2010. február 26., péntek - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A "feltámadás történet doboz" margójára

     Emlékszem, mikor először fogant meg a fejemben, hogy elkészítem és használni fogom a „feltámadás történet dobozt". A gyermekeimre gondoltam, hogy milyen nagy várakozással fogják majd kézbe venni, hisz tudták, mert szeretik a Kinder csokit, hogy lesz benne valami MEGLEPETÉS.

     Sikerült vennem hozzá igazi tojás alakú műanyagtojást, és egy egyháztagunk megvarrta hozzá a zsákocskákat, mert én nem tudok szépen varrni.

     Aztán jött az izgalom: mivel is töltsem meg... szappan darab még csak volt is hozzá, ezüstpénznek is jó egy-egy fém tízes, régi egy és két forintos, kis szöget is találtam a férjem szerelős dobozában. Ahogy keresgetni kezdtem a dolgokat, és megérintettem (a szöget), szagolgattam (a szappant), keresgettem, kutatgattam, megelevenedett bennem a húsvéti történet. Nem találtam otthon két dobókockát, hát gyorsan sógyurmát gyúrtam, és abból készítettem, közben arra gondoltam, ez még korhűbb is...

     Olyan izgatott voltam: mit szólnak majd a gyerekek? Aztán tíz nappal húsvét előtt elővettem a dobozt. Esténként a számoknak megfelelően kivettünk egy-egy tojást. Előbb megfogták, körbeadták, megzörgették, találgatták, mi lehet benne. Mentünk előre napról napra, beszélgettünk, mi történt az Úr Jézussal, fájt-e, ahogy a kötél szorította, hogy mosta Pilátus a kezét... Aztán megsirattuk Nagypénteken. Majd vasárnap reggel újra a kezükben a tojás: mi lehet benne? Nem zörög... Talán újra valami anyagféle? Kötél? Kinyitottuk, és meglátták, hogy üres! Hát persze, üres volt a sír! Hisz feltámadt Jézus! Olyan csodálkozás, meglepetés volt a gyerekek arcára írva, hogy az leírhatatlan.

     Azóta is minden évben elővesszük a tojástartót. Már tudják, hogy az utolsó tojás üres, mégis boldog örömmel élik át és örvendeznek a gyerekek. Hát ezért szeretem én ezt a kis kézzelfogható húsvéti meglepetést. Ajánlom nektek is.

 

Polgárné Szendrák Edit

Kapcsolódó link:
http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/cikk/mutat/feltamadas-tortenet-doboz/

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 19, összesen: 225177

  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.