Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Zenei jegyzet

Az elmúlt időszakban két nagyon szép, érdekes koncertet hangzott el templomunkban.
Gálos Miklós, a fasori evangélikus templom kántora november 28-án játszott gyülekezetünk felújított orgonáján. A koncert két egységből állt – egy barokk és egy romantikus részből – amelyet rövid áhítat kötött össze. Az összes műsorszám az „apróság” fogalmára fűzhető fel. Bach, Liszt, Cezar Frank darabjai rövid ötleteket, hangulatokat, témákat dolgoznak fel. Akik eljöttek, könnyen élvezhető, érthető, jókedvű zenét hallhattak, feszültségmentes, meleg hangulatú egy órát kaptak ajándékba, s vihettek haza.
A másik koncertet az általunk már ismert All the Ages kamaraegyüttes adta, kiegészülve a Los Gringos latin zenét játszó együttessel. Két egyházi művet, Dvorak és Ramirez egy-egy miséjét énekelték. Mindkét mű igazi csemege. A Dvorak-mű igen ritkán hallható, latin misét sem játszanak naponta. Izgalmas, lüktető zenéket hoztak nekünk, fergeteges hangulatot teremtve.

Kedves Testvérek! A koncertszervezők nevében értetlenül állok az előtt, hogy gyülekezetünkből alig néhányan jelennek meg ezeken a koncerteken. Az előadók kiválasztásában mindig a legmagasabb színvonalra törekszünk. Nem egy olyan művész fordult meg nálunk, akik nemhogy Magyarország, hanem a világ élvonalába tartoznak! Koncertjeiken pl. a MüPa-ban akár tízezer forintos jegyeket is elkérnek. Ide ingyenes a belépés. Nemcsak a fellépők jóindulatával élünk vissza, hanem magunkat is nagy lehetőségektől fosztjuk meg, ha távol maradunk.

Szűcsné Aczél Júlia
presbiter


előző lap

lap teteje

következő lap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...