2010. március 04., csütörtök - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelkészfeleségek találkozója 2010. február 20.

     Egyszer egy lelkészfeleség úgy érezte, hogy van az, hogy mindenkinek van külön alkalma, nekünk, „lelkésznéknek" pedig alig-alig van lehetőségünk a feltöltekezésre...? Pedig oly sok helyen és területen kell helytállni: mint feleségnek a férjünk mellett, mint anyáknak a gyerekeink mellett, mint lelkészfeleségnek egy egész gyülekezet előtt, és a munkahelyünkön is, mint hiteles munkaerő.

     Így alakult meg aztán lassan egy éve a mi kis találkozónk, amit körülbelül 2-3 havonta szoktunk megtartani. Most legutóbb épp Sáregresen, ahol a hitoktatás kreatív formáival ismerkedhettek azok, akiket más program, vagy zord téli idősjárás, esetleg betegség ne tartott vissza.

     Kreativitás... creation... teremtés... hát nem Isten tulajdonsága ez, nem csak az Ő személyéhez illik ez a szó? És miért is kellene a hitoktatásnak kreatívnak lennie? Hát nem jó az úgy, ahogy már az elődeink is csinálták? Vagy, ahogy egyik lelkészné megfogalmazta: „muszáj mindig szakállas énekeket énekelni?"

     Ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink érdeklődését felkeltsük az Isten dolgai iránt, és ne legyintsenek, hanem belemerüljenek, megragadjanak benne, akkor nem! Jézus is példázatokban beszélt. A tengerpartján a halászat példáján keresztül, a szántóföldnél a vetés-aratás példáján át, stb. Tudtátok, hogy csak amit látunk, hallunk és magunk is csinálunk az marad meg az emlékezetünkben hosszú időn át? Ezért van szükség arra, hogy egy-egy hittanórán, gyermekalkalmon, vasárnapi gyermek-istentiszteleten hagyjuk, hogy gyermekeink ne csak hallgassák a tanításunk, hanem saját kezükkel, kreativitásukkal csinálják, átéljék, mint szivacs magukba szívják.

     De honnét vegyük ehhez az anyagi fedezetet? A kreatív boltok árai nekünk túlontúl megfizethetetlenek... épp ennek jegyében próbáltunk ötleteket gyűjteni, hogy mik azok az otthon megtalálható anyagok, amelyeket felhasználhatunk bibliai történetek szemléltetéséhez és kreatív kézműves ötletekhez (tojástartó doboz, tortapapír, papírtányér, WC papír guriga, stb.).

 

Néhány ötlet hittanórák megtartásához:

 

Motiváláshoz, ismétléshez:

  • szókereső

  • torpedó

  • titkos írás

  • keresztrejtvény

  • pontszínező

  • stb.

 

Feldolgozáshoz kicsiknek:

  • haladj pontról pontra

  • színezz a számok szerint

  • labirintus

 

Történetmondáshoz:

  • flanel

  • feldarabolt, kinagyított színező

  • scatch board (táblarajz)

  • bábok (ujjbáb, kézbáb, zokni báb, hurkapálca báb)

  • beöltözés

  • stb.

 

Polgárné Szendrák Edit

 

     A következő link segítségével egyházmegyei honlapunk gyereksarok rovatának hasznos linkek oldalára juthat, ahol kreatív ötletekhez kapcsolódó linkek találhatóak.

 

Kapcsolódó link: http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/cikk/mutat/hasznos-linkek

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 64, összesen: 261595

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...