2010. június 23., szerda - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Fiatalok grillezése

"Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három, ezek közül pedig legnagyobb a SZERETET."

 

(2 Korintus 13,13.)

 

     Június 5-én délután közös grillezést tartottunk a gyülekezeti ház udvarán. A fiatal generáció közül három csoport képviselte magát az összejövetelen. Hittanosok, kis ifisek és a nagy ifisek közül voltunk egy páran az alkalmon, illetve a lelkész család is együtt töltötte velünk a délutánt. Drávicz Marika tett bizonyságot közöttünk az Isten Igéjének alapján, amely egyben a lelki részt is jelentette a közösség számára. A közös imádság után pedig nagy beszélgetések, grillezés, a gyerekek részéről nagy vidámság vette kezdetét. Közös munkával sültek a grillkolbászok, amit jóízűen elfogyasztottunk. A végére mindenki mind testileg, mind lelkileg jóllakottan térhetett haza.                

 

Turi János

a sáregresi ifjúsági csoport tagja

Kapcsolódó galériák:
P6050047.JPG P6050049.JPG P6050050.JPG P6050052.JPG P6050053.JPG P6050055.JPG P6050060.JPG P6050027.JPG P6050028.JPG P6050029.JPG P6050035.JPG P6050037.JPG P6050040.JPG P6050044.JPG P6050023.JPG P6050024.JPG P6050025.JPG P6050009.JPG P6050011.JPG P6050014.JPG P6050016.JPG P6050017.JPG P6050018.JPG P6050019.JPG P6050021.JPG P6050022.JPG P6050006.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 16, összesen: 243036

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...