okt.25.

2010. okt. 25. hétfő – Blanka

Krónikák második könyve 15,7: Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!

Ne tegyünk rosszat, mert Isten megbüntet. Ha lehet, tegyünk jót, mert ezért szeret majd Isten és a mennybe jutunk. Kimondva, néha kimondatlanul, de sokan ezeket vallják, ezt feltételezik Istenről, jócselekedetekről. Ha pedig a mai igét, vagy ehhez hasonló igéket olvasnak, ebben a hitükben meg is erősödnek, íme, a Biblia írja, hogy meglesz a jutalom. Nem nézünk le az ilyen hitéért senkit, de igyekszünk kiigazítani szeretettel a tévedéseket. Ezért is fontos az egész Szentírást olvasni, nem csak a jól is mert történeteket idézni, mert az Írás egészéből érthetjük meg legjobban, hogy mi Isten akarata, és mit kell megértsünk, bármilyen kérdéskörben. Nagyon leegyszerűsítve a Biblia nem tanítja, hogy Isten jó tetteinkért üdvözít, vagyis a mennybe csak Jézus Krisztusért lehet bejutni, kegyelemből. Ha viszont a jót tesszük, miután elfogadtuk a kegyelmet, üdvösségünket, akkor az nem értelmetlen cselekedet, megvan a következménye. Hiszen ez természetes, amint az ige is tanítja, hogy amit vet az ember, azt fogja aratni is, érvényes ez a jó tettekre is. Már itt a földön megvan az első jutalom, a jó és Isten akarata szerinti cselekedeteink következményeket vonnak maguk után. Azonban azt sem tagadjuk, hogy a földön nem mindig felelnek az emberek jóval a jóra, a bűn miatt időnként ellentétes a következmény. Isten azonban ezeket a tetteinket nem felejti el, hanem megjutalmazza. Két dolgot azonban ne feledjünk. Az egyik a mi cselekedeteink oka. Nem hiszem, hogy az lenne a megfelelő hozzáállás, ha valaki a jutalomért tenné a jót. Azt csak a bevezető mondatokban említett, az újjászületést még nem ismerő emberek tehetik. Mi hálából Isten végtelen jóságáért Neki szenteltük életünket, és amit teszünk, azt hála és szeretet indítja, nem pedig nyereség vagy jutalom keresése. A másik gondolat pedig az, hogy Isten bizonyára nem tartozik nekünk a tetteink árával, és nem azért jutalmaz meg minket, mert teljesítettünk és van mit felmutassunk, hanem Isten az Ő jó tetszése szerint és az Ő nagy kegyelméből döntött úgy, hogy nekünk jutalmat ad. A jutalom tehát nem a befektetett munkánk jogos és megérdemelt fizetése, nem is tetteinkkel arányos áldás, amint a szőlőmunkások példájából is láthatjuk, hanem a jutalom Isten ajándéka. Jobban értjük, ha egy egyszerű példát említünk. A nagypapa szép és drága ajándékot vásárolt az unokának, de azt mondja neki, hogy ha a szobáját rendbe teszi, akkor biztosan lesz annak fizetése. A rend is az unoka érdeke, a rendtevés a mindennapi „rendes” feladatok közé kell tartozzon, meg aztán az a pár perces kis tevékenység nem arányos a nagy jutalommal. De mennyire örvend a kicsi, hogy ő megdolgozta azt a szép meglepetést. A nagyapa pedig mosolyog, unokájának öröme az ő nagy jutalma. Istenünk nem egy nagyapa, sok téves gondolatot fogalmaznak meg ez alapján, a hasonlat csak azt fejezi ki, hogy a jutalom is ajándék. És, ha lehet ösztönzés is, a továbbiakra. Ezért, hát, ne lankadjunk, hanem kitartással tegyük a jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.