2011. január 18., kedd - Kondor Norbert Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mutatva a helyes irányt - megvalósult a templomtorony díszvilágítása

 

     Gyakrabban kellene feltekintenünk, Istent segítségül hívnunk. Örülünk, hogy ezentúl nemcsak napközben, de az esti órákban is erre emlékeztethet bennünket templomtornyunk, mutatva a helyes irányt. Örömmel álltunk oda egy igazi reformátori, alulról jövő kezdeményezés mellé, melynek következményeként megvalósulhatott karácsonyra a sáregresi templomtorony díszvilágítása. Örülünk annak is, hogy a díszvilágítás anyagilag nem terhelte meg kis létszámú gyülekezetünket, hiszen néhány család adományaként kaptuk a reflektort, a számlák fizetését pedig Sáregres Község Önkormányzata vállalta, amit ezúton is köszönünk. Köszönjük továbbá mindazoknak a testvéreknek a segítségét, akik a tervezésben, a megvalósításban részt vettek, illetve adományaikkal hozzájárultak a díszvilágításhoz.

     Bárcsak mi is így mutatnánk mindig egy irányba, Isten felé, mint a templomunk!

Bódás János egyik versének sorai jutnak eszembe:

 

„Útjelzőtábla lettem én is,

ott, hol az út Isten felé visz.

Embersorsok útfelén állva

mutatok mindig egy irányba:

Krisztus felé... Nap szúr, ver zápor,

didergek a közöny fagyától,

bűn-indák reám tekerőznek,

rút vágyak hozzám dörgölőznek,

vállamra néha varjú száll,

s fülembe azt kiáltja: kár,

az élet sara rámfrecseg,

megsebeznek gonosz kezek,

de jó s balsorsban egyaránt

állok, s mutatom az irányt,

akik mellettem elhaladnak,

a tévedt tékozlófiaknak.

 

Mellemről Isten lángírása

beragyog ködbe, éjszakába,

s szinte kiáltja: emberek,

mindnyájan erre menjetek,

bűnösök, bénák, betegek,

a Krisztus jár előttetek,

csak a nyomába lépjetek,

nála lesz békességetek,

csak bízzatok és higyjetek

s szeressetek, szeressetek!"

   

Bódás János: Útjelzőtábla (részlet)

(Bódás János összes versei, Aranypegazus Könyvkiadó, Budapest, 2005.) 

 

P. T.

Kapcsolódó galériák:
PC300004.JPG PC300001.JPG PC300002.JPG PC300003.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 45, összesen: 257292

  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...
  • 2026. július 28., kedd

    Heti egy internetmentes nap – miért nehéz és mit hozott az életembe?