2010. augusztus 26., csütörtök - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

KONFI+ Avagy mi is a baj az ifjúsággal?

 

 

 

 

     Hét fős kis gitárcsoportom nagy fejtörést okozott mostanában. Már évek óta együtt zenéljük Isten dicséretét, együtt táborozunk nyaranta, és a kisifin is megfordulnak szombatonként. Nem értettem hát, mi üthetett beléjük mostanában? Cigizésen kaptam őket, kocsmázáson... Lassan aggódás kúszott a szívembe, lopva leselkedtem utánuk internetes oldalakon, és mellbevágott, amit ott láttam. Mi lett az én kis lányaimmal? Egyre inkább megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy segíteni kellene nekik valahogy... de hogy? Ők már nem azok a kislányok, akikkel kezdtem a gitárt, belém nyilallt a gondolat, hogy én már nem is értem őket!

 

     Ezzel a nyitottsággal, kérdésekkel a szívemben érkeztem a KONFI+-ra, hogy talán megtalálom a módját annak, hogyan tudnék segíteni.

 

     Megdöbbenésemre körülbelül 150 másik lelkészt, ifimunkást találtam ezen a konferencián, akik ugyanúgy küszködnek a ma ifjúságával, de akik nyitottak arra, hogy nemcsak hagyományos utakat járva keressenek megoldást. Látva ezt a hívő csapatot, megteltem hálával Isten iránt: hát mégsem elveszett református népünk jövője, mert van jövő ott, ahol ennyi odaszánt munkás akar Istennek szolgálni. Az előadásokat hallgatva, a műhelyeket járva mélységes döbbenet lett úrrá rajtam: lehet, hogy nem is a gitárosaimmal van a baj? Lehet, hogy nekem kell változnom és nem őket kényszeríteni olyan döntésekre, amelyek még inkább megnehezítik kamaszos vívódásaikat?

 

     Ahogy teltek a napok, és csöndben figyeltem Isten munkáját, új útra tévedtek hitem, akaratom, odaszánásom lábai: világosan láttam, hogy ÉLMÉNYEKRE van szükségük ifjainknak, nem szavakra! Hogy száz kreatív módja is lehetne annak, ahogy hozzájuk közelítünk, mi pedig megelégszünk üresen kongó szavakkal, hogy már rég közömbösek lettek a gyerekek az evangélium iránt, mert az kevés ha csak beszélünk az evangéliumról, de nem érzik át szívükkel-lelkükkel is.

 

     A szerdai zárásra eljutottam oda, hogy belássam, NEKEM KELL MEGVÁLTOZNOM. Először is, szükségem van arra, hogy pontosan tudjam, mik a tinédzserek jellemzői, mi az, amin tényleg meg kell ütköznöm, és mi az, ami csupán természetes velejárója ennek az életszakasznak. Másodszor ahogy nekünk élményeket adtak ezen a konferencián, valódi szívet átjáró, könnyet fakasztó vagy épp kacagásra bíró élményeket, melyekre hetek múlva is emlékezni fogok, ugyanúgy nekem is hasonló érezhető, átélhető élményeket kell nyújtanom a fiataloknak.

     Hálás vagyok Istennek, minden szervezőnek, minden előadónak, különösen Kerekes Szabolcsnak, akinek a kiscsoportjába tartoztam, hogy lelki töltéssel a szívemben térhettem haza. Legnagyobb élményem az imaséta volt, azóta is azon jár az eszem, hogy a gitárosaim elviszem egy hasonló sétára, és akkor talán nemcsak a gitárjuk lesz felhangolva, hanem a lelkük, az életük is!

 

„Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint;

még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól."

 

(Példabeszédek 22, 6)

 

psze

 

 

Kapcsolódó galériák:
P8220065.JPG P8220066.JPG P8220053.JPG P8220055.JPG P8220056.JPG P8220059.JPG P8210022.JPG P8210026.JPG P8210034.JPG P8210038.JPG P8210048.JPG P8210050.JPG P8210001.JPG P8210002.JPG P8210005.JPG P8210012.JPG P8210013.JPG P8210014.JPG P8210015.JPG P8210018.JPG P8210019.JPG P8210021.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 18, összesen: 243038

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...