Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Napközis tábor 2009. augusztus 12-16.

 

Biblia hét 2009.

   Augusztus második hetében tartottuk az idei Biblia hetünket, amelyet elsősorban olyan gyerekeknek szervezünk, akik még túl kicsik egy „ottalvós" táborhoz. Két csoportban fogadtuk az érdeklődőket: 4-7 éves és 8-13 éves korig. A regisztráció után közös éneklés, motivációs játék vagy jelenet következett, majd miután ráhangolódtunk a lelki üzenetre, jöhetett a tanítás, báb és a kiscsoportos beszélgetés. Kicsit kézműveskedtünk, majd megtanultunk egy aranymondást. Végül újra játszottunk, de itt már a humoré, a jókedvé volt a főszerep.

   A program címe AZ IGAZI KINCS volt. Megpróbáltuk felfedezni a bibliai leckék alapján (amit a KOEN biztosított a számunkra), hogy mit gondol Isten igazi kincsnek, és formáltuk a gondolatainkat arról, mi a jelentősége a pénznek, mennyit is ér a vagyon.

   Persze nem csak a lelkünk lakott jól napról napra, hanem a testünk is kényeztetve volt: szorgos asszonykezek gondoskodtak sütiről, finomságokról.

   Utolsó este, a szülők estéjén meglepetéssel vártunk mindenkit: tábortűz meleg fénye világította meg azt a keresztet, melyet újonnan állítottunk fel a gyülekezeti ház mögött. Jó volt látni a csillogó gyerekszemeket, hallgatni a hét slágereit, tudni, hogy nem volt hiábavaló az imádság, a fáradozás. A nagyifisek vidám jelenetet adtak elő a szülők számára, amely számukra is bemutatta, hogy az igazi kincs maga JÉZUS KRISZTUS! Ezzel a kinccsel a szívünkben mehettünk haza!!

   Nagyon örülök, hogy a szolgálatban mind a kisifisek, mind a nagyifisek kivették a részük, és igazi csapatmunkával dicsérhettük Istenünket: jó volt átélni az egységet!

 

   „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön..hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben!" Máté 6, 19-21.

 

psze

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 64, összesen: 225143

  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.
  • 2025. június 07., szombat

    Balog Zoltán dunamelléki püspök gondolatai 2025 pünkösdjére