" A múltjából kiforgatott ember hályogos szemmel néz a jövő felé .-

(Sütő András)

430 éves a sajókazinci református gyülekezet

Életünk - teljen az a családban, a munkahelyen, a hitben, egy népben, egy nemzetben vagy éppen a nagyvilágban - a volt és a lesz tartópillérei között ível. Ezt a két tartópillért az idő, az emberöltők egymásra épülése tartja össze, erősíti. Amit az évszázadok generációi megalkottak, ma is fogódzót jelentenek, mint ahogy valljuk és hisszük, hogy a mi munkánk sem múlik el nyomtalanul, és valamikori "maradványaink- büszkén fognak ránk is visszaemlékezni.
A múlt és a jövendő, a volt és a lesz adománya és kifürkészhetetlensége kell, hogy vezesse gondolatainkat, amikor emelkedett szívvel és lélekkel áttekintjük templomunk, gyülekezetünk közel fél évezredes történetét. Tesszük ezt azzal a jóleső érzéssel, hogy több mint négy évszázad a mögöttünk hagyott múlt. Az eltelt idő, és benne a gyülekezet, amely alatt népünk történelme a magyar nép "zivataros századait- jelentette, mindvégig megőrizte a hitet, az egyházhoz, a gyülekezethez való hűséget itt a Kárpát-medence széljárta vidékén, a Sajó völgyében.
A templom, a gyülekezet elválaszthatatlan a lakóhely mindennapi életétől, ezért mielőtt a templomunk, majd a gyülekezetünk történetét áttekintenénk, vessünk egy pillantást településünk - Sajókazinc - történetére!
Borovszky Samu Borsod megyéről szóló munkájában ezt írja : "Sajókazinc éppen úgy, mint a környék összes falvai a reformációhoz csatlakozott, s már 1576-ban mint önálló egyház szerepelt.-
Maga a település, a község történetét az oklevelek, a feljegyzések a XIII. századig vezetik vissza. Az Árpád- majd az Anjou-korban már lakott ez a hely; a dédesi vár tartozékaként szerepel az írásokban. Első említése Gozonek alakban történt. A XIV. századtól ismertek azok a feljegyzések, amelyek szerint nyolc garas pápai tizedet fizetett az itt élő várnépek közössége, amely a különböző forrásokban Tazinc, Kazeng, Kazineh és Kazynon nevet viselte már. A XV. és XVI. századból már egyértelmű adatok bizonyítják, hogy a település neve Sajókazinc, és a Perényi és a Bebek családok birtokához tartozott.
Így válik érthetővé a reformációhoz való korai csatlakozás is, hisz a Perényiek a magyar főurak között is elsőként vették fel az augsburgi vallásbéke (1555) után a protestáns hitet. (A béke, amely kimondta alapelvként a főurak számára a szabad vallásgyakorlatot azzal a megkötéssel, hogy a birtokaikon élő jobbágyoknak is követniük kell azt - "cuius regio, eius religo- -, hazánkban is számos követendő példát adott.) Éppen a fent említett béke adta a lehetőséget a környék falvai számára is a reformálásra.
Ám Sajókazinc már ezelőtt közelebb állt a protestantizmushoz, valószínűleg megérintette az itt élő várnépeket a huszita mozgalom, annak tanítása, elszánt harciassága. Ezzel magyarázható, hogy templomunk elődjét a husziták építették 1526-ban, azaz 480 évvel ezelőtt.
A török hódoltság idején megrongálódhatott a templom, de Buda elestének évében (1541-ben) már restaurálták az itt élők. Miért? Valószínűleg fontos volt számukra az Isten háza, még akkor is, ha magukat még nem tartották gyülekezetként számon.
1576-ban, 430 évvel ezelőtt azonban már önálló református gyülekezetről adnak hírt a "Sajókazinci Protokollumok-. A visszamenőlegesen kiállított "vizitáló jegyzőkönyvekből- kiderül, hogy "...már az 1596-ik évben ezen a helyen szabad exorcium volt, amelynek élén prédikátor állott, Gönczi Péter uram személyében.-
Ezen jegyzőkönyvek azt is tanúsítják, hogy Kazinc Alsó-Barcikával együtt matereklézsia volt; Felső-Barcika pedig Kazinc fíliája. Ezek tehát a legrégebbi időt, a múltat jelző források, adatok.
Mi, a kései utódok különösen nagy hálával tartozunk Bodnár László lelkipásztor úrnak, aki nem csupán vezette 1935-től 1972-ig a sajókazinci gyülekezetet, de arra is szakított időt - éppen a "zivataros években- -, hogy a gyülekezet és a templom életét, történetét szinte filológusi igénnyel áttekintse, rendezze a meglévő egyházi és levéltári anyagot, miközben követendő szerénységgel vallott a maga egyház- és gyülekezetépítő elhivatott dolgos tevékenységéről is.
