Nyomtat Elküld Olvasási nézet

KISIFI

"Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!"

   Gyülekezetünkben 2007. augusztusától működik a nagy ifi mellett a kisifi is. Nyári táborunkból haza érkezve a gyerekek, fiatalok lelkesedve jöttek el az első alkalomra, ahol táboros énekeket, játékokat játszottunk és újra együtt voltunk. A csillogást látva a szemükben Isten Igéje, a közösség iránt, elindítottuk, rendszeresítettük. A pénteki napot "szemeltük" ki, mert akkor már hazaérkeznek a kollégiumból. Péntekről péntekre jártak, lelkesen, boldogan. Eleinte 4-5 fő járt, ők azonban kitartóak voltak. Hosszú hónapokon keresztül nem növekedett a létszám, de nem adtuk fel az imádkozást.
   Egy munkafüzetet vettünk végig : Ilyen a mi Istenünk, gondolatok 90 napra. Mi ezt hetekre bontottuk. Az Igéket a Bibliából is kikerestük. Isten csodája volt, hogy láthattam, amint a kezükben forgatják, keresik, szinte versenyezve, hogy elsőként olvassák fel. Beszélgetünk, mondják el ők a véleményüket. Lassan megnyíltak és áldott beszélgetések alakultak, amiket imaközösséggel zártunk le. Amikor először imádkoztak hangosan könny szökött a szemembe. Láthatom, hallhatom, ahogy Isten munkálkodik az életükben. És a többi fiatal életében is, mert az elmúlt hetekben volt olyan ifi, ahol 10 ifis jelen volt. Sokat nevetünk, játszunk. Megtartjuk a szülinapokat. Ilyenkor van süti és egy jelképes kis ajándék is. Fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk rájuk és törődjünk velük.

   "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."

Drávicz Mária

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 6, összesen: 225085

  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.
  • 2025. június 07., szombat

    Balog Zoltán dunamelléki püspök gondolatai 2025 pünkösdjére