Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyházmegyei ifjúsági konferencia

2008. április 12-én, szombaton, megtartottuk a második Egyházmegyei Ifi konferenciát Sáregresen. Délután 2 órakor volt a kezdés, a regisztráció. Több gyülekezetből is érkeztek fiatalok a lelkészeikkel, egészen pontosan, mint a regisztrációból kiderült, 71-en gyűltünk össze. Ennyien voltak, voltunk kíváncsiak, érdeklődők Isten Igéje iránt. Az Élet Szava Alapítványtól, Tóalmásról, jöttek élőhitű, szolgálatra kész fiatalok. Sok játékkal és ami a legfontosabb evangéliummal szolgáltak közöttünk. A délután témája az öröm volt. Láthattak a fiatalok egy szindarabot, a tékozló fiú modern változatát, és egy pantomimot is, ami pedig az összetört szívet állította elénk. Mindkettőben jelen volt a pillanatnyi és az igazi öröm. Az elsőt bármikor megszerezhetjük magunknak, és azt hihetjük róla, mindig így lesz, de elillan egy idő után és ottmarad az üres, összetört szív, amit mi magunk nem tudunk helyre hozni, erre egyedül csak Isten képes, és ha ez megtörtént, akkor Tőle megkapjuk ajándékba az igazi örömet, amely nem pótolható semmi mással. Jézus is ezt mondja "mindig örömötök lesz". Nem azt mondja, hogy nem lesznek próbák, rossz napok, hanem azt, hogy mindig ott lesz a szívetekbe az öröm.
Isten megáldotta a konferenciát, és hiszem, hogy voltak fiatalok, akik nem úgy mentek haza, ahogy jöttek.
Zárásként leírom, hogy nagyon jól éreztem magam. Hálát adok Istennek, hogy ilyen sokan voltunk és jól éreztük magunkat. A csoportbeszélgetésen megkérdezték tőlem, hogy minek örülök, és a pólómon levő Igét mutattam a többieknek: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" Ézs43/1 Nyolc évvel ezelőtt éltem ezt át, és életem minden napján, percében, érzem, hogy felbecsülhetetlen kincs, öröm van a birtokomban.

Drávicz Mária (a sáregresi ifjúsági csoport tagja)

 

Pillanatkép a konferenciáról:

Pantomim



Két vidám rövidfilm a konfernciáról:


Kapcsolódó linkek

http://www.youtube.com/watch?v=yNVJ1-spmJs
http://www.youtube.com/watch?v=KUSWc8y5X8U&feature=related

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 25, összesen: 258733

  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...
  • 2026. augusztus 21., péntek

    Keresztény visszhangok Christopher Nolan Odüsszeiájában