Az Ő kutatómunkája nyomán idézzünk most föl olyan momentumokat az elmúlt 430 esztendő történetéből - a teljesség igénye nélkül -, amelyek nekünk, a XXI. században élő sajókazinci református magyaroknak is példaértékűek lehetnek.
Az elfakult írások tanúsága szerint 1825-ben leégett a templom és a torony. A gyülekezet hitvalló igyekezetét jelzi, hogy egy évvel később, 1826 szeptemberében a már újra felépített templomban dicsérhette Isten a gyülekezet. A II. József által elhíresült "türelmi rendelet- (a vallásszabadság biztosítása) eredményeképpen 1792-ben tornyot építhettek a templom mellé. Az is büszkeséggel tölthet el bennünket, sajókazinciakat, hogy "gyökereink-, az egyházi Protokollumaink 1755-ig nyúlnak vissza. Ezek az iratok mind arról "beszélnek-, hogy már a XVIII. / XIX. század fordulóján élénk egyházi élet folyt a gyülekezetben. Példája ennek az is, hogy 1887-ben új iskolát adtak át a presbiterek, amelyet két esztendő alatt épített föl a gyülekezet.
A XIX. század bizonyítékai már a viszonylagos jólétet jelzik a gyülekezetben, mert itt sorakoznak olyan jelentős és értékes ajándékok, mint:
- ezüst, belül arannyal bevont úrasztali kehely (Szűcs László és Bubai Mária ajándéka)
- rézkanna (Molnár János és H. Válint Judit jólelkű adománya )
- cinkkanna (Burburoczki Mária adakozása)
Erre az időre vezethető vissza az ún. "székjog- is, amelynek összeadott jövedelméből a templomot és az iskolát újították föl. "A XX. század kezdetén már megújított temploma, új, kéttantermes iskolája, két tanítója, tűrhető állapotban lévő parókiája és abban tettre kész lelkipásztora volt a gyülekezetnek.- - olvashatjuk az egyháztörténeti visszaemlékezésekben.
A csendet és a nyugalmat az első világháború zavarta meg. Amikor ezrek és ezrek az életüket áldozták az ún. "első háborúban-, Sajókazinc presbitériuma a templom harangját adta oda, hogy az anyagából öntött ágyú védje az ezeréves magyar határokat. (1921-ben volt ereje az itt élő közösségnek, hogy ha csak vasharanggal is, de pótolta a "háborúba mentet-.)
Az 1935-ös lelkipásztor-választás félévig tartott. Az új lelkipásztor Bodnár László lett. A presbitérium a lelkipásztor szeretetteljes irányításával kezdett hozzá a lelki és a valós építkezéshez. A gyülekezet pedig követte pásztorát, együtt építettek közel 40 esztendőn át
"kőből, fából házat, igéből várat... hajlékot Istennek, hajlékot embernek...-
Az 1890-től működő énekkar Isten kegyelméből ajándékképpen 1952-ben orgonát kapott. Az 1935-ben bevezetett villanyhoz - mintegy húsz esztendő múlva -, 1955-ben a gyülekezet csillárt is vásárolt, ezzel is emelve a templom, a gyülekezet méltóságát, rangját.
Mindezt tette akkor, amikor Rákosi Mátyás a rendszer ellenségeivel, a kitelepítettekkel, a politikai foglyokkal a mai Borsodchemet és a szocializmust kezdte építeni...
A református gyülekezetre ebben az időben különösen sok lelki munka várt. De gyülekezetünk az 1954-ben várossá nyilvánított Kazincbarcikán - ekkor lett Sajókazincból Kazincbarcika-alsó - is megtartotta az önállóságát, a presbitérium és a lelkész tette a dolgát, és hirdette az igét a legnehezebb esztendőkben is az Úristen rendelése szerint.
1973-ban tisztelettel és szeretettel fogadta a gyülekezet Kocsis Attila lelkipásztort. 1996-ig, mintegy huszonhárom esztendőn át, szolgált a nagytiszteletű úr az akkor még igen nehéznek mondható kádári időkben. A külső nehézségek ellenére is - ahogy hite rendelte, és ahogy elődei is tették - ápolta és építette a gyülekezet lelki életét és templomát egyaránt. Gazdagodott a templom, a gyülekezet és - ezáltal - Kazincbarcika is.
1974-ben felújították az orgonát, két évvel később pedig szorgos kezek munkájának eredményeképpen a templom kívül-belül megújulhatott. A gyülekezet áldozatos munkája révén a mennyezet kazettái is megszépültek, és a padfűtést is bevezették a ’90-es évek elején.
