Mozaikok a Hannoveri Egyházi Napokról

(Kirchentag)

Öröm volt számomra, hogy május utolsó hetében részt vehettem a Német Evangélikus Egyház (EKD) által szervezett Hannoveri Egyházi Napokon.
Életemben először láthattam ilyen nagyszabású egyházi bemutatkozást és sokszínű ünneplést. Bizony ritkán fordul elő köreinkben, hogy egyszerre több mint százezer keresztyén ünnepel egy nagyváros utcáin. Valószínűleg kevés magyar keresztyén élménye az, hogy minden jó szándék ellenére sem tud bejutni egy templomi istentiszteletre, mert mindenhol ezt hallja: "Megtelt!- Megtelt, - mármint az egész tér és a környező utcák is, a nyitó istentiszteletre jött emberekkel. "Szíveskedjenek másik istentiszteleti helyet keresni...-


Szellemi kirakodóvásár

Szinte mindenki megnyilvánulhatott. A diakóniai intézet munkatársai lábakat mostak, az atomhulladék-lerakás ellen tiltakozók halotti maszkokkal és csuklyákkal vonultak fel. Találkoztam egy "disznófejű nagyúrral- is, aki a biogenetikailag kezelt kukorica fogyasztás ellen demonstrált nyakába akasztott táblájával. Persze nem hiányoztak a zöldek és a homoszexuálisok sem. Az utóbbiakat egy külön kápolnában áldásban részesítették, mások pedig hatalmas transzparenssel tiltakoztak ellenük: "Legyen csak még több homoszexuális lelkészünk, hadd legyen nyilvánvalóvá, hogy Pál apostolhoz már semmi közünk sincs!- Természetesen volt lehetőség komoly bibliatanulmányok meghallgatására és kérdések feltételére is. Jó volt látni, hogy számos lelkigondozó fogadta a krízisbe jutott embereket is. Az EKD valóban sokat tesz a szociális kérdések, a társadalmi igazságosság, az idősek és nők védelmében. Ilyen szempontból, s szervezésből is, van mit tanulnunk tőlük.

Zsidó - keresztyén párbeszéd

A párbeszéd komolyan vett fogalom Németországban. A Kirchentag hosszú évek óta helyet ad a zsidó-keresztyén eszmecserének is. Az idei eszmefuttatások a kánon, a Messiás utáni vágyakozás és az egyistenhit tanát járták körül. Tudvalévő, hogy Auschwitz után a keresztyén teológia egy bűnbánati önrevízión ment át. A párbeszéd egy sajátos "teológiai jóvátétel- (Mussner) jegyében folyik, amely mindenképpen pozitív vállalkozás, habár az volt a benyomásom, hogy a keresztyén teológusok némelyike immár saját teológiai bázisának lebontásánál tart. Egyesek hajlanak még arra is, hogy feladják Krisztus bonbocsátó hatalmáról, Krisztus istenségéről és így a trinitás-ról szóló klasszikus keresztyén tantételeket is.
Irigylésre méltónak és elgondolkodtatónak találtam Michel Bollag rabbi (Zürichi Tanítóház) a zsidó tóra-szeretetről mondott vallomását: A izraeliták nemcsak olvassák a tórát, hanem tanulják is. Szinte élő személynek tekintik a tórát. Ha új tekercset kap a zsinagóga, köszöntik azt. Sajátos szerelmi kapcsolatot ápolnak a törvénnyel: ünnepeiken táncolnak vele, sőt meg is csókolják, s ha már széttöredezik, nem dobják el, hanem eltemetik, mint egy személyt. Számukra olyan a 613 parancsolat, mint egy élet-kastély 613 koszos ablakkal. Minél többet megtartasz belőle, annál több ablakod tisztul meg, s így annál nagyobb világosság árad majd rád a Messiás eljövetelekor. Mert a Messiás ragyogó fény lesz. Ha pedig bűnben maradsz, akkor magad zárod el Istentől, s így a sötétségben maradsz.
A keresztyén felfogás eltér ettől a tóra-értelmezéstől. Mi hiszünk abban, hogy az Ige testté lett, s itt lakozott közöttünk. Isten iránti szeretetünket azzal fejezhetjük ki, ha Jézus parancsait (Krisztus törvényét) megtartjuk. Nyilván nem azért, hogy üdvösséget nyerjünk, hanem azért, mert már találkoztunk az Üdvözítővel. Minderre a Szentlélek tesz képessé bennünket. Nos, így szól a hivatalos tanításunk. De szeretjük-e Jézust és a Bibliánkat úgy, mint zsidó testvéreink a tórát, s "csókoljuk-e a Fiút- úgy, mint ők a tórát?
Egy dolog azonban nagyon fájt. Utólag tudtam meg a Kól Heszed (Szövetségi hűség Hangja) című újságból, hogy a németországi messiási zsidók nem kaptak engedélyt arra, hogy részt vegyenek az Egyházi Napokon. A miért-kérdésükre csak ennyi választ kaptak: Jelenlétük nem egyezik az Egyházi Napok célkitűzéseivel.

Szabadtéri evangélizációk

A pályaudvar közelében egy evangélizáló ifjúsági csoportra bukkantam. Dinamikus dalokra erőteljes táncokat mutattak be, majd rövid bizonyságtételek következtek. Az egyik 27 éves fiatal szavai ledöbbentettek. Ezeket mondta: Mohamedán családban születtem. Amikor barátaim egy bibliát akartak kezembe adni, nem mertem megérinteni. Féltem tőle. A vallásom tiltotta ezt. Mégis vonzott Isten szeretete és ereje. Amikor kinyitottam a könyvet, hatalmas erő járta át életemet. Megértettem, ebben van az igazság. Átadtam életem Jézusnak. Azóta vele járok. A barátnőm és a családom először elfordultak tőlem. Azonban rövidesen megbetegedett a család nagy kincse, a lova. Imádkoztam érte, s Isten meggyógyította. Ez olyan jel volt szeretteimnek, hogy sokan megtértek közülük. Átéltük Isten erejét életünkben. O, aki engem meg tudott változtatni, többszöri börtönbezárás és drogozás ellenére is, téged is meg tud érinteni... Szociológiai-lélektani tanulmányt érdemelne az a tény, hogy miként reagált a hallgatóság az igehirdetők felhívásaira: A direkt megtérésre való felhívásra szinte senki sem válaszolt. A fizikai gyógyulásért való imádságot már többen elfogadták, azonban amikor a magány és depresszióval küzdők kaptak lehetőséget beszélgetésre és imasegítségre, akkor tömegek válaszoltak a felhívásra.


Egy különös szobor

Az új Városháza előtt Pintér Károllyal (Evangélikus Élet főszerkesztője) egy modern gránit szoborra bukkantunk. A különös alak a kezét a fején imádságra kulcsolta, szájában pedig egy gyümölcsöt tartott. Barátom szerint a gyümölcs egy alma, majd hozzátette: "Nos, erről István írhatnál egy szobor-meditációt.- Erre nem vállalkozom, de úgy gondolom a szobor rólunk szól. A kezünket a fejünkön még imára kulcsoljuk, de a szánk tele van a paradicsomi gyümölccsel.

Tatai István