. Ha valaki elolvassa Ámos próféta könyvében a 8. fejezetet, megtalálja az indoklást: azért nem hallják, mert Isten előzőleg mondott nyilvánvaló útmutatását semmibe vették. Aztán amikor hirtelen kellene, sok-sok engedetlenség, bálványozás után, akkor nem szól az Úr. Keresik, de nem találják! Támolyognak északtól keletig, tengertől tengerig, bolyonganak, keresik az Úr igéjét, és nem találják.
Úgy hiszem, ma nem "Samária bálványait", meg nem "Dán istenét" imádjuk, hanem a jobb megélhetés a bálvány, amiért bevallottan vagy bevallatlanul mindent szabad. Aztán bálvány az izgalmasabb, kalandosabb élet, ami szinte elképzelhetetlen a más családjába, házasságába való belegázolás nélkül. Vagy egyszerűen a saját énünk, igazunk, a nagy önzésünk, és még sok-sok más dolog. Ha nem szól az Úr, ha tengertől tengerig támolygunk, hogy élményeket találjunk, hogy "Isten megnyilatkozzon" számunkra, ha keressük, de nem találjuk, akkor erre emlékezzünk: Ő már szólott! Szólott, amikor ezt mondta a világnak: Jézus Krisztus. Nekem is mondta, az egész világnak is mondta. Mi az én válaszom erre? Megfeleltem-e a testté lett igére, odaszántam-e életemet mindenestől őneki, ahogy ő önmagát adta értem a kereszten?
Mi az én válaszom Krisztusra? Feleljünk meg szívünk mélyén, és feleljünk meg életünk cselekedeteivel is.
Ámen.