Kocsis Attila tiszteletes úr nyugállományba vonulása után (1996) Tóthné Magyar Ágota és Tóth Sándor lelkészek elhivatottsággal és gondos ügyszeretettel álltak a gyülekezet élére. Beiktatásuk után szinte azonnal hozzákezdtek az építkezéshez. Munkájuk nyomán a mai templomlátogatót már teljesen felújított külső és belső fogadja. De megújult a Gyülekezeti Ház, melyben helyet kapott egy új irodahelyiség is. Felújításra került a Parókia épülete is, és a Kertvárosban egy új imaházzal is gazdagodott a gyülekezet. Mindebben természetesen benne van a gyülekezet áldozatos segítsége is.
Ma már a lelki gondozást nem csupán az istentiszteletek szolgálják, hiszen rendszeressé váltak a templomon kívüli egyházi rendezvények is. 1997-ben újra megszólalhatott a gyülekezeti kórus Selényi Gyuláné karnagy vezetésével. Nem csupán az ünnepi alkalmak színvonalát emeli az immár Kálvin nevét viselő kórus, de több mint tíz önálló hangversenyt is hallhattunk tőlük nem egyszer neves vendégkórusokkal is felvéve a kapcsolatot. A kórus önálló CD-vel és hangkazettával lepte meg 2004-ben a gyülekezet tagjait.
Ugyancsak a gyülekezeti élet részévé váltak ma már a Sajókazinci Református Társas Kör rendezvényei is, melyeken országos hírű lelkészek, professzorok és egyházi életünk neves egyéniségei tartanak előadást, hirdetik a keresztyén eszmeiség örök érvényű értékeit.
A gyülekezet összetartó erejét bizonyítja az 1998-ban életre hívott Sajókazinci Reménység Alapítvány, amelynek célja minden olyan törekvés támogatása és felkarolása, amely elidegenedő világunkban megjeleníti az értéket, erősíti az együvé tartozást, pozitív tartalmakat hordoz, és összhangban áll a keresztyén gondolkodás alapjaival.
Ma már büszkén elmondhatjuk, hogy Erdélyben Szilágyballán, a Felvidéken pedig Tornalján van testvérgyülekezetünk. Ünnepi alkalmakkor részt veszünk egymás istentiszteletein, és kölcsönösen segítjük egymást anyagi és lelki értelemben egyaránt.
Gyülekezeti újságunk, a Sajókazinci Református Híradó megjelenik minden nagyobb ünnep alkalmából, és tartalma a Parókia internetes webportálon is olvasható. Internetes honlapunkon rendszeresen beszámolunk ünnepeinkről, rendezvényeinkről, a gyülekezet életéről.
"A múltjából kiforgatott ember hályogos szemmel néz a jövő felé.- - idéztük mottóként Sütő Andrást a bevezetőben. Hálát adunk Istennek, hogy bennünket nem sikerült kiforgatni a múltunkból, s ez a közel fél évezred, a 430 esztendő áttekintése - gyülekezetünk története - büszkeséggel tölthet el bennünket, itt élő reformátusokat. Kellő büszkeséggel, hiszen az emlékezet pillérei szilárd alapokat és fogódzót nyújthatnak ma is minden becsületesen gondolkodó, magát keresztyén magyarnak valló sajókazinci református vagy más vallású testvérünknek itt Kazincbarcikán, akár a Kárpát-medencében vagy éppen a nagyvilágban szétszóródott sajókazinci magyar embernek. Gyülekezetünk megélt négyszázharminc esztendeje hirdeti ma is az Ady Endre által megfogalmazott gondolatot, miszerint a "keresztyén elhivatottságú magyarság szükség és érték az emberiség és az emberiség csillagokhoz vezető útja számára...-
Ezt a megtartó gondolatot őrizni és ápolni a mai és a mindenkori gyülekezet feladata és el nem évülő kötelessége.


A Kazincbarcika-alsói Református Egyházközség lelkipásztorai
(1576 - 2006)

1. Gönczi Péter 1596.
2. Keresztúri János 1665.
3. Szalóczi János 1720.
4. Hejczei Dániel ...?
5. Nagy Sámuel 1741-ig
6. Szombathi Sámuel 1741-1758.
7. Szatmári Paksi Ábrahám 1759-1778. (később miskolci püspök)
8. Csegöldi Sályi István 1778-1780.
9. Szentpéteri János 1780-1783.
10. Baksay Baksy Zsigmond 1783-1787.
11. Olasz Péter 1787-1808. (hírneves tudor)
12. Egresi Pál 1809-1816. (Egressy Béninek, a Szózat zeneszerzőjének édesapja)
13. Esztergomi Gábor 1816-1817.
14. Szombathy Dániel 1817-1835.
15. Illyés János 1835-1863. (neves tanító)
16. Tóth István 1863-1888.
17. Doktor Gyula 1889-1934.
18. Bodnár László 1935-1972.
19. Kocsis Attila 1972-1996.
20. - 21. Tóth Sándor - Tóthné Magyar Ágota 1996-