Cikkek

„Mert egy gyermek születik nekünk…” (Ézs 9,5)

December 13-án, advent harmadik vasárnapján egy „gyermek" született nekünk: egy új szórvány-gyermek, Kerekharaszton. A jászol egy meleg könyvtárszoba volt, az ajtóban mosoly és bátorító kézfogás fogadott bennünket. A teremben a szívek betöltekezésre vártak. Volt ebben a várakozásban egy különleges rezgés, egy szívbéli éberség. Milyen jó lenne mindig így indulni, mindig így vágyakozni: a jelre, a megszólításra, a személyes találkozásra, ahogyan a bölcsek és a pásztorok is tették.

Ebben a kerekharaszti jászolban is az igehirdetésben és a dalokban felragyogott Valaki: Isten Szeme Fénye, Jézus Krisztus! S a szívek rezdültek. Elsőként azoké, akiket Jézus példaként állít elénk, hogy úgy fogadjuk a mennyek országát, ahogyan ők teszik. Ők a kicsinyek.

Az állandóan nyüzsgő gyermekeim közül az egyik most csendben figyelt, a mindig szerény lelkesen énekelt, a halk szavú pedig bátran imádkozott. Ebben a jelenlétben megszületett bennem valami, ami tovább visz. Ez pedig a hála „a Gyermek" miatt, és a gyermekek miatt. Ahogyan ők látják, érzik és fogadják a Gyermeket, Jézust. Ezt az érzést nem hagyhatjuk a jászolban!

Hazafelé az úton ezek a kicsinyek dicsőítették az Istent - énekszóval, csodálatosan, hiszem, hogy egy láthatatlan angyali kórussal. S egy négyéves kicsi szív így fakadt ki: „Anya, én Jézust soha nem engedem ki a szívemből, és vigyázni fogok, hogy a tiédből se menjen ki!"

„Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát" (Mt 18,10).

Kuti Marietta

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 99, összesen: 210412