Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Pályázati információk

Gyülekezetünk, a Reményik Sándor Református Általános Iskola, AMI és Óvoda fenntartójaként az EFOP-3.3.5-17-2017-00014 kódjelű pályázaton sikeresen indult. Az EFOP 3.3.5 – 17 korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítását támogató pályázat.
A pályázat eredményeképpen a 2017/2018-as és a 2018/2019 - es tanév végén, június 3. és 4. hetében nyári bentlakásos és napközis programokon vehettek részt a gyermekek. Az új módszertani eljárás kipróbálásában iskolánk pedagógusai vettek részt, akiknek a munkáját önkéntesek is segítették.
A bentlakásos programokat Parádon valósítottuk meg 2018-ban. Itt egy időszak alatt két tábort szerveztünk, egyet a lovasberényi, egyet a vértesacsai gyerekek számára környezetvédelemmel kapcsolatos tematika köré építve.
A napközis programokat a lovasberényi és a vértesacsai iskolák területén rendeztük mindkét tanév végén. Ebben az esetben is a projektben meghatározott tematikák közül választottunk. A gyerekek heti öt napon, napi nyolc órában vehettek részt a tematikus foglalkozásokon.
Összesen 16 csoportban tudtunk a gyerekeknek színes, izgalmas programokat biztosítani. Célunk volt, hogy az iskolai tantermeken kívül is izgalmas, motiváló ismeretszerzési lehetőségeket biztosítsunk a gyerekeknek a szabadidő hasznos eltöltése mellett. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minél több újszerű módszert és tanulásszervezési eljárást próbáljanak ki a pedagógusaink. Buszos kimozdulásaink is jó alkalmat biztosítottak erre.
A projekt jóvoltából minden programunk teljesen ingyenes volt a gyermekek számára. A bentlakásos táborban napi ötszöri, a napközisben napi négyszeri étkezést biztosítottunk. Minden kimozdulásra ingyen juthattak el a gyerekek, belépődíjat sem kellett fizetniük.
Minden gyermek saját egészségügyi felszerelést kaphatott, az iskolák pedig többféle sporteszközzel, kísérleti eszközzel, rajzeszközzel, egyéb felszereléssel lettek gazdagabbak.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 7, összesen: 77931

  • 2020. szeptember 24., csütörtök

    A Jézus Krisztus szupersztár az Istentől elszakadt, de Istent kereső ember kérdéseit teszi fel. Megtaláljuk-e a válaszokat a rockopera dalait hallgat...
  • 2020. szeptember 23., szerda

    Három történet kilátástalan helyzetről, célokról és hiányukról, romákról és nem romákról, kiutakról és úttalanságról.
  • 2020. szeptember 22., kedd

    A 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akcióját idén ősszel immár 13. alkalommal rendezik meg. Az október 8-tól 11-ig tartó progr...
  • 2020. szeptember 22., kedd

    Hiánypótló felmérést indított el a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága. A kutatás átfogó képet adhat a keresztyén egyháza...
  • 2020. szeptember 20., vasárnap

    Pál apostol Istenben megerősödve, a Krisztusban kapott kegyelemben lehetett bátorrá, hogy kimondhassa az igazságot – ez a Pál védőbeszéde című monodrá...
  • 2020. szeptember 17., csütörtök

    A Bajcsi Norbert élettörténetéből készült monodráma főszereplője a döntést hozó ember, aki még a legkilátástalanabb helyzetben is kérhet és várhat seg...
  • 2020. szeptember 16., szerda

    Csak figyelt, és néha kérdezett: „Na, most hogyan tovább? Visszaforduljak, mondd?” Rácz Kornélia írását ajánljuk.
  • 2020. szeptember 15., kedd

    Tartalom és forma harmóniája valósul meg a Csendesedő webshop keresztyén üzeneteket hordozó kézműves termékein, amelyek esztétikusságuk mellett a lelk...
  • 2020. szeptember 14., hétfő

    Az egyházon belüli szolidaritásról, a Szentírás tekintélyéről, az elnéptelendő református közösségekről és a misszió új útjairól is szó esett a barany...
  • 2020. szeptember 13., vasárnap

    Hogyan élték meg a járványhelyzetet a hazai keresztyén könyvkiadók, milyen újdonságok megjelenésére volt lehetőségük és terveznek-e a Könyvhéttel? Kör...