"Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, nem mehettek be a mennyek országába.- /Máté 18:3/

A természet örök körforgásában nincs megállás. Újra hosszabbak a nappalok, magasabbról, melegebben süt a nap, a fák zöld lombkoronába öltöztek, és újra itt vannak vándormadaraink. És ahogy az ilyentájt lenni szokott, az iskolákban is hangosabb a gyermekzsivaj és az izgalom; közeledik egy újabb nemzedék kiröpülésének ünnepélyes alkalma; a ballagás.
A ballagás nemes hagyománya, hogy a ballagó diákokat, akiket az iskola kibocsájt - úgymond, az ÉLET-be -, vándortarisznyával, ballagótarisznyával ajándékozza meg az iskola, az iskolában maradó ifjabb nemzedék. Ebbe a tarisznyába jelképes ajándékok kerülnek, olyan ajándékok, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az élet nagy vándorútján: egy kis pogácsa, hogy soha ne éhezzen az egykori diák; egy pénzérme, hogy soha ne szenvedjen hiányt a nagy út során; és egy fénykép az iskoláról, hogy soha ne feledje, hogy hol kapta azt a szellemi útravalót, amelynek segítségével könnyebben eligazodhat az élet útkereszteződéseiben, úrvesztőiben.
Ebbe a jelképes úticsomagba szeretnénk most mi is valamit még becsempészni: egy kis lelki útravalót. Tesszük ezt abban a hitben és reményben, hogy üzenetét meghallják az iskolákban nemsokára hosszú útra induló fiatalok, és erőt, hitet és reménységet nyernek általa.
Ez a lelki útravaló pedig nem más, mint a nagy orosz regényíró, Lev Nyikolajevics Tolsztoj fiatalokhoz intézett üzenetéből idézett néhány gondolat:

"Higgyetek magatoknak gyermekkorból kilépő fiúk és leányok, amikor lelketekben először lépnek fel a kérdések: ki vagyok, mi végre élek én és a körülöttem lévő emberek? És a legfontosabb, legizgatóbb kérdés: helyesen élek-e én és a körülöttem lévő emberek?
Higgyetek magatoknak akkor is, ha a felelet ezekre a kérdésekre nem az, amelyet nevelésetek adott, vagy amelyet az emberek élete bemutat! Ne féljetek ettől a különbségtől, hanem éppen ellenkezőleg, tudjátok meg, hogy ebben a környező emberektől való eltérésetekben a legjobb fejeződik ki, ami bennetek van: az az isteni elem, amelynek az életben való megjelenítése nemcsak a legfőbb, hanem egyetlen értelme létezésünknek! /.../
Ne higgyetek abban, hogy a jó és igaz teljes megvalósítása nem lehetséges a világon! A jó és igaz megvalósítása nemhogy nem lehetséges, de az egész élet, a tiétek is, minden emberé és a világé is csupán ebben áll; a jó és igaz minél nagyobb és nagyobb megvalósításában. /.../
Higgyetek magatoknak akkor, mikor lelketek legfőbb vágya az lesz, hogy magatok legyetek jobbakká! /.../
Higgyetek magatoknak, és éljetek így, minden erőtök csupán egyre megfeszítve: Isten előhívására magatokban, és ezzel mindent megtesztek, amit tehettek mind a saját, mind az egész világ javáért. /.../
Igen, higgyetek magatoknak abban az igen nagy fontosságú órában, amikor isteni eredetetek tudatának fénye először gyullad fel lelketekben! Ne oltsátok ki ezt a fényt, hanem minden erőtökkel őrizzétek és ragyogtassátok fel!
Csupán ebben, ennek a fénynek a felragyogtatásában áll minden ember életének egyetlen, nagy és boldog értelme.-

/PPL/