Pedig csak pár perc volt az egész...

(a láthatatlan színház)

     Mi családostól érkeztünk a REND-re és csak a szombati napon tudtunk részt venni. Nagyon tetszett, hogy CSALÁDBARÁT volt a rendezvény, mert három különböző korú kisgyermekünk is talált magának játékot, barkácsolást, izgalmat (kisvonat, póni fogat, játszótér, sárkánykészítés, trambulin...)

     Azt nagyon sajnáltam viszont, hogy egy bábelőadást sem tudtunk megnézni, mert vagy későn érkeztünk oda, nem találtuk meg időben a helyszínt, vagy olyan sokan voltak a gyereksátorban, hogy már nem fértünk be, de mindenért kárpótlás volt a sok néznivaló, a vicces boszi a sétálón, a finom kürtöskalács, az óriásfa megmászása.

     A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért, mikor megérkeztem a LÁTHATATLAN SZÍNHÁZBA. Persze nem olvastam el a tájékoztatót, bejelentettem az egész családot. Csak a helyszínen derült ki, hogy ez korhatáros műsor lesz, egyedül kell végigvándorolnom azt a pár percet, amit odabent a „színházban" tölthetek. Egyik meglepetés ért a másik után. Bekötötték a szemem, és így elvesztettem minden biztos kapaszkodót, amibe eddig kapaszkodhattam: a látásom. Elkezdtem süllyedni, térdre kényszerítettek gyengéden, de határozottan. Finom hangok suttogtak a fülembe Igéket, melyek megnyugtattak és megérintették a szívemet és új dimenzióba léptem. Már nem színházban jártam, hanem az Úr útját követtem: éreztem vállamra nehezedni Jézus köntösét, tenyerembe víz folyt, miközben Pilátusként mostam kezeim, és meleg vér fröccsent rám, ahogy belevertem Jézus testébe a szöget...