Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti hírek, események

Október 31-én a Bosnyák téri Evangélikus Templomban ökumenikus istentisztelet keretében ágostai hitvallású testvéreinkkel együtt adtunk hálát a reformáció áldásaiért, és könyörögtünk a megújulás csodájáért. Az eseményt a gyülekezetek énekkari szolgálata tette ünnepélyessé, ami közös úrvacsoraosztással zárult.

November 6-án a 11 év felettieket Reformációi Ifjúsági Napra vártuk. A reformáció négy alaptétele mellett Luther Márton életét és szolgálatát idéztük fel, majd vendégművészeink segítségével a résztvevők betekintést nyerhettek a középkori Németország művészetébe és zenei világába.

November 14-én Isten kegyelméből egy év alatt immár negyedik alkalommal tartottunk csoportos felnőtt keresztelést és konfirmációt. Isten megerősítő kegyelmét kérjük hitvallást tett testvéreink életére!

November 28-án a Lónyay utcai Református Gimnázium növendékei szolgáltak adventi összeállítással.

November végén önkéntes testvéreink segítségével újra kezdtük a gyülekezet idős és beteg tagjainak szervezett látogatását. Isten áldását kérjük a szolgálók életére!

December 9-én Gaál János művész úr, egyházközségünk presbitere újabb festett alkotással örvendeztette meg a gyülekezetet. Az orgona homlokzatának két oldalát öltöztette fatáblás virágdíszbe, a hozzánk érkezők így két újabb igei üzenettel gazdagodhatnak. Az alkotást hálásan köszönjük, imádságos szeretettel megújuló erőt kérünk Gaál János testvérünk számára!

December 19-én több eseményre is készülünk. A 10 órás istentiszteleten a templom külső felújításért adunk hálát, valamint az időseket köszöntjük, akiket egy-egy szeretetcsomaggal szeretnénk megajándékozni. Délután 15 órától az óvodásokat és az alsós kisdiákokat adventi foglalkoztató délutánra várjuk nagy szeretettel.

2011. január 9-én a 10 órás istentiszteleten Bartha József holtmarosi lelkipásztor, az Erdélyi Wass Albert Alapítvány elnöke hirdeti Isten Igéjét. Délután a Kassai-téri emlékműnél ökumenikus megemlékezés lesz.

Január második hetében kezdődik a felnőtt keresztségre és konfirmációra jelentkezők újabb felkészítése.

előző lap

lap teteje

következő lap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája