2010. november 27., szombat - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Habos-e a torta?

 

  

Beszámoló a lelkészfeleségek találkozójáról

 

     November 20-án találkozóra jöttek össze Balatonfüredre két megye (a mezőföldi és az őrségi egyházmegye) lelkészfeleségei.

     Miközben együtt kávéztunk, sütiztünk, fél szemmel újból és újból odapillantottam az ablakra: a Balaton őszi hangulatban hívogatott. De jó volna sétálni egyet a parton! De most nem tudott elcsábítani a Tó, mert fontos kérdéseket vitattunk meg. Mint gyakorló feleségek, anyák, sok torta került már ki a kezeink közül, így könnyen el tudtuk képzelni Kocsev Miklós professzor úr illusztrációját: életünk - mint egy torta. Szépen szeletekre vágtuk, mi minden fér is bele ebbe a tortába. Még sose gondoltam végig, hogy a valóságban milyen sokrétű is egy lelkészfeleség élete. Akarva-akaratlanul újabb kihívás gördül elénk és Isten kegyelmére van szükségünk, hogy helyt tudjunk állni, akár mint feleség, vagy mint anya, mint hitoktató, vagy mint valamely hivatásban dolgozó nő és sokszor mint lelkigondozó. Bizony sokszor kell áldozatot hoznunk a családunk, a gyermekeink rovására.

 

     Lelkigongozást végzünk - bár nem tanultuk soha - mikor meghallgatunk séta közben valakit, mikor hittanórán beszélgetünk, mikor a férjünk terheit közösen átgondoljuk. Lelkigondozást végzünk, mikor beteget látogatunk, mikor gyászolók jönnek, mikor kéregető kopog az ajtón. Ez a tortaszelet nem mindig édes számunkra, sokszor magunk is belebetegszünk abba a sok nyomorúságba, ami úton-útfélen ránk zúdul. Ezért is volt balzsam a lelkemre Steinbach József püspök úr áhítata, aki a 18. zsoltár szavaival irányt és utat mutatott nekünk lelkészfeleségeknek.

  

„Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem..."

(17. vers)

 

     Már csak egy kérdés maradt a számomra: habos-e az én tortám? Tudom-e hálaadással és örömmel élni a lelkészfeleség életét? Mert azért nemcsak keserű mandula van a tortánkban, hanem édes, fehér hab is: egy egész falu vagy város elismerése, gyülekezetünk szeretete, családunk békessége mindannyiszor, mikor mi lelkészfeleségek a helyünkön vagyunk és betöltjük küldetésünket, úgy is mint lelkigondozó.

 

Polgárné Szendrák Edit

mezőföldi lelkészfeleség

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 35, összesen: 257282

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?