Nyomtat Elküld Olvasási nézet

augusztus 13.

augusztus 13. – csütörtök

A zsoltárok könyve 147,5: Nagy a mi Urunk, és igen erős, bölcsessége határtalan.

 

Bárcsak kisgyermekek lennénk abban is, ahogyan gondolkodunk és beszélünk Istenről. Ki ne hallott volna gyermekeket beszélni apukájukról. Szinte mindig versenyeznek egymással, minden gyermek szeretné bebizonyítani, hogy az ő édesapja a legerősebb, legügyesebb, bármit megtehet, mindig többet és jobbat, mint a többi gyermek apukája, és ami a legfontosabb, nagyon szereti őt. A gyermek azért nyilatkozik ekképpen, mert azt tapasztalja, hogy az édesapa hatalmas dolgokat visz végbe, olyanokat, amiket ő nem tud sem megtenni, sem megmagyarázni. Amikor felnő a gyermek, továbbra is tiszteli szüleit, de megismeri a szülők korlátait is, gyengeségeiket is, és ezekkel együtt szereti őket. Isten gyermekei viszont akkor, amikor hitben felnőttekké válnak, nem azt fedezik fel, hogy az ő Istenüknek is vannak gyengeségei és korlátai, sokkal inkább azt, hogy Isten nagyobb és csodálatosabb mindannál, amit addig gondoltak, vagy amit valaha emberi értelemmel el lehet képzelni. Fedezd fel Istent, csodáld erejét, bölcsességét, ebből a csodálatból származik majd az imádat, ami a keresztyéni élet lényege.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 14, összesen: 394632

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...