Bizonyságtétel

? Nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben ő benne nincsen. Arasznyi életünk alatt nincs egy csalóka pillanat mikor ne lenne látható az Isten.? (Wass Albert)

Adventi jelképek fénye mellett, a karácsony előre sugárzó örömével, de még lelkemben magyar testvéreink újabb arcul csapásának fájdalmával írom e sorokat. Bevallom nem gyakorlott író lévén nekem nem ?állnak úgy sorba a betűk?, ahogyan azt egy kedves költő barátom fogalmazta verses kötete címében.
Utóbbi években, szinte kizárólag csak szakmai tárgyú írásokkal foglalkoztam, és ezt egyben önkritikának is szánom. Több mint 40 éve annak, hogy diákkorunk minden napjairól írtam gimnáziumi folyóiratunkban vidámabb hangvételű groteszkeket. Pedig nagyon nehéz időket éltünk, szegények voltunk. Apámat, az akkori diktatúrával nem egyező nézetei miatt állásától megfosztották Így kényszerültünk vidékről a fővárosba, ahol egy idő után segédmunkásként már dolgozhatott jogi diplomával. Szegényen, de nagy szeretetben a család együtt volt. Apám, aki keresztyén volt, református presbiter, hitte és tanította nekünk, hogy nem lesz az mindig így. Reményét nem vesztette el. Több, mint 10 évi kényszermunka után ismét jogászként dolgozhatott. Imádkozott és hitt a Megváltóban akkor is, amikor a II. világháborúban az ukrajnai fronton több társával kivégzésre vitték. Együtt énekelték a 90. zsoltárt. ? Tebenned bíztunk eleitől fogva?. A kegyelem nem maradt el.
Később családunk anyagi helyzete is jobbra fordult, bátyámmal együtt mindketten felsőfokú intézményben tanulhattunk. Nyitogattuk a tudomány kapuit. Ahogy ismereteink bővültek egyre nagyobbnak tűnt a végtelen, egyre kisebbnek az ember, egyre nyilvánvalóbbá vált egy végtelen rendező hatalom. Dr. Papp Lajos professzor szavaival élve, én is vallom: nem csak hiszem, hanem tudom, hogy van Isten.
Egyetemi éveimet követően ismét visszakerültem szeretett szatmári szülőföldemre. Kórházi osztályon kezdtem dolgozni, ahol mindennap gyakorolhattam Péter apostol tanítását: ?A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet.?
Nem sokkal házasságkötésemet követően, még pályám kezdetén egész további életemet meghatározó esemény történt. Egy nyári kora reggeli órán fürödni mentem a Szamosra. Csend volt, pihentető nyugalom, ember sem járt még a környéken. Nem jó úszó létemre eléggé felelőtlenül elkezdtem az ár sodrásában úszni. Észre sem vettem, hirtelen örvénybe kerültem, mely fogságba ejtett, forgatott, húzott lefelé, hiába próbáltam menekülni, többször bemerültem. Közelgett a ?vég?! Gyorsan peregtek korábbi életem eseményei, fuldokoltam. Talán már utoljára nyitottam ki a szemem, amikor megláttam hogy valaki bent a folyóban derékig állva a vízben egy hosszú faágat nyújt felém. Azt hiszem akkor megértettem, hogy az Úrnak még számítása van velem. Még dolgom van ebben a világban. Igen, kaptam egy szép hivatást, mely sok feladattal és sok fáradsággal jár. Számtalanszor tapasztalhatom nagy költő géniuszunk Ady Endre szavait: ?Mikor elhagytak, mikor a lelkem, roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.?
Aki az egészségügyben dolgozik, látja azokat az egyre növekvő kihívásokat, melyek messze túlmutatnak a gyógyító tevékenység keretein. Egész társadalmunkat, de egyházunkat is érintik ezek a problémák.
A diakónia ? misszió jelentősége várhatóan nőni fog, bár ezt a világi hatalmak -és nemcsak hazánkat értve ezalatt- jelenleg nem látják. Az egész társadalomban és az egészségügyben is a mindent uralni vágyó félelmetes hatalommá vált pénz-értékrend diktatúrájában sokan ?lecsúsznak?, elszegényednek, nyomorba jutnak, depressziósok lesznek, alkohol? és drog függővé válnak, sokukat a kilátástalanság öngyilkossági kísérletekbe kényszerít.
De nem ritka, hogy a gazdagság is betegséget, pszihiátriai kórképet, a túlhajszoltság infarktust, agyi katasztrófát és egyéb életet veszélyeztető kórképeket produkál. Ugyanakkor a pénzhajszolás rabigájába került egyén számára az igazi emberi értékek devalválódnak, értéküket vesztik. Magyarországon jelenleg 1 millió alkohol beteg, kb. 300 ezer drog függő, nagyon sok öngyilkos, és egyre több depressziós beteg van. Jelentősen növekszik az idős, ápolásra gondozásra szoruló beteg emberek száma. Nagy diakóniai kihívás!
Közös feladatunk, hogy felelős, cselekvő szeretettel hordozzuk embertársaink sorsát, és Isten vigasztaló, bátorító, megszólító üzenetét tolmácsoljuk a reményvesztetteknek.
?Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak és te dicsőítesz engem.? (Zsolt. 50:15)

Hálát adva az Úrnak mindennapjainkért, gyülekezetünkért, presbitériumunkért, szeretett lelkészeinkért, iskolánkért, kívánok minden testvéremnek
Áldott Karácsonyt!

Dr. Bereczky Kálmán presbite