Egy konfirmáció margójára

     Régen, mikor még sok gyermek született, természetes volt, hogy minden évben van konfirmáció. Vallástétel volt az arról, hogy elsajátítottuk hitünk alapjait, és reménység volt arról, hogy majd meg is éljük valahogy, valamikor.

     Ma már örülünk néhány gyermeknek is, és bizakodunk, hogy református gyermekeinkből majdan hitvalló felnőttek lesznek, akik nem fordítanak hátat hitüknek és az egyháznak.

     Az idén sajnos nem volt ilyen konfirmációi fogadalomtétel nálunk, helyette viszont egy sokkal nagyobb dolog történt a gyülekezetben: felnőttek álltak az Úr asztala elé, hogy hitükről vallást tegyenek.

     Külön boldogság volt számunkra az, hogy a 30-asok, 40-esek körének egyik fiatal, oszlopos tagja is bizonyságot tett. Miért volt akkora öröm ez nekünk? Mert sokszor hónapokig nem történik olyan, amire rácsodálkozhatunk: Isten munkálkodik! Pedig munkálkodik... Nem hisszük, hogy mi vetünk, Ő pedig az esőt és az áldást adja a magvetésre. És néha megtörténik a csoda: új élet születik egy emberben. Látjuk benne a hit csíráit, ahogy élete ügyes-bajos dolgait, családját az Úrra bízva megtanul hitből élni. Olyan jó volt beszélgetve készülni a konfirmációjára, hallgatni élménybeszámolóját, hogy és miben tapasztalta meg Isten kegyelmét, szeretetét élete során.