Nyomtat Elküld Olvasási nézet

augusztus 18.

augusztus 18. – kedd

Pál levele a rómaiakhoz 8,15: A fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!”

 

Istenről mi emberek annyit tudatunk, amennyit Ő megismertet velünk a Kijelentésben. Hála legyen Neki, sok mindent mondott el magáról, például azáltal, hogy milyen névvel mutatkozik be alkalmanként: Örökkévaló, Mindenható, Szent, és sorolhatjuk ezeket. Jézus Krisztus mindezekhez hozzá teszi, hogy Isten a mi Atyánk, ebből következik, hogy mi Istennel szülő-gyermeki bensőséges viszonyban vagyunk, vagy lehetünk. A mindennapi életben mégis azt látjuk, hogy nagyon sok ember fél Istentől, vagy csak jutalmat vár Tőle, de nincs meg ez a családias bizalmi kapcsolat. Még mielőtt rákérdeznénk, hogy miért van ez, az ige világossá teszi, hogy Isten Atyának szólítani, és gyermeki bizalommal lenni Hozzá csak a Krisztus által küldött Lélekkel lehet. Nem mi döntöttük el tehát, hogy a mindenható Istent atyának tekintjük, hanem a Szentlélek győzött meg, és e Lélek által lehet Istennek ilyen csodálatos kapcsolatunk. Nincs pünkösd, de minden emberre, szeretteinkre, gyülekezetünk tagjaira gondolva mondjuk, akik már ismerjük milyen nagy áldás Isten gyermekének lenni: jövel, Szentlélek Isten.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 2, összesen: 391292

  • 2026. július 23., csütörtök

    Interjú Pál Sándorral, a budafoki református gyülekezet presbiterével, aki sportbíróként a kezdetek, azaz 1986 óta minden Forma–1-es versenyen szolgál...
  • 2026. július 22., szerda

    A napi ige mentén haladva az igeolvasás imádsággá válhat, ha a zsoltárok tartalma nem csupán „Dávidé”, hanem a sajátunkká is válik. Hét fontos megálla...
  • 2026. július 22., szerda

    A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai...
  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...