RSS
| 2010. augusztus 29., vasárnap - Kondor Norbert |
|
Egy keresztelő margójára
„...íme tenyerembe véstelek be..." (Ézsaiás 49,16/b)
Gyülekezetünkben az utóbbi időben megjött a kedv a gyermekvállalásra (nem ritka a három gyermekes család), így a keresztelők száma is meggyarapodott. Azért is szeretem ezeket az alkalmakat, mert akkor az én rosszcsont áhítatot szétfeszítő gyermekeim is csöndben, kíváncsian figyelik az eseményeket, szusszanásnyi időt hagyva nekem arra, hogy fegyelmezően összehúzott szemöldököm kisimíthassam.
Ez a keresztelő, ami viszont pár hete történt gyülekezetünkben kicsit más volt, mint amit megszoktunk. Igaz, ez a gyermek is ugyanolyan édes pihe-puha volt, mint mindig, a szülők izgalma se volt kisebb, mint máskor és a sorokba bepréselődött nagy család is hagyományos szép rendben foglalta el helyét.
A különbség egyetlen pillanatban zajlott le, miközben a lelkipásztor áldásra emelte a kezét, egész közel állva a gyermekhez, ő belesimította apró kis tenyerét abba a nagy áldó kézbe, és otthagyta olyan békésen, mintha sose akarná elengedni. Mindenki elmosolyodott, könny szökött a szemekbe, én pedig arra gondoltam: Uram, de jó volna, ha mi is ugyanilyen bizalommal hagynánk kezünket a kezedben és engednénk, hogy áldásod átjárjon bennünket!!
Mert az a kéz, amibe belevésettünk, még mindig kitárva fordul felénk, mi pedig egész közel bújhatnánk Hozzád...!
Add Uram, hogy így legyen!
psze
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 18, összesen: 243038
