2010. október 07., csütörtök - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Dunántúli perselypénz-adakozás az ipari katasztrófa áldozatainak október 17-én

     A Dunántúli Református Egyházkerület egész közössége megrendüléssel fogadta a hírt a Devecserben és Kolontárban történt ipari katasztrófáról. Együttérzéssel gondolunk a katasztrófa áldozataira, hozzátartozóira s mindazokra a felebarátainkra, akiknek a katasztrófa nyomán életük kilátástalan helyzetbe került. Imádkozunk azért, hogy Isten adjon erőt megpróbáltatásaik elhordozásához.

     Részt vállalva a szenvedők terheinek a hordozásában, a Dunántúli Református Egyházkerület perselypénz-adakozást hirdet 2010. október 17-re, vasárnapra. Felhívjuk és kérjük a gyülekezeteket, hogy az október 17-i vasárnap délelőtti istentisztelet perselypénzét ajánlják fel a katasztrófa áldozatainak a segítésére. Kérjük a lelkipásztorokat, hogy már az október 10-én, vasárnap a hirdetésekben hívják fel a figyelmet az adakozás lehetőségére.

     A Dunántúli Református Egyházkerület figyelemmel és imádsággal kíséri a továbbiakban is a katasztrófa okozta fejleményeket, s lehetőségeihez mérten segíteni kíván a károk enyhítésében.


A Dunántúli Református Egyházkerület elnöksége

 

fotó: www.index.hu - Huszti István

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 43, összesen: 257367

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...