A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben a Libanonra szállott.

A Libanon csúcsán egy cédrus állott.
Törzse obeliszk, feje korona. A Szentlélek ráharsogott: Te fa!
Máriától, a Szűztől most jövök. Csirázik immár az Isten Fia,
És áldott ő az asszonyok között.
Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel
Megáldalak: légy terhes a kereszttel!
Légy te is áldott minden fák között, érezd, hogy nő benned a feszület,
Éveid: a Megváltó évei, míg utatok egykor összevezet.
Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,
Kidöntve majd magányod vadonából állítsanak a világ közepébe.
Ott állj majd minden árva faluvégen,
Ott függj a cellák kietlen falán, ős-fádnak ezer apró másaképpen.
Forgácsolódj szét millió darabra,
A Szabadító tekintsen le rólad millió megbilincselt életrabra.

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben tovazúgott a Libanon felett,
Zúgásában ezer fa reszketett.
Ordító erdőn ment harsogva át. Csak egy fa értette meg szavát.
Lehajlott óriási koronája: kereszt-sorsának megadta magát.

/Reményik Sándor/