Nyomtat Elküld Olvasási nézet

További debreceni emlékeim

Életem első felének jó részér Debrecenben töltöttem, de azóta is gyakran vagyok látogatója városomnak. Ezúttal a Református Kollégiumról szeretnék mesélni testvéreimnek.
A Kollégium országunk egyik legismertebb oktatási intézménye, már a reformáció meghonosodásakor, 1538-ban is létesült itt iskola, amely azóta is folyamatosan működik. A magyar szellemi élet számos kiválósága (Csokonai, Fazekas, Arany, Kölcsey, Móricz stb.) tanult vagy tanított falai között. Az intézmény a város centrumában található, a Nagytemplom mögötti területen. Előtte ligetes park, ún. Emlékkert terül el Bocskay István szobrával és a gályarabok emlékművével.
A főépületet a gyülekezetek és jótevők adakozásából építették 1803 és 1816 között, klasszicista stílusban, Péchy Mihály tervei alapján. A Péchy-féle főfrontot a régi épületrészek lebontása után, 1870-1874 között Vasél Alajos tervei szerint körbeépítették. Vasél igazodott Péchy stílusához, ám az oldalszárnyakon függőleges tagolást nem alkalmazott, s ezért azok a valóságosnál hosszabbnak tűnnek. A méltóságos nyugalmat árasztó homlokzatot féloszlopok tagolják, a Nagytemplom építészeti elemeivel egyezően.
A belső tér leghíresebb része az Oratórium, amely nemcsak hitéletünkben, de a nemzeti politikában is nagy szerepet játszott. Másik nevezetessége a Nagykönyvtár és a múzeum, amely számos ősnyomtatványt tartalmaz. Ezt díszítik Gáborjáni Szabó Kálmán hajdani kollégiumi életet megjelenítő freskói. A Kollégium hátsó traktusa később épült, itt található a díszterem, a levéltár, a református Hittudományi Akadémia. A timpanonján olvasható felirat: „Orando et laborando” (Imádkozva-munkálkodva) ma is érvényes jelmondatunk.
A Kollégium diákjai nagy szerepet játszottak a református zenei életben (itt működött és működik ma is a nevezetes debreceni Kántus), de a város civil életében is. A tanítványok többsége a Tiszántúl egyszerű fiai közül kerültek ki. Ismereteik megszerzését gyakran külföldön folytatták, majd onnan hazatérve a nép közé tértek vissza, s terjesztették gazdag szellemi kincseiket. Munkájuk nyomán falusi iskolák, magyar nyomdák létesültek, és magyar nyelven szólalhatott meg Isten Igéje.
A Kollégiumot minden időben népünk áldozatkészsége tartotta fenn, ezért szolgálhatta és szolgálja ma is az egyetemes emberi művelődést és haladást.

Dr. Kovács László
Presbiter

A szerző forrásként saját élményeit, tanulmányait, valamint Bényei Miklós munkáját használta fel.

előző lap

lap teteje

következő lap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...