Hideg, decemberi délután van. Korán sötétedik. Apám bezárja a színbe a kutyát, hogy ne zavarja a kántálókat.

Nemsokára fel is hangzik a kérdés a konyhai ablakunk alatt: Szabad-e az Istent dicsérni?
Szabad!
Négy-öt fiú kezdi az éneket: Krisztus Urunknak áldott születésén...
Nem cseng egybe a dallam, valamelyik félreviszi. Azután mégiscsak elhangzik az ének.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!...
Anyám kimegy, pénzt ad nekik, - apróban, hogy mindenkinek jusson.
Újabb kántálók jönnek. - "Az Istennek szent angyala...- Ezek református gyermekek, nemcsak fiúk, lányok is jönnek.
"Mennyből az angyal...- ezek római katolikusok.
"Csordapásztorok...- ezek a cigánygyerekek meg az asszonyok.- Az asszonyoknak lángost, bort ad anyám.
Harangoznak. Elmaradnak egy időre a kántálók. Összeszedelőzködünk, indulunk a templomba. Mindnyájan megyünk, öreg nagyanyám is jön velünk. A templomsoron megyünk, feketéllik a havas utca a templomba igyekvőktől. Megtelik az Isten háza. Olyan ember is akad, aki egész évben se néz a templom felé. Most az is eljön.
Felhangzik az örökszép karácsonyi ének. "Krisztus Urunknak áldott születésén...-.Orgona nincs a templomban. (Csak 1954 után kapott a templom orgonát, addig a kántor vezette az éneklést énekhanggal vagy harmónium kísérettel.) Szárnyal a szépen szóló emberi hang, mint az angyalok éneke a betlehemi mezőkön. Elhangzik a gyülekező, a fennálló és a derekas ének. A tiszteletes úr felolvassa az igét, majd magyarázza. Ezt követően meghatottan imádkozik a gyülekezet. Nincs mocorgás, csak csend és áhítat.
Nincs karácsonyfa a református templomban. Nincs szavalat, nincs szólóéneklés. Csak a régi tiszta rend és áhítat, ahogy évszázadokon át szokásos volt. Elhangzik az istentiszteletet bezáró ének, és szép rendben indul kifelé a gyülekezet. Először az első padból, majd utána a többiek, - először az asszonyok, majd a férfiak.
A templomkertben a férfiak még megállnak, beszélgetnek a tiszteletessel, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. Hazamennek a hívek.
Otthon a konyhában vacsorázunk. Nincs nagy felhajtás. Disznótoros, hozzá bor, majd kalács, diós- vagy mákoskürt, hájas tészta.
Lassan csend borul a falura. Csak a kántálók éneke hallatszik közelben és távolban:
"Örvendjetek keresztyének,
Nyíljatok meg nyelvek és szívek...-
Egy-egy utca jó hangú, kántáló férfiai, asszonyai énekelnek még az utca ablakai alatt néha éjfélig is. A házigazda egy-egy pohár borral, süteménnyel kínálja meg őket.
Én a nyitott ablaknál hallgatom az éneküket. Olyan, mintha angyalok énekelnének...
Eszembe jut nagyanyám kedves vélekedése: "Aki igazán él, az hisz az Úr Jézusban, és éjfélkor meghallja az angyalok énekét.-
Én sajnos, soha nem hallottam.
- Mert nincs igazi hited! - hallom nagyanyám hangját.

/Bányász Józsefné/