2010. november 02., kedd - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Épültünk és építettünk

 

 

Evangélizációs

hét

Sáregresen

 

     2010. október 20-24-ig evangélizációs alkalmakat tartottunk Sáregresen. Ez a néhány nap azonban más volt, mint az eddigi evangélizációs hetek. Nemcsak azért, mert a Könnyek a Bibliában című sorozat szívhez szóló, bátorító és vigasztaló igehirdetéseket rejtett, hanem azért is, mert a Pápai Református Teológiai Akadémiáról érkezett teológusok fizikai munkával is segítették gyülekezetünket. A gyülekezeti ház udvarán járdaépítésben voltak segítségünkre, amit még egy ifisünkkel kezdtünk korábban építeni. A legjobbkor sikerült befejezni, hiszen a mostani őszi saras, majd csúszós idők közeledtével, sikerült megkönnyítenünk, biztonságosabbá tennünk a gyülekezetbe járó idősebb testvérek közlekedését. Nagyon örültünk, hogy szombat estére elkészült a járda, de a lelki munka természetesen folytatódott: a teológusok bizonyságtétele, beszámolója és a két család énekszolgálata által is épülhettünk. Vasárnap pedig, amikor a gyülekezetünkben evangélizáló lelkipásztor a hála könnyeiről beszélt, valóban hálás szívvel ünnepelhettünk együtt a templomban, ahol úrvacsorás istentiszteleten élhettük meg az egymással és az Istennel való közösség áldásait. Ha röviden akarom összefoglalni valóban ez a két szó jut eszembe: épültünk és építettünk. Istené legyen a dicsőség mindezekért!

Kapcsolódó galériák:
PA210259.JPG PA210260.JPG PA210261.JPG PA210250.JPG PA210251.JPG PA210252.JPG PA210241.JPG PA210242.JPG PA210233.JPG PA210234.JPG PA210235.JPG PA210226.JPG PA210228.JPG PA210231.JPG PA210218.JPG PA210220.JPG PA210222.JPG PA200214.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 18, összesen: 243038

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...