Nyomtat Elküld Olvasási nézet

augusztus 2.

augusztus 2. – vasárnap

Malakiás próféta könyve 3,17:  Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt.

 

Isten szövetséget kötött az ószövetségi néppel, s mint minden szerződésnek, ennek is voltak mindkét fél részéről vállalt kötelezettségei. Rögtön a szövetségkötés után a választott nép megtapasztalta a pusztai vándorlás során a gondviselést, oltalmat, szabadítást, ajándékba kapták az Ígéret Földjét. Amikor azt gondolták, hogy már nincs annyira szoros kapcsolatra szükségük Istennel, akkor másfelé is fordultak, de emiatt megszakadt az Úrral kötött szövetség, s elmaradt az addig tapasztalt oltalom, a sok áldás. A próféták által Isten a Vele való kapcsolatra, a szövetség felújítására hívta népét. Isten világossá teszi üzenetében azt, hogy a Vele való szövetség többet jelent, mint egy szerződés, meghatározott pontokban rögzített tennivalók leírása. Ő saját tulajdonaként tekint a választottakra, s úgy harcol értük, mint szeme fényéért. Mindaz, ami Isten népét éri, az magát Istent érinti. Saját tulajdonáért Isten kiáll, harcol, és mindig azt készíti nekik, ami a lehető legjobb. Ezt a viszonyt fogalmazta meg tökéletesen Krisztus, amikor azt mondta, hogy Isten a mi Atyánk, mi pedig az Ő tulajdon gyermekei vagyunk. Valahányszor az ÚR imáját mondjuk, jusson eszünkbe, hogy Istenhez tartozunk, az Ő hatalma és szeretete értünk munkálkodik.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 18, összesen: 392579

  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...
  • 2026. augusztus 21., péntek

    Keresztény visszhangok Christopher Nolan Odüsszeiájában