2010. november 18., csütörtök - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kisköri Presbiterképzés Sáregresen

 

     2010. november 14-én vasárnap összegyűltünk Csőszről, Soponyáról, Kálozról, Tácról presbiterek, gondnokok Sáregresen.

     Polgár Tibor lelkész köszöntött bennünket, és áhítatot tartott I. Mózes 22. rész alapján. Isten próbára tette Ábrahám hitét, aki nem lázadozott az Úr kérése ellen. A legdrágábbat vitte áldozatnak, ajándéknak. Megkapta, átélhette Isten gondviselését és gazdag áldását.

     Ezután Borsos Teréz táci lelkésznő előadását hallgattuk. Témája: ISTEN KIVÁLASZTÓ KEGYELME AZ ŐSATYÁK KORÁBAN (Jákob és József életútján keresztül). A történelmi adatok ismertetése után Jákob születéséről, a meneküléséről, az idegenben töltött időről, majd a hazatérésről és az otthon töltött időről hallhattunk (József történetével való összefonódás).

 

 

     Majd József története következett, különös álmai, testvérei meggyűlölik, kútba dobják, eladják, Egyiptomba kerül. Visszautasítja Potifár feleségét, börtönbe kerül, megfejti két rabtársa álmát, majd a fáraóét is. Történelmileg is bizonyított a 7 bő és 7 szűk esztendő. József álmai is beteljesednek, amikor testvérei meghajolnak előtte. József megmentője lesz népének!

     Isten nem érdemeink szerint választ ki. Az ősatyáknak inkább gyengeségei voltak, mint erényei. Isten mégis őket választotta. Kegyelme újjászül, új emberré formál, bölcsességet ad - fejezte be az érthető, tartalmas előadását a lelkésznő.

     A másik téma: Napi csendesség - az én Bibliám - naponkénti olvasása! - olvasása?? Erről Vaizerné Molnár Erzsébet csőszi presbiter személyes élményei, tapasztalatai alapján beszélt. Elmondta, hogyan jutott el addig, hogy a nap a Biblia olvasásával kezdődjön akkor is, ha ezért előbb kell felkelni! Interaktív előadásában a következő kérdéseket tette fel:

 

Miért nem? (olvassuk a Bibliát?)

  • Sűrű a program (nincs idő rá - kifogásaink)

  • Nem értem (mit akar mondani)

  • Leszoktam az olvasásról! ( Sajnos, de így igaz!)

  • Mit használ ez nekem? (nem látom a hasznát)

 

Miért igen?

  • Választ kapok a kérdéseimre (vezetést ad)

  • Megismerhetjük Istent (Biblián keresztül Isten szól hozzánk)

  • Élő hitre jutunk

  • Formálódunk általa

  • „Erőt ad minden helyzetben..."

  

     Az előadások után kiscsoportos beszélgetések következtek. A felsorolt kérdésekre próbáltunk válaszolni.

  • Erény vagy Isten meg nem érdemelt kegyelme a presbiteri szolgálat?

  • Kész vagy-e Isten szerint formálódni? „Szenvedéssel próbál a Mester!"

  • Kéred-e Isten bölcsességét?

 

     Kevés volt az idő arra, hogy egyenként és közös beszélgetésben is megválaszoljuk a kérdéseket. Borsos Terike zárószavai elgondolkodtattak: „nincs kapaszkodó - kifordult erkölcsök között élünk - racionalitás ránk zúdult! Ma különös kegyelem, hogy van hitünk, erre választott ki Isten bennünket. Viseljük alázattal."

     Végezetül terített asztal mellett tovább folytattuk a beszélgetést, élveztük a sáregresi testvérek vendégszeretetét.

     A délutánt a sáregresi templomban fejeztük be: Polgár Tibor tiszteletes úr két csodálatos festményt mutatott nekünk. A falu híres festőjének Csók Istvánnak a képeit: az Úrvacsorát, és a Keresztelőt. A másolatok gyönyörűek voltak.

     Gyorsan véget ért a nap. Imaközösségben együtt mondtunk köszönetet az áldásokért, imádkoztunk azokért, akik betegség miatt nem tudtak velünk lenni.

     A szolgálókért és a hallgatóságért, a kapott lelki ajándékokért Istené a dicsőség!

  

 

Fodor Lászlóné

Csősz

 

Kapcsolódó galériák:
PB100334.JPG PB100335.JPG PB100339.JPG PB100328.JPG PB100330.JPG PB100333.JPG PB100320.JPG PB100322.JPG PB100324.JPG PB100316.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 41, összesen: 257365

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...