2010. augusztus 29., vasárnap - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egy keresztelő margójára

 

„...íme tenyerembe véstelek be..." (Ézsaiás 49,16/b)

 

     Gyülekezetünkben az utóbbi időben megjött a kedv a gyermekvállalásra (nem ritka a három gyermekes család), így a keresztelők száma is meggyarapodott. Azért is szeretem ezeket az alkalmakat, mert akkor az én rosszcsont áhítatot szétfeszítő gyermekeim is csöndben, kíváncsian figyelik az eseményeket, szusszanásnyi időt hagyva nekem arra, hogy fegyelmezően összehúzott szemöldököm kisimíthassam.

     Ez a keresztelő, ami viszont pár hete történt gyülekezetünkben kicsit más volt, mint amit megszoktunk. Igaz, ez a gyermek is ugyanolyan édes pihe-puha volt, mint mindig, a szülők izgalma se volt kisebb, mint máskor és a sorokba bepréselődött nagy család is hagyományos szép rendben foglalta el helyét.

 

     A különbség egyetlen pillanatban zajlott le, miközben a lelkipásztor áldásra emelte a kezét, egész közel állva a gyermekhez, ő belesimította apró kis tenyerét abba a nagy áldó kézbe, és otthagyta olyan békésen, mintha sose akarná elengedni. Mindenki elmosolyodott, könny szökött a szemekbe, én pedig arra gondoltam: Uram, de jó volna, ha mi is ugyanilyen bizalommal hagynánk kezünket a kezedben és engednénk, hogy áldásod átjárjon bennünket!!

     Mert az a kéz, amibe belevésettünk, még mindig kitárva fordul felénk, mi pedig egész közel bújhatnánk Hozzád...!

     Add Uram, hogy így legyen!

 

psze

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 40, összesen: 257287

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?