2010. november 15., hétfő - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hálaadás a pusztaegresi imaház felújításáért

     A pusztaegresi református imaházban 2010. november 7-én 14 órakor kezdődő hálaadó istentiszteletre került sor. A Mezőföldi Református Egyházmegye részéről jelen volt Imre Bálint esperes, Nemes Gyula főjegyző, Kótai János főjegyző, valamint Kovács János egyházmegyei főgondok. Hálát adhattunk azért, hogy 1984-ben imaház építésébe kezdhetett gyülekezetünk, az akkori lelkipásztor Debrecenyi Károly István vezetésével.

  

     Hallhattuk, hogy abban az időben milyen nehézségek és áldozatok árán születhetett meg Isten hajléka. Megemlékezhettünk és hálát adhattunk azokért is, akik már nincsenek közöttünk, mert már elmentek a minden élők útján. Az istentiszteletet egy szeretetvendégség követte, ahol megtapasztalhattuk a Pusztaegresi Testvérek vendégszeretetét. Jó volt hallani az idősebbek beszélgetéseit és történeteit, hogy kinek hogyan is alakult az élete az elmúlt 25-30 évben. Ahogyan elődeink, mi is csak kölcsönkaptuk unokáinktól épületeinket, és ezért fontosnak kell tartanunk gondozásukat, felújításukat.

   

Bátorításként egy ige, ami az istentiszteleten is elhangzott:

 

„Szolgáljatok az Úrnak örömmel,

vigadozva járuljatok színe elé!"

 

Zsoltárok 100,2

 

 

Turi Brigitta

Kondor Norbert

sáregresi református ifjúsági csoport tagjai

Kapcsolódó galériák:
P9030108.JPG P1080861.JPG P1080876.JPG P1080862.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 45, összesen: 206545

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...